A vízgazdálkodást kiemelt stratégiai kérdésként kell kezelni
A vízgazdálkodást kiemelt stratégiai kérdésként kell kezelni

Magyarországon a vízgazdálkodást a jövő kiemelt stratégiai fontosságú kérdéseként kell kezelni – fogalmazott a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára a víz világnapja alkalmából tartott ünnepségen.

Réthy Pál hangsúlyozta: az éghajlatváltozás súlyosbodásával a vízkészlet egyre nagyobb jelentőségűvé válik, és ma már nemcsak minőségének, hanem mennyiségének védelme is fontos. A vízkészlettel körültekintően és takarékosan kell bánni, mert az éghajlatváltozás következtében Magyarországon is csökkenő mennyiségű és egyenetlenebb eloszlású csapadékkal kell számolni a jövőben – mutatott rá. Kiemelte: a víz, mint stratégiai jelentőségű erőforrás szerepe társadalmi, környezeti és gazdasági szempontból is jelentősen felértékelődött, a vízkészletek védelme és hasznosítása a fenntartható fejlődés egyik kulcsfontosságú tényezőjévé vált.

Réthy Pál beszédében emlékeztetett: az ENSZ 1993-ban jelölte ki március 22-ét a víz világnapjává. Az elmúlt 30 évben egy-egy aktuális témát választottak ki, amely felhívja a figyelmet a víz alapvető szerepére, idén a jelmondat úgy hangzik: „változtass most!”.

Egyes becslések szerint az EU területének közel egyharmada van kitéve olyan vízhiányos helyzetnek, amikor a kereslet egy bizonyos időszakban meghaladja a rendelkezésre álló kínálatot. A helyettes államtitkár azt mondta: a víz és a vízi erőforrások fenntartható használata a hatékonyság növelésével, az innovációval, a pazarlás kerülésével, az újrahasználattal lehetséges.

Réthy Pál áttekintést adva az elmúlt időszak feladatairól jelezte: a vízügyi ágazat 2022 végéig 79 projektet valósított meg 412 milliárd forint értékben. Műszakilag lezárult két nagy beruházás, a Vásárhelyi terv továbbfejlesztésével a Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése a Tisza-tó tározó megvalósításával, valamint a Tisza hullámtér nagyvízi meder vízszállító képességének javítása Szolnok és Kisköre között.

A geoprojektek mellett 2021-től a helyreállítási és ellenállóképességi terv vízgazdálkodási beruházásai 50 milliárd forint támogatással valósulhatnak meg többek közt a Duna-Tisza-közi homokhátságon és a Rábaközben – tette hozzá. Szólt még az öntözéses gazdálkodás erősítéséről, illetve az aszály elleni rendszer fejlesztéséről is. Az ünnepségen Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára több elismerést is átadott az ágazatban tevékenykedőknek.

(Belügyminisztérium)

search icon