Ősszel zárult egy olyan nemzetközi projekt, mely egyedülálló módon hátrányos helyzetű, érzékeny célcsoportok számára kínált programokat a természetben. Erről beszélgettünk Berecz Ágnessel, a projekt egyik szakértőjével.
Mivel foglalkozott az „Erdő Mindenkinek”, és miért fontos ez a munka?
A Szatyor Egyesület „Erdő Mindenkinek” (Accessible Forest) című nemzetközi projektjében külsős szakértőként vettem részt, mivel régóta foglalkozom természetben tanulással, erdőfürdő-vezetéssel. Eredetileg felnőttképzési szakértő vagyok, tanultam ökoterápiás szemléletű mentorálást, erdőfürdő-vezetést, és Magyarországon elsőként tizenöt éve kezdtem mélyökológia-műhelyeket szervezni Joanna Macy amerikai ökofilozófus módszere alapján.
A projekt egy nemzetközi partnerség keretében született, amelyet a német KulturNest nevű szervezet kezdeményezett, és amelynek hazai partnere a több ökológiai tanulási folyamatot megvalósító Szatyor Egyesület. A projektben Németország, Portugália, Lengyelország és – az én képviseletemben – Magyarország dolgozott együtt.
Célunk az volt, hogy az erdőben vezetett tudatos szemlélődő jelenléten alapuló sétákat olyan különleges igényű, hátrányos helyzetű célcsoportok számára is elérhetővé tegyük, akik egyébként nem tudnának eljönni egy ilyen programra. Vagy azért, mert nehéz őket elérni, vagy pedig azért, mert fizikailag nehézséget okoz nekik. Speciális célcsoportjaink voltak az idősek, a fogyatékkal élők, a bevándorlók, valamint a digitális túlhasználatban érintettek. Ez utóbbi nagyon különleges célcsoport-meghatározás, nehéz ugyanis megmondani, ki az, aki túl sokat használ digitális eszközöket.
Programajánló: már most jelentkezhettek a 2026. február 21-i évi első erdőfürdőre, és kipróbálhatjátok ezt a fajta elmerülős erdei sétát a Budapest közeli Gödöllői Dombságban, a valkói erdőben. Az eseményről információk itt érhetők el.
Mitől könnyebb egy ilyen projekt keretében elvinni ezeket az érzékeny célcsoportokat egy erdőfürdőzésre vagy egy tudatos erdei sétára, mint hogyha csak úgy megpróbálnánk kirándulni velük?
A nagyközönség számára meghirdetett erdei sétára az említett csoportok nagy valószínűséggel nem fognak eljönni. A projekt keretében Magyarországon volt egy programunk egy hazai karitatív szervezettel közösen, ahova hátrányos helyzetű és anyaotthonban élő kisgyermekes anyákat vittünk el. Őket alapesetben egyáltalán nem is érnénk el, valamint a részvétel anyagilag és az odajutás szempontjából is nehézkes lenne számukra. További nehézség lenne megszervezni azt, hogy hol hagyják a gyereküket az erdei séta idejére.
Kapcsolódó bejegyzések
Ha a jövőben is sétálni akarunk a magyar erdőkben, cselekedni kell – Interjú
Az erdők extrém mértékben ki vannak téve a klímaváltozásnak, különösen az Alföldön. Merész és átgondolt döntések segíthetnek, egy sor megoldás létezik arra, miképp lehetnének ellenállóbbak az erdeink.
Vagy ha a többi célcsoportra gondolok, akkor például a mozgásukban korlátozottaknak sok esetben különleges közlekedési szükségleteik vannak, így a program helyszínéül olyan helyeket kell találni, amelyek alkalmasak arra, hogy a résztvevők akár kerekesszékkel boldoguljanak. A projekt során az idős emberek számára olyan természeti helyekre szervezték a sétákat, ahol vannak padok, gyakran le lehet ülni megpihenni. A sérülékeny célcsoportok esetében mindig kiemelkedően fontos az őket segítő szociális munkásokkal való együttműködés, mert a részvételük feltétele az erős bizalom. Egy egyedülálló, otthonban lakó édesanya például – ha nem a számára ismerős segítő hívja – el sem jönne egy ilyen programra.
A tudatos erdei séta miben több annál, mintha csak úgy kimegyünk sétálni az erdőbe?
Az erdei sétának általánosságban nagyon sok jótékony hatása van, de azért nem mindegy, hogy ilyenkor hogyan vagyunk jelen a természetben. Sokszor látok az erdőben fülhallgatóval futókat, akik zenét hallgatnak, sokan pedig beszélgetnek séta közben. Egy tudatos erdei sétának jól felépített módszertana van arra, miként segítse a résztvevőt valóban megérkezni, jelen lenni, biztonságban érezni magát. A tudatos erdei séták módszertana olyan keret, amely segít elmerülni a jelen levésben, a természettel való összekapcsolódásban. Ez az, amit sokan nem élnének át egy erdei séta során, ha annak célja csupán rekreáció, szociális program, családi kirándulás vagy kutyasétáltatás.
A gyakorlatok alkalmával arra ösztönözzük a résztvevőket, hogy kevesebbet beszéljenek, figyelmüket inkább az érzékszervi tapasztalásaikra helyezzék. Ez egy különleges, komplex érzékszervi kapcsolódás: nemcsak a látás és a hallás révén veszünk részt benne, hanem az erdő növényvilágával való összekapcsolódás során sokszor „meghívjuk” az ízlelést, a szaglást és a tapintást is. Ez egy „tudatos jelenlét” gyakorlat, amely a természetben zajlik. Lelassulunk, ebben a vezető iránymutatásai a támpontok, amelyek a kapcsolódást, a jelenlétet, a lecsendesedést segítik, nemritkán a résztvevők önmagukhoz, testérzeteikhez vagy akár egymáshoz való kapcsolódását is. A közösségben átélt élmények és a rájuk való reflektálás fontos alkotóelemei a módszernek. Utóbbiak során mutatunk rá arra, hogy mit éltünk át a vezető „meghívásai” során. A tanulás fontos része, amikor elmondom, kimondom, ami bennem van, mások ezt hallják, visszajeleznek, és kérdéseket tesznek fel.
