



Még bő egy hónap hátra van az őszből, lassan, de biztosan közelít felénk a tél. Az állatvilágban a zord időjárás és az élelem hiánya miatt már októberben igazi túlélőshow veheti kezdetét. Az egyik legfőbb stratégiai lépés a hibernáció, vagyis köznapi nevén a téli álom, melynek az éjszakai pihenéshez semmi köze nincs, a medvékhez pedig csak kevés.
Amikor beköszönt a tél, az állatok különböző módokon kezdenek védekezni a kihűlés és az éhhalál fenyegető veszélye ellen. Egyesek aktívak maradnak, és a gyér kínálat ellenére rendületlenül élelem után kutatnak, míg mások délre vándorolva veszik fel a harcot a hóval és a jéggel, ám szép számban léteznek olyan fajok is, melyeknek túlélését a téli álomnak nevezett fiziológiai állapot biztosítja.

A téli álom még csak köszönőviszonyban sincs az éjszakai alvással. Bizonyos állatok az októbertől áprilisig tartó téli álomból megébredve alváshiánnyal küszködhetnek, ugyanis a folyamat lényege nem a test energiakészletének frissítése, sokkal inkább annak elnyújtott, apróbb fokozatokban történő felhasználása, aminek garanciája az állatok testhőmérsékletének radikális csökkenése.
Ennek rövidebb ideig tartó változata a torpor, ám amikor mindez tartósabban, mélyebb nyugalmi szakaszban jelentkezik, már hibernációról, azaz valódi téli álomról beszélünk. Ilyenkor az állatok anyagcseréje, oxigénfogyasztása és szívverése lelassul, tehát lényegében tetszhalottakként vészelik át a telet, miközben a magukra szedett zsírréteg, illetve az elraktározott élelem révén életben tartják szervezetük „takaréklángját”.
Habár a téli álomról legtöbbünk a medvékre asszociál, ezek az állatok nem merülnek hibernációba. A zimankósabb napok megérkezésével visszavonulnak ugyan, és barlangjukban pihenve, a magukra halmozott zsírréteget feldolgozva húzzák ki tavaszig, ám testhőmérsékletük csupán öt-hat fokkal csökken, „álmuk” pedig inkább felületes, mint mély. Ráadásul a medvének nem is alapvető szükséglete a téli nyugalom, hiszen állatkerti rokonai – a számukra biztosított táplálék mellett – hóban és fagyban is zavartalanul élik tovább aktív mindennapjaikat.
Hazánk sünjei, ürgéi, peléi, mókusai, illetve a denevérek, a rovarok, a hüllők és a kétéltű állatok esetében viszont valódi téli álomról beszélhetünk. Az év legnagyobb részét a nagy pele tölti hibernációban, míg a mókusok a téli álmukat kis szünetekre megszakítják, hogy táplálékot vegyenek magukhoz az éléskamrájukból, és hogy vizeletet ürítsenek.

Egy téli álmot alvó sün megbolygatása az ősszel rendszerint esedékessé váló levélgereblyézés alkalmával életveszélyes következményekkel járhat. Nem ránk, hanem az állatra nézve. A megszakított hibernáció nehezen folytatható, és az ébrenléttel újra normális fokozaton működő testi funkciók túl sok elraktározott energiát égetnek el, így a sün készletei nem fognak kitartani a tél hátralévő részére. Sajnos a globális klímaváltozással járó enyhébb telek miatt így is folyamatosan csökken az állatok téli nyugalmának ideje, a túl korán érkező meleg napokat közvetlenül követő fagyok pedig komoly pusztítást végeznek a hibernációjukból idő előtt felriadt, a védekezésre felkészülni képtelen állatok között.

Amennyiben tehát fenntartható életmódunkkal mi is megpróbálunk tenni a felmelegedés visszaszorításáért, elősegíthetjük, hogy az állatok téli álma zavartalanabbul teljen, így a jövőben ne kelljen azzal szembesülnünk, hogy az őshonos fajok közül több végérvényesen eltűnt a Kárpát-medencéből.
Kiemelt kép: Canva