



A kutatók egy kevéssé ismert faj állományának felmérésében kérik a lakosság segítségét.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legutóbb a telelő, majd a fészkelő erdei fülesbaglyok felmérése kapcsán kérte a lakosság segítségét idén januárban és áprilisban. A sorozat zárásaként most a kevésbé közismert, de a lakott területeken is egyre gyakoribb, terjedőben lévő füleskuvik költő állományának felmérésében segíthetnek az érdeklődők. Ez azért fontos, mert gyakorisága ellenére kevésbé pontos becsléseink vannak ennek az apró, vonuló bagolyfajunknak az országos elterjedéséről és állományáról – olvasható az MME közleményében.
Első pillantásra talán lehetetlen feladatnak tűnhet az éjszakai életmódot folytató, számunkra láthatatlanul mozgó madarak amúgy is rejtett költőhelyének megkeresése. Szerencsére a fészkelő baglyok felmérése alapvetően a hangjuk alapján történik, a madarakat nem is kell hozzá látnunk.
A felmérés lényege az, hogy az esti szürkületben és éjszaka hallgatózzunk néhány percet az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán vagy a parkban sétálva, és ezt hetente egy-két alkalommal ismételjük meg május és július folyamán. Eközben pedig a hím és a tojó felnőtt füleskuvikok jellegzetes, gyakran egymásnak válaszolgató, füttyögő jelzőhangját, később pedig a fiókák eleségkérő hangját keressük!
Ha észleltük e hangok valamelyikét, ennek az elektronikus bejelentőlapnak a gyors és egyszerű, akár okostelefonon is elvégezhető kitöltésével tudunk adatainkkal hozzájárulni a faj országos elterjedési térképének pontosításához.
Fotó: Canva