Az öt kontinensről felkért, tizenöt tagú testület tagjai között jelenlegi és volt államfők, volt kormányfők, miniszterek, nemzetközi civil szervezetek és nagyvállalatok vezetői vannak jelen.
Az ENSZ vízügyi kérdéseket koordináló szervezetének, a UN-Water elnökének valamint a Meteorológiai Világszervezet főtitkárának felkérésére vállalta el a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testület tagságát a magyar államfő-
A szervezet célja, hogy a vízgazdálkodás és a klímavédelem kérdéseiben eddig megfogalmazott globális célok végrehajtását előmozdítsák, és mint azt a köztársasági elnöki hivatal közleményéből kiderül, ezek egymással szorosan összefüggő területek, melyek kezelése hatékonyabb, ha egymást erősítő megoldásokat találunk.
A szerdai virtuális indító tanácskozáson Áder János megerősítette, hogy a klíma- és vízügyi problémák társadalmi és gazdasági hatásait azok összefüggéseiben lehet a leghatékonyabban kezelni. Felajánlotta, hogy mind hazai, mind nemzetközi fórumokon szívesen képviseli a testület által kialakítandó, a válságok megelőzését szolgáló praktikus megoldásokat, melyekhez Magyarország jó példákkal járulhat hozzá.
A tanácskozáson kiemelt figyelmet kapott, hogy jelentős mértékben szolgálják a vízgazdálkodás javítását azok a befektetések, amelyek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást is segítik. Ezeken keresztül javítható ugyanis a közegészség állapota, a társadalmak ellenálló képessége a járványokkal szemben, az élelmiszerellátás biztonsága és a gazdaságok stabilitása.
Többször részletesen írtunk már a november végén megrendezésre kerülő Planet Budapest nevű fenntarthatósági expo és világkonferencia várható programjáról, melynek jelen állás szerint része lesz a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testület munkatalálkozója is.
Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!
(MTI) Borítókép: MTI/Bruzák Noémi