Donald Trump elnöksége a klímaügy szempontjából is enyhén szólva rendhagyónak nevezhető. Ambiciózus zöld politikai célokkal rendelkező utódjának, Joe Bidennek nehéz örökséget átvéve kell visszavezetnie az országot a klímaharc nemzetközi élvonalába.
Miután a január 20-án az Egyesült Államok 46. elnökeként hivatalba lépett demokrata Joseph R. Biden Jr. szimbolikus módon első intézkedései között rendelkezett hazája visszalépéséről a Párizsi Klímaegyezménybe, új fejezet kezdődött a világ legnagyobb gazdaságának energia- és klímapolitikájában. Míg ugyanis az új elnök politikai céljai között kiemelt helyet foglal el a klímaváltozás elleni fellépés, illetve a zöld és hosszú távon fenntartható gazdaság felé való elmozdulás a tudományos szféra bevonásával, addig az e szempontból tökéletes ellentétjének tűnő elődje Amerika versenyképességének megóvására hivatkozva szisztematikusan küzdött a környezet- és klímavédelmi érdekek érvényesülése ellen – többnyire inkább sikertelenül.
Semmiben sem mutatkozott meg jobban Donald Trump ellenséges hozzáállása a megújuló energiákhoz és a már 2017-ben is egyértelmű klímavédelmi kihíváshoz, mint hogy abban az évben bejelentette, kilépteti az Egyesült Államokat a világ szinte minden országa által aláírt Párizsi Klímaegyezményből. Az ENSZ által tető alá hozott 2015-ös alku fő célja az, hogy az országok vállaljanak elkötelezettséget a klímaváltozás elleni fellépésre azért, hogy a globális földfelszín átlaghőmérsékletének emelkedése a XXI. század végéig ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot az iparosodás előtti szinthez képest – ezzel elkerülve a katasztrofális mértékű klímaváltozást. Az egyezmény amerikai tárgyalói annak idején sejthették, hogy egy jövőbeli elnök megkísérelhet kilépni a megállapodásból, ezért eleve egy sor olyan késleltető mechanizmust építettek be az alku szövegébe, melyek elejét vehetik a gyors kilépésnek. Ezért aztán a megállapodásból technikailag csak 2020 végén távozhatott az Egyesült Államok, ami állítólag roppant mód frusztrálta a leköszönt elnököt.
Trump már választási kampánya és a hatalomban töltött első éve során számos alkalommal kérdőjelezte meg a klímaváltozás valódiságát és az emberiség ebben betöltött szerepét, és ennek megfelelően gőzerővel látott hozzá az elődje, Barack Obama által elfogadott környezetvédelmi szabályozás felszámolásához és a fosszilis energia ipar támogatásához. Mégis, ilyen előzmények után is mellbevágó volt 2017 végi Twitter-üzenete: ebben az előző elnök azon igyekezett ironizálni, hogy miközben sokan a globális felmelegedésről beszélnek, a keleti parton a mérések kezdete óta az egyik legalacsonyabb hőmérsékleteket regisztrálták. Ezzel Trump nem csak azt sugallta, hogy a felmelegedés nem valós probléma, de azt is, hogy a világ első számú szuperhatalmának első embere képtelen különbséget tenni az időjárás és az éghajlat fogalmai között.
Nem tudta megfékezni a napenergia diadalmenetét
A Párizsi Klímaegyezményből való, a nemzetközi tudományos és politikai konszenzust felrúgó kilépés mellett a Trump-adminisztráció sok egyéb, kevésbé ismert klíma- és környezetvédelmi szabályt is gyengített vagy visszavont, melyek visszaállítására utódja ígéretet tett. Biden összesen több mint 100, elődjétől származó, szövetségi szintű szabályozás felülvizsgálatát kezdeményezi, melyek között nem egy kulcsfontosságú a klímaváltozást előidéző üvegházgáz-kibocsátás csökkentése érdekében, mint például a járművek üzemanyag-gazdaságossági (-fogyasztási) standardjait vagy az olaj- és gázipar szennyezési határértékeit meghatározó előírások. Trumpnak az elsősorban az Obama-érában hozott környezetvédelmi döntések visszavonására irányuló tevékenysége számos területet érintett, a készülékekre és épületekre vonatkozó energiahatékonysági szabványoktól a közegészség védelme érdekében hozott levegőminőségi standardokig.
