A fogalmat még 2014-ben alkotta meg két szlovén építész, amivel a hagyományos turizmus hátrányainak kreatív kritikáját és alternatíváját szerették volna megteremteni.
Aljša Dekleva és Tina Gregorič szerint a turista kifejezés egyre pejoratívabb, és nagyjából sekélyesség szinonimájává kezd válni. Már senki nem kíván turista lenni, sokkal inkább utazó vagy vendég. Ha pedig belegondolunk a hosszú hétvégés fapados turizmusba, amely a helyi értékek, szokások vagy épp nyelv megismerésére már hosszából kifolyólag is tökéletesen alkalmatlan, lehet, hogy igazat kell nekik adnunk.
Kapcsolódó bejegyzések
Ökoturizmus – a pandémia nyertese?
Sosem kirándulunk annyit, mint a pandémia idején – hiszen mi mást lehet tenni? Ám akik most kedvet kapnak, talán később is útra kelnek. Íme pár ritkábban látogatott hazai helyszín, az ökoturizmus jegyében!
Egy nanoturista ezzel szemben, ha csak rövid időre is, de a helyi közösség részévé próbál válni, tiszteli és betartja a helyi szokásokat és nem a legjobb szelfik elkészítése az egyetlen célja. Az építészek természetesen nem gondolják, hogy ezt a fajta utazást ők találták volna fel, de fontosnak tartották, hogy megalkossanak egy gyűjtőnevet, hogy a diskurzus részévé tegyék.
A nanoturizmus egyik legjobb példáját a woofing jellegű utazások adják, amikor az utazók tevőlegesen is bekapcsolódnak egy-egy közösség életébe, és ottlétük alatt gyarapítanak, nem pedig csak elvesznek. A nanoturizmus egyik fő jellemzője, a látogatók és a fogadó fél közötti kapcsolat minősége, amely teljesen eltér a tömegturizmus kizárólag a fogyasztásra és a élménygyűjtésre épülő modelljétől.