Bármilyen természeti nehézségekkel is találta magát szembe az ember történelme során, az alkalmazkodás képessége révén szinte bárhol elboldogult a Földön. De azt is meg kellett tapasztalnia, hogy az éghajlat nem mindig állandó: egész társadalmak, kultúrák, civilizációk lettek a klímaváltozás áldozatai. A túlélésre játszóknak két választásuk volt.
Az egyik a menekülés, azaz kedvezőbb éghajlatú területre vándorlás. A másik lehetőségnek az újítások, a technológiai változások világa bizonyult, amelyek révén az ember saját területének eltartóképességét tornázta feljebb, így biztosítva a talpon maradást. Egyes kutatók ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy ha egy civilizáció tartósan magas életszínvonalat tud fenntartani, az együtt jár a populáció növekedésével, ami idővel gyakorlatilag korlátlan méretet ölthet. Ha egy civilizáció ilyenkor szembesül egy drasztikus éghajlatváltozással, az katasztrófával, népek eltűnésével járhat.
Jégkorszak jégkorszak hátán
A Föld az elmúlt 2 millió évben több alkalommal is lehűlt, ezeket az periódusokat jégkorszak néven ismerjük. A lehűlés nem volt teljesen tartós, így melegebb és hidegebb időszakok váltogatták egymást néhány ezer évenként. Ennek a korszaknak a nagy túlélője volt az Európában és Ázsiában is élő neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis vagy Homo sapiens neanderthalensis). Testfelépítése és életmódja is a túlélés érdekében változott, kiváló alkalmazkodóképessége pedig még a szélsőséges éghajlat-ingadozások során is életben tartotta a populációt. Ebben a kritikus időszakban, valószínűleg egy melegebb periódusban jelent meg a neandervölgyiek vetélytársa, a Homo sapiens, azaz a mai modern ember. Egyes kutatók szerint a neandervölgyiek alkalmazkodóképessége ekkor ellenük fordult, és a vesztüket okozta.
A homo sapiens testfelépítését tekintve alulmaradt a neandervölgyi emberhez képest, mivel kevésbé volt robusztus, más téren viszont előnyben volt. Európából egyre nagyobb számban kezdtek eltűnni a nagyvadak, a neandervölgyi fő táplálékai; a homo sapiens válla azonban más szerkezetű volt, így képes volt a dárdahasználatra, amivel a kisebb és gyorsabb állatokra is tudott vadászni, ez pedig jóval hatékonyabbnak bizonyult a neandervölgyiek lándzsáinál.
A két embertípus több ezer évig egymás mellett létezett, sőt még keveredett is egymással. Európában és Ázsiában is kimutatták a mai emberek DNS-ében a neandervölgyi emberek nyomát, így nem tűntek el teljesen, de a több ezer éves egymás mellett élés és rivalizálás győztese a homo sapiens lett, a mai ember, aki jobban boldogult a változó éghajlati körülmények közepette.
Az utolsó jeges időszaknak hirtelen lett vége. A gyors olvadás rengeteg hideg vizet juttatott a világtengerekbe, így a Golf-áramlat meleg vizének fűtő hatása megszűnt. Emiatt Európában és a Közel-Keleten nemcsak hűvösebb volt egy ideig az éghajlat, hanem szárazabb is. Egyes tudósok véleménye szerint ennek a száraz periódusnak volt köszönhető a földművelés elterjedése Európában, ugyanis a szárazság miatt romlottak a feltételek a Tigris és az Eufrátesz környékén, a Termékeny félholdnak nevezett területen, amit a földművelés őshazájának és az emberi civilizáció bölcsőjének tartanak. Erre azt a választ adták az itt élők, hogy tudásukkal együtt sokan elhagyták a területet, egyszerűen elvándoroltak.
A jégkorszak után általános felmelegedés kezdődött szerte a Földön, aminek okát bolygónk pályaelemeinek változásában látják a szakértők. Az éghajlat Kr.e. 6-3000 között érte el a legmelegebb időszakot. A gleccserek nagy része elolvadt, volt elég csapadék a Közel-Kelettől az Indus völgyén át egészen Kínáig terjedő sávban, így a változó klíma katalizátorként hatott az itt élő népekre – nem véletlen, hogy az első fejlett civilizációk ekkor és ezeken a helyeken fejlődtek ki. A mai Szahara sem sivatag volt ekkor Észak-Afrikában: területén virágzó vegetáció, erdős, fás, füves területek váltották egymást, így az emberek is nagy számban költöztek a környékre. Volt bőven víz is, folyók, tavak szabdalták a tájat, ami kedvezett a letelepedésnek.
A megmentő: a Nílus
Nagyjából 5000 évvel ezelőtt azonban a kedvező éghajlatot klímaromlás követte. A hőmérséklet és a csapadék mennyisége csökkent, aminek okát szintén a Föld keringési pályájának változásában látják. Ekkor indult meg a Szahara sivatagosodása is, de ez minden kontinensen így történt: kezdtek kialakulni a mai sivatagok. Ez a szárazabb időszak óriási hatással volt az emberiségre. A Szahara egyre lakhatatlanabbá vált, amiben az ott élő embereknek is komoly szerepük volt, hiszen a romló körülmények ellenére igyekeztek minden csepp vizet elhasználni, állataikat legeltetni. De az egyre kevesebb eső miatt egyre kevesebb volt a zöld terület, ahol a vadon élő állatok és az emberek jószágai is legeltek, és a sivatagosodás folyamata egyre gyorsult. Más lehetőség híján az elvándorlás maradt az egyetlen járható út, közel s távol pedig egyetlen nagyobb vízfolyás akadt, amelynek partján lehetőség volt az életre: a Nílus. A több ezer évig tartó, szinte teljes kiszáradás ideje alatt egyre több ember húzódott a folyó partjára, így létrehozva az egyiptomi civilizációt.
Mezopotámiában a meleg és szárazabb idő először kedvezőnek bizonyult. A Perzsa-öböl vize visszahúzódott, így több területet lehetett művelés alá fogni, ami az öntözéses gazdálkodás révén meg is valósult. De ahogy nőtt a szárazság, úgy nőttek a bajok. A sok öntözés miatt egyre sósabb lett a talaj, csökkenni kezdett a termékenység, ami társadalmi zavarokhoz vezetett, és hozzájárult az Akkád Birodalom felbomlásához. De a változások máshol is okoztak gondokat: Egyiptomban az Óbirodalom végét hozták el, Ázsiában pedig az Indus-völgyi civilizációnak vetett véget a szárazság, de még a Kínában uralkodó Sang dinasztia hatalmát is megrengette.
A cikk befejező része az alábbi korszakokról mesél még:
- A tengeri népek támadása, avagy az első klímaháború
- Amikor jel jött a Napból
- Meleg volt, hát útnak indultak a vikingek
- Belefagyott a bor a hordóba
- Az év, amikor elmaradt a nyár