Az egyik leginkább kiszámítható és stabil energiaforrásnak tartott vízenergia kilátásait is bizonytalanabbá teszi a klímaváltozás a következő évtizedekben. De a csapadékhiány már napjainkban is gondot okoz az amúgy is energiaválsággal küzdő Európának.
A klímaváltozással kapcsolatban sokaknak elsőre bizonyára az extrém nyári hőhullámok és a „normálisnál” jóval enyhébb téli időjárás jut eszébe, de a helyi csapadékviszonyok módosulása, az esőzések és a havazások rendszertelenebbé válása is összefügg a globális jelenséggel. Persze az átlagos – vagyis egy hosszabb időszak csapadékértékeinek számtani közepét hozó – évek korábban is ritkák voltak, ahogyan ez az Országos Meteorológiai Szolgálat kimutatásából is kiderül, ezért egy-egy év adataiból túlságosan messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. Ezzel együtt a mérvadó várakozások, így az IPCC jelentése szerint is az előttünk álló időszakban egyértelműen növekszik az özönvízszerű esőzések és az aszály kialakulásának valószínűsége.
Ez pedig az egyik leginkább kiszámítható és stabil energiaforrásnak tartott vízenergia kilátásait közvetlenül és közvetve is bizonytalanabbá teheti. Utóbbira példa a Portugáliában 2022. február elejére kialakult helyzet: a tavaly novemberben kezdődött aszályra tekintettel korlátozták a vízerőművek által villamos energia termelésére használható víz mennyiségét az ivóvízellátás biztosítása érdekében. (Tehát nem elsősorban azért, mert a folyókban túlságosan kevés víz lenne, hanem azért, mert az egyéb ivóvízbázisok a szárazság miatt összezsugorodtak.) A 60 portugál vízerőmű közül 6-ot érintő intézkedés (mely az öntözési célú vízhasználatot is korlátozza) érzékelhetően visszavetheti a vízenergia-termelést az országban, ahol az éves áramigénynek körülbelül 30 százalékát a gátak fedezik.
A megszokottnál kevesebb csapadék hatása máshol is érzékelhető Európában. A vízenergia-termelés többéves mélypontra süllyedt például Németországban is, miután tavaly a szélenergia-termeléssel adódtak hasonló gondok. Ez hozzájárult a villamosenergia-árak emelkedéséhez is. De az alacsony folyóvízszintek (amelyek a meleg évszakok beköszöntével a víz gyors felmelegedése előtt is megnyitják az utat) azon hagyományos – fosszilis és nukleáris – erőművek számára is problémát jelenthetnek, amelyek hűtése vagy tüzelőanyaguk szállítása a folyó segítségével történik. Márpedig ilyenből akad bőven Európában. Ezek üzemeltetőinek pedig már az elmúlt évek forró és száraz nyarain is nem egy esetben a termelés visszafogásával kellett reagálniuk a helyzetre, ami rávilágított arra, hogy nem csak a megújulóenergia-termelés időjárásfüggő.
Szélsőségesen aszályos időszakok jöhetnek
Ehhez hasonló csapadékszegény időszakok korábban is előfordultak szerte Európában, a jövőben pedig a klímaválság kibontakozásával egyre inkább lehet számítani szélsőségesen aszályos időjárásra az öreg kontinensen. A klímaváltozás egyenetlen jellege miatt Európában nem egységes a vízenergia jövőjére vonatkozó prognózis, azonban általánosságban elmondható, hogy míg északon valószínűleg növekszik, délen csökken a beáramlás. Különösen a Mediterráneumban a korábbiaknál gyakoribb és hosszabb aszályos időszakokra lehet számítani a következő évtizedekben. A klímamodellek szerint ez elsősorban a nyári hónapokra érvényes, a téli csapadék mennyiségére vonatkozóan inkább növekedés várható a kontinens egészét tekintve. Lesznek ugyanakkor kivételek, vagyis olyan különösen súlyos kiszáradási tendenciákat mutató európai térségek – mint például az Ibériai-félsziget –, amelyek az aszály szempontjából „forró pontnak” (hot spot) számítanak majd.
Jelenleg viszont az a helyzet, hogy Európa nagy részét tartós szárazság sújtja már most is. Az előrejelzés szerint ez a következő 1–1,5 hónapban, de akár tovább is kitarthat. A kiterjedt csapadékanomália Magyarországot is érinti, így az ország nagy részén a sokéves átlaghoz képest több centiméterrel kevesebb eső hullott az elmúlt hónapokban, jelentős vízhiányt előidézve a felső talajrétegekben. A nagy hazai folyók, a Duna és a Tisza vízszintje többnyire szintén alacsony, ami nagyrészt nyilván az országon kívüli vízgyűjtő területük csapadékhiányának következménye.
