



A legkisebb termetű vidrafaj képviselői, azaz ázsiai kiskarmú vidrák születtek a Nyíregyházi Állatparkban.
A hatvannapnyi vemhesség után világra jött hat kölyköt a csapat közösen neveli, jelenleg a rejtett „gyerekszobában” élnek, de hamarosan kimerészkednek majd a kifutórendszerbe – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője.
A szakember kifejtette, hogy a legkisebb termetű vidrafaj megjelenésében és életmódjában is különbözik a Magyarországon őshonos és fokozottan védett európai vidrától. Jóval kisebb a testmérete, súlya mindössze 3 és 5 kilogramm között van, nappal is aktív, és a többi fajhoz képest kevésbé vízhez kötött. Délkelet-Ázsia sekély édes és sós vízrendszereiben él, ahol elsősorban halakkal, rákokkal és kagylókkal táplálkozik.
A törpevidracsalád nagyon összetartó, a monogám szülőpár és az idősebb utódok egyaránt részt vesznek a kicsik gondozásában. A nyíregyházi tenyészpár mellett a tavaly született három kölyök is féltő gondoskodással vigyázza a csapat legfiatalabb tagjait.
A most kéthetes utódok körülbelül negyvennaposan fogják kinyitni a szemüket, addig anyatejjel táplálkoznak, majd várhatóan hét-kilenc hetes korukban kezdenek ismerkedni a vízi közeggel.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján sebezhető fajként szerepel, populációja csökkenő tendenciát mutat. Mint a legtöbb faj esetében, számukra is az élőhelyvesztés és a környezetszennyezés a legnagyobb veszélyeztető tényezők.
(Nyíregyházi Állatpark hivatalos FB oldal)
Fotó: Canva