Donald Trump egyik első lépése az elakadt Keystone és Dakota Access olajvezetékek ügyének előmozdítása volt, és szintén 2017-ben függesztette fel azt, a Biden által a környezeti igazságosság és a generációk közötti méltányosság jegyében ismét bevezetni kívánt gyakorlatot, mely szerint a szövetségi kormánynak minden új szabályozás megalkotása során figyelembe kell vennie az éghajlatváltozás hosszú távú gazdasági hatásait, vagyis a kapcsolódó karbonemisszió társadalmi költségeit. Obama elnöksége alatt a gyakorlat az volt, hogy ezeket a költségeket összevetették az új szabályozás azonnali iparági költségeivel, tekintettel arra, hogy az éghajlati hatások sok gazdasági ágazatban egyre több milliárdba kerülnek.
Az „America first” jelszavára hivatkozva Trump 30 százalékos importtarifát vetett ki a Kínából behozott napelemekre, mellyel célja elméletileg a belföldi gyártók helyzetbe hozása lett volna, a gyakorlatban azonban sokkal inkább a szennyező fosszilis energia ipar, különösen a szénipar érdekeit szolgálta, miközben a fogyasztók és a közműcégek számára a tiszta energia költségének emelkedését okozta. Ezzel együtt, a kedvező folyamatot nem tudta megakasztani, és a naperőmű-telepítések lendületesen folytatódtak az elmúlt években is a tengerentúlon. És, bár szándékában állt, a napenergia terjedését támogató adókedvezmények visszavonásához szükséges politikai támogatást sem tudta összeszedni ciklusa végéig.
Még nekik is sok volt
Trump buzgalma azonban olykor még az egyébként a környezet- és klímavédelmi szabályozás enyhítését nem ellenző ipari lobbinak is sok volt. A járművek üzemanyag-gazdaságossági standardjairól például az autógyártók abban állapodtak meg az Obama-adminisztrációval, hogy a hatékonysági követelmények évről évre fokozatosan szigorodnak. Ehhez képest Trumpék befagyasztották a szabványokat, a szövetséginél e téren még szigorúbb Kaliforniával szemben pedig még perre is mentek a standard enyhítése érdekében. Bár a piac jelentős része szembeszegült az elnöki szándékkal, több autógyártó pedig önként vállalta a szigorúbb szabályok betartását, a szigorítás felfüggesztése eredményeképpen 2019-ben öt év után először romlott a személy- és teherautók üzemanyag-hatékonysága az Egyesült Államokban a kormányzati Környezetvédelmi Hivatal (EPA) adatai szerint. (A szállítási ágazat az ország legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátója.)
Az előző amerikai elnök többször megpróbálta megszüntetni az elektromos autók vásárlását támogató 7500 dolláros szövetségi adójóváírás intézményét is, de ezt még a kongresszusi republikánus többséggel sem sikerült véghez vinnie. Vélhetően legnagyobb klíma- és energiapolitikai kudarca viszont a szénipar felfuttatására vonatkozó ígéretéhez fűződik. A földgáz és a megújulók árának folyamatos csökkenése mellett ugyanis a szén továbbra is drága maradt, az energiatermelők pedig érthető módon egyre kevesebbet kívántak vásárolni a költséges és szennyező energiahordozóból. Sok szénerőművet gáztüzelésűvé alakítottak át, az új erőművek építésénél pedig eleve elsőbbséget élveztek a földgázt, valamint a megújuló forrásokat hasznosítani képes technológiák. Az egyebek mellett a szövetségi államok közötti energiaelosztásért felelős Federal Energy Regulatory Commission kormányhivatal pedig 2018 elején egyhangúlag utasította el Rick Perry akkori energiaügyi miniszter felszólítását, melyben a szén- és atomerőművek támogatását sürgette.
Trump még elnöksége utolsó hónapjaiban is szeretett volna maradandót alkotni a klíma- és energiapolitika területén, nem sok sikerrel. Azt a tervét még ugyan keresztülvitte, hogy az Északi-sarkvidéki Nemzeti Vadrezervátum területét megnyissák az olaj- és gázkutatás és -kitermelés előtt, azonban a lépést az iparág részéről mérsékelt lelkesedés fogadta, majd Joe Biden hivatalba lépésének napján moratóriumot hirdetett minden kapcsolódó tevékenységre – egy nappal azt követően, hogy Trumpék bejelentették, a terület legészakibb, parti síkságán az olajfúrást lehetővé tevő kilenc darab tízéves bérleti szerződést kötöttek vállalatokkal. Január 19-én, vagyis Trump elnökségének utolsó napján egy washingtoni fellebbviteli bíróság megsemmisítette az EPA egyik legártalmasabb, az erőművek kibocsátásának korlátozásait lazító intézkedését, nem sokkal korábban pedig maga az energiaügyi minisztérium (Department of energy) vonta vissza számítási hibákra hivatkozva az új szénerőművek számára előírt légkörvédelmi kötelezettségeket is enyhítő, az Obama alatt megalkotott Tiszta Áram Terv hatályon kívül helyezésére vonatkozó tervezetet.
