A WHO szigorít a légszennyezés irányértékein
A WHO szigorít a légszennyezés irányértékein

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint több millió életet lehetne megmenteni, ha az országok elköteleznék magukat a tiszta levegő mellett és szigorúbb légszennyezettségi célokat tűznének ki.

A globális egészségügyi szervezet ezért ma kiadott közleményében új iránymutatásokat határozott meg a levegőminőségre vonatkozóan: a szennyező anyagok ajánlott biztonságos szintje most a fele annak, ami az előírások legutóbbi, 2005-ös felülvizsgálatakor volt. A WHO szerint azóta számos bizonyíték támasztotta alá a légszennyezés veszélyeit, amely évente mintegy hétmillió idő előtti halálesethez vezet.

Az új iránymutatások hat szennyező anyagra – szálló por, ózon, nitrogén-dioxid, kén-dioxid és szén-monoxid – vonatkozó levegőminőségi szinteket javasolnak, amelyek számos forrásból származnak, például a közlekedésből, az energiából, a mezőgazdaságból, valamint a fa és a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből.

Ezek közül a PM-szint 10 és 2,5 mikron átmérőjűnél kisebbre csökkentése gyakorolhatja a legnagyobb hatást az egészségre. Mind a PM2,5, mind a PM10 mélyen behatolhat a tüdőbe, de a PM2,5 a véráramba juthat, ami szív- és érrendszeri, valamint légzőszervi megbetegedésekhez vezethet.

Dr. Tedros Adhanom Ghebreysus szerint a légszennyezés mindenhol fenyegetést jelent, de a teher az alacsony és közepes jövedelmű országokban a legnagyobb. A WHO hozzátette, hogy bár a magas jövedelmű országokban fokozatosan javul a levegő minősége, a legtöbb helyen még mindig meghaladja a jelenlegi levegőminőségi normákat. A világ lakosságának több mint 90 százaléka élt 2019-ben olyan területeken, ahol a koncentráció meghaladta a PM2,5 kibocsátásra vonatkozó 2005-ös irányelveket.

A WHO számításai szerint az új célértékeket teljesítő országok mintegy 80 százalékkal csökkenthetik a légszennyezéssel összefüggő halálesetek számát, és a legnagyobb hatás az alacsony és közepes jövedelmű országokban lenne tapasztalható. A szakemberek azt is kiemelték, hogy a világjárvány idején a városokban jelentős csökkenés volt tapasztalható a légszennyezésben, különösen a nitrogén-oxid esetében, amely a közlekedéshez kapcsolódik.

Dr. Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója szerint a tiszta levegő „alapvető emberi jog”.

„Annak ellenére azonban, hogy az elmúlt három évtizedben némi javulás történt a levegőminőség terén, emberek milliói halnak meg idő előtt, gyakran a legkiszolgáltatottabb és legelesettebb népességcsoportokat érintve”

– mondta Kluge.

(Telegraph)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon