Egy friss tanulmány szerint az emberi tevékenység több száz emlősfajt szorít olyan területekre ahol valószínűleg nem tudnak boldogulni.
A Manchesteri Egyetem által vezetett kutatás eredményei afelé mutatnak, hogy az állatok rossz minőségű élőhelyekre való szorulása olyan globális természetvédelmi fenyegetést jelent, amelyet feltétlenül be kell építeni a természetvédelmi tervekbe és intézkedésekbe.
Kapcsolódó bejegyzések
Kihalás fenyegeti a második legfontosabb beporzót
A Természetvédelmi Világszövetség jelezte, hogy kihalás fenyegeti Európában a második legfontosabb beporzót, a zengőlegyeket. Fő probléma az intenzív mezőgazdaság, és a rovarirtószer-használat. Nem darázs, hanem zengőlégy Nem is gondolnánk, hogy ekkora szerepe van a zengőlegyeknek az ökológiában, sőt, lehet, hogy sokan elsőre összetévesztik a kecskedarázzsal. A zengőlegyek változatos színű, szőrös legyek. A sárgán csíkozott darazsakra […]
A kutatók 627 emlősfajt vizsgáltak. Ezek jelentős résznek dokumentáltan beszűkült az elterjedési területe, sokszor olyan területekre szorítkozva, melyek ökológiai szempontból szélsőséges feltételeket kínálnak számukra. Így 66%-uk már csak olyan területeken fordul elő, ahol a hőmérsékleti, 75%-uk pedig olyanon ahol csapadékmennyiséggel kapcsolatos szélsőségeknek van kitéve.
Az emberi nyomás hatására a fajok veszítenek elterjedési területükből. Ahogy veszítenek területükből, úgy zsugorodnak az ökológiai fülkéik, és egyre kevésbé változatos élőhelyekre korlátozódnak.
– mondja Dr. Jake A. Britnell a kutatás egyik vezetője
Az ökológiai marginalizációnak nevezett folyamat jelentősen fokozza a fajok kihalásának kockázatát. A kutatók szerint ugyanis az élőhely minősége komoly hatással van arra, hogy egy fajnak milyen kilátásai vannak a túlélésre, az ökológiai marginalizáció pedig egyben azt is segít megmagyarázni, hogy egyes védett területek miért hatékonyabbak, mint mások.
Mint írják, a természetes élőhelyek gyakorta olyan területekre korlátozódnak, melyeket az ember már nem tud, vagy épp nem akar használni. Ebből persze az is következik, hogy ezek a területek nem épp a legjobb feltételekkel rendelkeznek, így a biológiai sokféleség védelmének szempontjából is megkérdőjelezhető a jelentőségük vagy hasznuk.
Ha alapvetően alkalmatlan élőhelyeken védjük a fajokat, akkor a természetvédelem alulteljesíthet, vagy akár meg is hiúsulhat. A történelmi információk felhasználásával hatékonyabb helyekre vagy stratégiákra derülhet fény, ahová erőfeszítéseinket összpontosíthatjuk.
– mondja Susanne Shultz professzor a tanulmány társszerzője
Ez azt jelenti, hogy ha az élőlények számára kedvező helyen folyik természetvédelmi törekvés, az jóval hatékonyabb lehet, mintha a „maradék” helyen történne ugyanez. (phys.org)
