Persze van, amikor tényleg jó, ha megmented az elárvult apróságot, de ahogy egyre jobban tavaszodik, úgy egyre valószínűbb, hogy a talált fióka a legkevésbé sem magányos.
Amikor már relatíve jó erőben lévő, a pehelytollait szinte már teljesen leváltott madárfiókát találunk, nem csoda, ha egyből megesik rajta a szívünk. Szerencsétlenek esnek-kelnek a földön, esetenként hangosan sivalkodnak anyjuk után, így aztán természetes reakciónk, hogy azonnal segíteni szeretnénk. Csakhogy sokszor pont ezzel okozzuk a legnagyobb kárt.
Ahogy az őzgida esetében, úgy itt sem feltétlenül várnak az „elárvult” csöppségek az ember közreműködésére, csupán „iskolában” vannak. Persze el kell különítenünk azokat az eseteket, amikor a vagy még kopasz, vagy tokos fiókák pottyannak ki, hiszen ilyenkor tényleg az a legjobb, ha visszatesszük őket a fészekbe. Nyugodtan megfoghatjátok őket, az őzzel ellentétben a madár szülei nem fogják kitagadni a kicsit, nem érzik meg a szagotokat. Ha viszont nem találjátok a fészket, akkor fogjatok egy kisebb kosárkát, és azt akasszátok fel egy fára! Ha nem érkezik meg a szülő, akkor kérjetek szakmai segítséget!
Ha viszont már nagyobb madárkáról van szó, és a tollazata javarészt megvan, akkor – ha nincs kitéve közvetlen veszélynek – hagyjátok nyugodtan ott, ahol van, hiszen valószínűleg a szülei is a közelben vannak, és felügyelik a „gyermeket”. Egy döntő kivétel van: ha a fióka sérült vagy vérzik. Ilyenkor mindenképp keressétek fel a legközelebbi nemzeti parkot, állatkertet vagy vadasparkot!
Kapcsolódó bejegyzések
Ablakokat, autókat „támadó” madarak? Van megoldás!
A jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartása áll.
