Az éghajlati válságnak furcsa módon van egy pozitív hozadéka is, méghozzá hogy Európa északi részein enyhébbek a telek. A leghidegebb január 1795-ben volt, amikor a folyók, köztük a Temze is befagyott. A hőmérséklet egész hónapban alig emelkedett fagypont fölé.

A vidéki plébánosok, akik karácsonykor ételt adományoztak a szegényeknek, egy-egy shillinget is adtak nekik, hogy januárra tudjanak valami élelmiszert vásárolni. A száraz nyár miatt a gabona már akkor is hiánycikk volt, és az éhínség annyira elterjedt, hogy a következő tavasszal kenyérlázadások törtek ki.

James Woodforde, a norfolki Longeville vidéki plébánosa, akit a nagyon hideg éjszakákon köszvény gyötört, naplójában azt írta, hogy még a szalonban lévő tűz sem hozott enyhülést. Aggódott amiatt, hogy a szegény emberek nagyon megsínylik a hideget, mert a zöldségeiket tönkretette a fagy.

„Január 25-én, szombaton szörnyű vihar tombolt, amely leszedte a pajtáról a nádat, és a cserepeket is letépte a tetőről. Így is tudtam enni egy kevés főtt nyulat és marhaszeletet, de a szél olyan viharos volt, hogy csak szegényes vacsorát készítettünk” – írta. „Három nappal később még mindig nagyon kemény hideg volt. Az ajtókon belül is erősen fagyott, és többen halálra fagytak a piacról haza felé menet.”

Forrás (theguardian)