Említetted, hogy ezek az emberek általában akkor nyitottak valamire, hogyha a segítőjük ajánlja nekik, hogy ezen érdemes részt venni. Mi volt a tapasztalatod, hogyan álltak ehhez az élményhez? Azonnal elfogadták, kíváncsiak voltak, vagy volt, aki esetleg megijedt tőle, vagy furcsának találta?
A kisgyerekes anyukák körében idegenkedés volt érezhető, egyfajta bűntudat: megtehetik-e ők ezt, hogy a gyerekeiket hátrahagyva „haszontalanul” töltsék az időt? „Megengedhetem-e ezt magamnak? Mit csinálok én egyáltalán itt kint? Nem veszélyes-e az erdőben?” Tehát idegenkedtek, igen, de erről már csak akkor számoltak be, amikor a séta végén beszélgettünk.
Ennek ellenére egyöntetűen jó élmény volt számukra ez a program. Arról számoltak be, hogy közben megnyugodtak. Amikor egy arborétumban voltunk az édesanyákkal, csodálatos helyen, az egyikőjük a kisbabáját is elhozta. Ő is sokkal nyugodtabban viselkedett, mint amire az édesanyja számított. Az anyuka a sétát követő beszélgetés során arról számolt be, hogy talán a gyerekére is jó hatással volt a séta.
Az is különleges élmény volt a résztvevők számára, hogy úgy kaptak valamit, hogy nekik semmit nem kellett adniuk cserébe, nem kellett dolgozniuk, senkit sem kellett kiszolgálniuk.
Mondhatjuk, hogy az a célotok, hogy nyugodt, békés, elfogadó környezetet nyújtsatok számukra, vagy hogy olyan élményben legyen részük, amilyenben még soha, és ezáltal táguljon a világképük? Mi volt az eredeti célkitűzés, amiért a projektbe belevágtatok?
Egyrészt igen, adni akartunk valamit a résztvevőknek, másrészt fontos szakmai célunk volt, hogy jobban megismerjük az említett speciális célcsoportokat és különleges szükségleteiket. Létrehoztunk egy módszertani kiadványt, amely egy gyönyörűen illusztrált, 300 oldalas kézikönyv gyakorlati leírásokkal. A projekt honlapjáról – a kiadvány mellett – podcastokat, vezetett erdei gyakorlatokat, valamint a foglalkozástervekhez sorvezetőket is letölthetnek a látogatók. Az eszközgyűjtemény funkciója az, hogy az említett csoportok segítői számára támpontokat jelentsenek abban, hogy ők maguk belevágjanak egy vezetett erdei séta kivitelezésébe.
Megosztanál velünk egy-két különleges személyes élményt, amit sikerként éltél meg ebben a folyamatban?
Az én szívemhez az édesanyák állnak a legközelebb. Kilenc évvel ezelőtt, amikor már két kisgyerekem volt, magam is nagy változáson mentem át, aminek a vége az lett, hogy alapítottam egy nemzetközi projektet, a Mother Nature-t, amelynek célja az anyák segítése, többek között a természetben vezetett önismereti programokon keresztül. Ezenkívül anyaköröket tartunk, anyakörvezetőket képzünk, anyáknak szóló önismereti kártyacsomagokat jelentetünk meg. A projekt keretében megvalósított séták során olyan anyákkal találkoztam, akik több okból is sérülékenyek voltak egy kiszolgáltatott élethelyzetben, akiknek a családjában az erőszak, a függőségek, az alapvető anyagi nehézségek mindennaposak.
Számomra nagy siker volt látni, hogy egy ilyen séta mennyire sokat tud adni nekik. A fotókon csillogó szemű, mosolygós nőket láthatunk, nekem ezek a mosolyok jutnak eszembe a projekt kapcsán. És az, hogy egyébként ezekkel a nőkkel milyen könnyű volt dolgozni annak ellenére, hogy érződött, sosem vettek még részt hasonló programon. Gyermeki kíváncsisággal vágtak bele a gyakorlatokba.
Megható élmény volt számomra például amikor arra kértük őket, hogy menjenek, és keressenek olyan természeti tárgyat, amely az erejüket szimbolizálja. Döntő többségük arról számolt be, hogy az ő legnagyobb erejük a gyermekük és a gyermekük iránt érzett szeretetük, amit a kezükben lévő termések, növényi részek jelképeznek. Engem, aki a vezetett tanulás során a természet szimbólumaival dolgozik, megérintett az, hogy ezek a nők milyen természetességgel értelmezték, és milyen gyönyörűen használták a szimbólumok nyelvét. Egy anyuka az Erdőtelki Arborétumban egy kis tavacskán lévő szigeten tett séta közben elmesélte, hogy ő magát királykisasszonyként képzelte el, aki a szigetének az uralkodója. Csodás, pihentető élmény volt ez számára.
Meg tudják ismételni ezt nélkületek is? Szerinted előfordulhat, hogy egy édesanya újra kimegy, és megpróbálja újraélni ezt az élményt vagy legalább egy részét?
Szerintem egy részét igen, de azt jobban el tudom képzelni, hogy azok a segítők, akik velük dolgoznak, kísérik majd el őket hasonló sétákra a már említett kiadványainkra támaszkodva.
Kiemelt kép: Szepesvári Petra
