Az ember évezredek óta társas lény, és közösségben él. Kialakultak a normák, megvannak az írott és az íratlan szabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartania, ha a csapat része akar lenni. Jelentsen ez a csapat egy családot, egy baráti társaságot, egy osztályközösséget, egy munkahelyi környezetet, egy nemzetet vagy egy társadalmat. Azonban az ember bünteti, ha valaki „vétkezik” a közösség ellen, és igyekszik jelen lenni a büntetés kiosztásakor.

Egy kis pszichológia

Ahhoz, hogy a közösségekben való együttélés sikeres legyen, kölcsönös együttműködésre van szükség. Ha azonban valaki nem együttműködő, akkor azt a közösség megbünteti. Eddig nem volt világos, hogy mikor alakult ki bennünk, emberekben az a késztetés, hogy megtoroljuk ezt a viselkedésformát. Ahogy az sem volt teljesen tiszta, hogy ez kizárólag emberi tulajdonság-e.

Kapcsolódó bejegyzések

Klímaszorongás és Zöld Pszichológia – Interjú Csizmadia Mátéval

Mi a Zöld Pszichológia, hogyan fordíthatjuk aktív, hasznos cselekvésbe a klímaváltozás miatti szorongásunkat? Csizmadia Máté pszichológussal beszélgettünk.

A Max Planck Institute for Human Cognitive and Brain Sciences és a lipcsei Max Planck Institute for Evolutionary Anthropology tudósai felfedezték, hogy már a hatéves gyerekek is szükségesnek tartják a közösségellenes viselkedést megtorolni, és hajlandók kockázatot vállalni, és igyekeznek jelen lenni, amikor a „vétkes” elnyeri büntetését.

Amikor valakit szenvedni látunk, általában nyugtalanságot érzünk, és belső késztetést arra, hogy valamilyen formában segítséget nyújtsunk. Ez azonban a visszájára is fordulhat. Ha tudjuk, hogy az illető a közösség ellen vétett, akkor az együttérzésünk ellenszenvbe csaphat át, hiába vagyunk tisztában azzal, hogy őt bántották.

Korábbi tanulmányokból ismert, hogy az elkövető fájdalmát igazságosnak érzékeljük, a helytelen viselkedés büntetéseként fogjuk fel. Emellett bosszút érzünk, amikor tanúi vagyunk a fegyelmező intézkedésnek.

Eddig nem sokat tudtunk e viselkedés evolúciós eredetéről. A Max Planck Institute for Human Cognitive and Brain Sciences szociális idegtudományi részlegének tudósai a Max Planck Institute for Evolutionary Anthropology munkatársaival együtt azt a kérdést vizsgálták, hogy vajon milyen életkorban alakul ki bennünk a késztetés arra, hogy végignézzük a büntetését annak, aki a mi szemszögünkből nézve vétkes, és hogy ez a tulajdonság legközelebbi rokonainknál – a csimpánzoknál – is megtalálható-e?

Társadalmi kísérlet a bábszínházban

Annak érdekében, hogy a gyermekek viselkedését tanulmányozhassák, a kutatók egy bábszínházi játékot találtak ki, amelyben két szereplő teljesen másképp viselkedett. Az egyikük egy barátságos karakter volt, aki visszaadta a gyerekeknek a kedvenc játékukat, a másik pedig nem volt együttműködő, ő megtartotta magának a játékszereket. Rajtuk kívül egy harmadik báb a büntető szerepét töltötte be, és úgy tett, mintha bottal ütné a másik kettőt. A négy és hat év közötti fiatal közönség tagjai eldönthették, hogy a színlelt ütéseket pénzérmével fizetve végignézik-e, vagy inkább matricára cserélik az érmét.

Kapcsolódó bejegyzések

A szülői felelősség és a gyermekvállalás dilemmája a klímaváltozás korában

Szülőnek lenni nehéz. Arról beszélgettünk, mit és hogyan adhatunk át a gyermekeinknek, hogy ők már jóval tudatosabban készülhessenek a jövőre.

A barátságos bábu esetében a gyerekek nagy része nem volt hajlandó arra figyelni, hogyan szenved a számukra szimpatikus karakter. Az ellenszenves bábu esetében azonban a hatéves gyerekek inkább elutasították a matricákat, és az érméiket arra használták fel, hogy tanúi lehessenek a büntetésnek. Az arckifejezésükön megmutatkozott, hogy örömmel nézték végig hogy a „rossz elnyeri méltó büntetését”. Ezt a viselkedésformát a négy- és ötéves gyerekek nem mutatták.

A csimpánzok is élvezik a méltó büntetést

A tudósok a csimpánzoknál is hasonló eredményekre jutottak. Az állatokat a lipcsei állatkertben vizsgálták két gondozó segítségével, akik szintén ellentétes szerepekbe bújtak: a szimpatikus segítő és az ellenszenves közösségellenes szerepbe. Míg az egyik rendszeresen etette őket, a másik elvette tőlük a táplálékot. Egy harmadik személy – mint ahogy a bábszínházas kísérletben is – úgy tett, mintha mindkettőjüket bottal verné. A gyerekekhez hasonlóan a csimpánzok jelentős része igyekezett szemtanúja lenni annak, hogy a nem kedvelt gondozót megbüntetik. Ehhez ki kellett nyitniuk egy nehéz ajtót, ami egy szomszédos szobába vezetett, onnan figyelhették a jelenetet. A barátságos állatkerti gondozó esetében azonban nem mentek át a szomszéd szobába nézni az illető verését, sőt hevesen tiltakoztak, amikor azt látták, hogy a számukra kedves embernek fájdalmat okoznak.

„Eredményeink azt mutatják, hogy a hatéves gyerekek és a csimpánzok is bosszút akarnak állni a közösségellenes viselkedésért, és késztetést éreznek arra, hogy ezt végig is nézzék. Innen erednek ennek a viselkedésformának az evolúciós gyökerei, ami a közösségben éléshez elengedhetetlen tulajdonság” – állítja Natacha Mendes, a Max Planck Institute for Human Cognitive and Brain Sciences tudósa, a tanulmány első szerzője.

„Nem mondhatjuk egyértelműen, hogy a gyerekek és a csimpánzok rosszindulatot vagy bosszút éreztek. Viselkedésük azonban egyértelmű jele annak, hogy a hatéves gyerekek és a csimpánzok is szívesen figyelik, hogyan büntetik közösségük nem együttműködő tagjait” – teszi hozzá Nikolaus Steinbeis, a tanulmány társszerzője, a Max Planck Institute for Human Cognitive and Brain Sciences és a University College London tudósa.

Forrás:

Reference: “Preschool children and chimpanzees incur costs to watch punishment of antisocial others” by Natacha Mendes, Nikolaus Steinbeis, Nereida Bueno-Guerra, Josep Call and Tania Singer, 18 December 2017, Nature Human Behaviour.
DOI: 10.1038/s41562-017-0264-5

Kiemelt kép: pexels