Egyre gyorsabban terjednek a nap- és szélfarmok
Egyre gyorsabban terjednek a nap- és szélfarmok

A Shell az elmúlt hat évtized négy meghatározó energiatermelési módját vizsgálta: az atomenergiát, a cseppfolyósított földgázt, valamint a nap- és szélenergiát. Ezen felül két energiabiztonsági forgatókönyvet is közzé tettek. A Bloomberg kiemelte, hogy van egy aspektus, amelyet megéri külön is megvizsgálni.

Az elemzés szerint az első hálózatra kapcsolt atomerőmű 1954-ben kezdte meg működését, de az atomenergia csak 19 évvel később érte el a 277 Terawattóra globális ellátást. Ugyanerre a napenergiának több mint három évtizedre volt szüksége, mivel az első kereskedelmi célú napenergia-projektek az 1980-as évek elején épültek, ám a technológia csak 2016-ban érte el a fenti küszöbértéket.

A szélfarmok az atomerőművekével közel azonos pályán haladtak, ám az elmúlt években gyorsuló ütemben terjedtek, és most 30 százalékkal több energiát adnak, mint az atomerőművek ugyanennyi idővel a mérföldkő átlépése után

– írja cikkében Ujlaky István a player.hu-n.

A napenergia ennek a mérföldkőnek az elérése után egy évvel haladta meg a nukleáris energiaellátást, és hét évvel azután, hogy meghatározó szereplővé vált, másfélszer annyi energiát adott, mint az atomenergia

Ezek figyelemre méltó eredmények, de az elmúlt fél évszázadban megduplázódott a globális energiafogyasztás. A nukleáris energia a világ energiaigényének 0,4 százalékát adta 1973-ban, amikor meghatározó szereplővé lépett elő; mire az LNG érte el ugyanezt az állandó mennyiséget, az már csak a teljes igény 0,3 százalékát fedezte, míg a napenergia nem egész 0,2 százalékot számított 2016-ben, mire elérte a 277 Terawattórát.

Az eredményekből látható, hogy a megújulók terjedtek a leggyorsabb ütemben az elmúlt 50 évben, de még többet kell tenni, hogy ez a teljes fogyasztáshoz viszonyítva is igaz legyen. A Shell számításai szerint ehhez kétszer olyan gyorsan kell bővülnie a megújulóknak, mint az elmúlt években.

(Forrás: player.hu)

search icon