Néhány napja volt a hüvelyesek világnapja. Ennek ellenére sajnos még mindig nem értékeljük őket eléggé, pedig ahhoz, hogy a klímaváltozást legyőzhessük, mindenképpen étrendünk szerves részévé kell válniuk.
A Deutsche Welle hosszabb írásban taglalja a hüvelyesek, mint például a bab, borsó vagy lencse előnyeit, melyek a WHO szerint a húsfélék remek alternatívái lehetnek, nagyobb arányú termesztésükkel pedig világszerte csökkenteni lehetne a műtrágyák használatát.
Az ENSZ, hogy felhívja e remek élelmiszerekre a figyelmet, február 10-ét a hüvelyesek világnapjává tette.
A mezőgazdaság az éghajlatváltozásért felelős üvegházhatású gázok nagyjából harmadát adja, ezen belül pedig az állattenyésztés játssza a főszerepet. Éppen ezért a jövőben egészen biztosan át kell térnünk egy növényi központú táplálkozásra, ebben pedig nagy segítségünkre lehetnek a hüvelyesek, melyek beltartalmi értékeiknek köszönhetően szinte tökéletesen tudják helyettesíteni a húsféléket.
Egy 2018-as tanulmány szerint egy kilogramm marhahús előállítása akár 60 kg szén-dioxid kibocsátásával is együtt járhat. Ezzel szemben az olyan hüvelyesek, mint a borsó vagy a lencse, csupán 0,9 kg szén-dioxid egyenértéket termelnek, miközben területarányosan sokkal több fehérjét biztosítanak mint a hústermelés, legyen szó marháról vagy akár csirkéről.
Utóbbi azért is nagyon fontos, mert az erdőirtás 80%-ért világszerte a mezőgazdaság a felelős. Az fáktól elvett területeken vagy legelők, vagy jellemzően a nagyipari állattartás takarmányszükségletének megtermelése folyik.