A magyarországi vízerőmű-kapacitás összesen nem éri el a 60 MW-ot, ami a teljes hazai villamosenergia-rendszer (10 313,8 MW-os) bruttó beépített teljesítőképességének mindössze alig több mint 0,5 százaléka, vagyis noha a vízenergia itthon sem elhanyagolható része a mixnek, meghatározó elemének sem mondható. Európa egészének energiaellátásában már jóval fontosabb szerepet foglalnak el a vízerőművek, amelyek az Európai Unió összesített megújuló-áramtermelésének 2020-ban mintegy harmadát adták. A vízenergia kilátásai azonban a klímaváltozás miatt nem valami kedvezőek a következő évtizedekre sem (a nagy gátakkal kapcsolatos környezetvédelmi aggályokról most nem beszélve).
Túl sok vagy túl kevés
A vízenergiára sokáig mindenki úgy gondolt, mint egy gyakorlatilag folyamatosan elérhető tiszta energiaforrásra, amelyből bármikor megbízható módon lehet villamos energiát előállítani. Az éghajlattal együtt azonban a vízenergia-potenciál is változik, amint erre a 2021-es események is rámutattak. Ebben az évben az aszályok és a hőmérséklet emelkedése miatt a vízenergia-termelés évtizedek óta nem látott mértékben zuhant például az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában, míg máshol a túl sok víz okoz gondot. Afrikában a heves esőzések és árvizek rongáltak meg és vettek ki gátakat a termelésből átmenetileg.
A hegyi régiók melegedése különösen sérülékennyé teheti a vízerőműveket, ahogyan ezt a 2021 februárjában a Himalája észak-indiai területén, Chamoliban történt gleccseromlás is szemléltette. Márpedig a kedvező adottságok (például a tározó kialakításához optimális körülmények) miatt Kína és India vezetésével világszerte előszeretettel telepítik hegyi régiókba a hatalmas létesítményeket. A vízenergia a domináns energiaforrás például az Amazonas régiójában, a világ legnagyobb vízgyűjtőjének területén is. A következő évtizedekben azonban a klímaváltozás okozta csapadék- és folyóvízhozam-csökkenés jelentősen mérsékelheti e térség vízenergia-potenciálját is.
Egy másik, a vízerőműveket fenyegető problémát az öregedés jelenti. A vízerőművek általában 50–100 évvel megépítésük után érik el hasznos élettartamuk végét, azonban üzemeltetési költségeik már 25–35 éves koruktól fogva jelentősen emelkednek. Újabb, óriási infrastrukturális fejlesztést igénylő nagy gátak építése ellen szól az is, hogy ezek hatékonysága a klímaváltozás miatt várhatóan egyre inkább csökkenhet, mindez pedig a kisebb létesítmények, például a gátak építése nélkül alkalmazható, a folyó természetes áramlását kiaknázó turbinák szerepének felértékelődése felé mutat.
Az elfeledett óriás
A vízenergia a tiszta villamosenergia-termelés elfeledett óriása, amely napjainkban is az alacsony karbonintenzitású áramtermelés közel felét biztosítja. A világ vízerőművei által előállított elektromos áram mennyisége nagyobb, mint az összes többi megújuló energiaforrás együttes termelése, és meghaladja az atomerőművek termelését is, így a szén és a földgáz után a harmadik legjelentősebb forrás. Az ezredforduló óta úgy 70 százalékkal bővült a globális vízerőmű-kapacitás, de mivel az egyéb technológiák területén hasonló növekedés történt, a vízenergia teljes áramtermelési mixen belüli részesedése stabil maradt.
A klímacélok elérésében a vízerőművek nem nélkülözhetőek, azonban a szükséges kapacitásbővítés biztosításához a jelenleginél jóval nagyobb erőfeszítésekre van szükség – véli a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA). A szervezet szerint különösen az engedélyeztetés egyszerűsítése, valamint a projektek fenntartható jellegének garantálása érdekében lenne szükség előrelépésre. Ez már csak azért sem lesz egyszerű, mert e két szempont egyidejű érvényesítését is ellentmondások terhelhetik.
A klímacél (a 2050-es karbonsemlegesség) eléréséhez a következő szűk 3 évtizedben évente 3 százalékkal kellene növekednie a vízerőművek által termelt villamos energia mennyiségének. Ez nagyjából megegyezik a 2020-ban látott bővüléssel, amit az tett lehetővé, hogy ötévnyi folyamatos zsugorodást követően a globális vízerőmű-kapacitás növekedése ismét lendületet vett, és elérte a 21 GW-ot, köszönhetően mindenekelőtt a nagy erőművek kínai és törökországi üzembe helyezésének. A következő években azonban ez már kevés lesz, a klímacélok megvalósításához ugyanis 2030-ig évente átlagosan mintegy 48 GW új vízerőmű-kapacitásnak kellene települnie világszerte.