Minden amit tett, el lesz söpörve
A távozó elnök klímaügyi tevékenységét a legjobban talán a Rhodium csoport nevű energiakutató becslése érzékelteti. Eszerint önmagában Trump ténykedése nyomán, az amerikai kibocsátáscsökkentés megtorpanása miatt összességében legalább 2 milliárd tonnával több szén-dioxid kerülhet a légkörbe annál, mint ha a fejlődés folyamatos lett volna. Érzékeltetésül: az Egyesült Államok éves szén-dioxid-kibocsátása 2020-ban várhatóan 4,6 milliárd tonna, míg a globális CO2-emisszió 30,6 milliárd tonna körül alakulhat az amerikai energiaügynökség (EIA), illetve a Nemzetköz Energiaügynökség (IEA) becslései szerint. A helyzetet jól foglalják össze Dan Lashof, a World Resources Institute (WRI) igazgatójának Quartz által idézett szavai: Nagyjából minden, amit Trump tett, el lesz söpörve végül; a legnagyobb probléma az, hogy négy évet elveszítettünk, és nagyon sok a tennivaló a felzárkózás érdekében – mondta.
Az is megállapítható azonban, hogy számos elképzelését a távozó amerikai elnök nem tudta megvalósítani; valószínűleg a legnagyobb eredmény e szempontból az, hogy a piaci erők vereséget tudtak mérni Donald Trumpra – írja a Cleantechnica, amely Trump politikai stílusának diktatórikus, piacellenes jellegére is felhívja a figyelmet. Viszonylagos sikertelenségét nem utolsó sorban az magyarázza, hogy szándékai a politikai szférán kívül is jelentős ellenállásba ütköztek. A Párizsi Klímaegyezményből való kilépés bejelentését követően számos vállalat és szövetségi állam tartott ki önként a kibocsátáscsökkenési célok mellett, miközben az erre vonatkozó társadalmi és befektetői elvárások sem gyengültek. Pedig sok mindennel próbálkozott, hogy előnyösebb helyzetbe hozza a fosszilis ipart, nem sok sikerrel. A megújulók piaca virágzik, a technológiák költséghatékonysága nő, az elnöki tervekkel szemben pedig a lakosság, a vállalatok és a szövetségi államok erőteljesen támogatják a térnyerésüket; a megújuló energiák decentralizált, sokszor helyi, akár magánszemélyek kontrollja alatt állnak, ráadásul sok esetben már olcsóbbak a fosszilis forrásoknál – márpedig senki nem akar drága és szennyező energiát, és ezen az erőszakosság sem változtat.
Az új elnök ugyanakkor az időt nem vesztegetve igyekszik elnöki rendeletekkel és egyéb eszközökkel eltakarítani az elődje által hagyott akadályokat a klímaharc útjából. Joe Biden eltökéltségét jelzi, hogy a Fehér Házban valaha összeállt legnagyobb klímaváltozási szakértői csapatot hozza magával. A Párizsi Klímaegyezményhez történő csatlakozás mellett az első lépések között megszüntette a Kanadából az Egyesült Államokig húzódó Keystone XL olajvezeték építésének engedélyét, és a következő napokban, hónapokban várhatóan újabb rendeletek ad ki Donald Trump környezetvédelmet gyengítő leginkább vitatott intézkedéseinek visszavonására, és az eddig Trump által döbbenetes módon mellőzött tudományos szféra szerepét újra megteremtve a kormányzati döntéshozatalban. Más lépések várhatóan több időt vesznek majd igénybe, azonban a karcsú szenátusi demokrata többség támogatásával az elemzők szerint megvalósíthatja ambiciózus klímapolitikai céljainak többségét, beleértve a 2000 milliárd dolláros, az energiaátmenetet szolgáló gazdasági tervet is, megalapozva az áramszektor 2035-ig való dekarbonizációját (ami ellen máris számos közműcég tiltakozik …), valamint a teljes kibocsátásmentesség állapotának 2050-es elérését is.
Kiemelt fotó: Wikipédia
