A világjárványt megelőző két évben a műanyaggal szembeni közvélemény komoly aggodalomra adott okot az iparág vezetőinek. Ahogy az egyik vállalat ügyvezetője 2019 elején egy iparági rendezvényen megjegyezte: „Ki kell vernünk a közvélemény fejéből az óceánokban lévő műanyagról alkotott képet. Ellenkező esetben elveszíthetjük a társadalmi működési engedélyünket„. Természetesen a világjárvány nem törölte ki a nyilvánosság tudatából ezt a képet. Azonban nagyon is valóságos és sürgető módon rávilágított arra, hogy számos műanyag termék fontos szerepet játszik az egészségügyben és a higiéniában.

A 2020 áprilisában megrendezett virtuális petrolkémiai világkonferencián egy iparági elemző kommentálta ezt a váratlan változást: „Ironikus módon a fenntarthatósági kérdés, amely néhány héttel ezelőttig uralta a beszélgetéseket, úgy tűnik, hogy háttérbe szorul, legalábbis egyelőre. A polietilén pedig talán még a közvélemény kegyeibe is bekerül, mivel kiemelt szerepet játszik a modern történelem legnagyobb egészségügyi kockázata elleni küzdelemben.”

A műanyagellenes közhangulat átmeneti enyhülése megnyitotta az ajtót az ipar számára. Tavaly júliusban az Európai Bizottság elutasította az ipar azon kérését, hogy halasszák el az egyszer használatos műanyagokról szóló uniós irányelvet. Ugyanakkor a világ számos országában – Észak-Amerikában, Európában, Afrikában és Ázsiában – több egyszer használatos műanyagtilalmat és betétdíjas visszaváltási rendszert is visszavontak vagy elhalasztottak.

A világjárvány idején a műanyag visszanyerte eredeti paradox státuszát, amely egyszerre jelentett csodát és veszélyt a társadalom számára. 2020 végére az iparág vezetői teljes mértékben elfogadták a műanyag társadalomban betöltött alapvető szerepéről szóló új pandémiás narratívát, és sokan optimizmusuknak adtak hangot a jövőbeli növekedéssel kapcsolatban. De miközben a vállalatok önkéntes vállalásokat tettek a műanyaghulladék megszüntetésére, a műanyagválság egyre súlyosbodik.

A műanyagipar megváltoztatásának egyik fontos mozgatórugója a világjárvány során egyre nagyobb teret nyert: számos befektető és döntéshozó kezdett rájönni, hogy a nettó nullához vezető zöld helyreállítási útvonalakon teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyagokat.

A műanyagok fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségének csökkentésének szükségessége számos szakpolitikai javaslatban is szerepelt, összhangban azzal a lendülettel, hogy a világjárványt követően az éghajlati vészhelyzetre zöld helyreállítási intézkedésekkel kell reagálni. A műanyagok fenntarthatósága, amely magában foglalja a nettó nulla kibocsátási célokat, az európai Green Deal kiemelkedő részét képezik. Ezen túlmenően az új műanyagtermelés csökkentése a műanyagról szóló új ENSZ-szerződés hatályáról szóló viták egyik központi (bár vitatott) témája, miközben számos kormány, szervezet és kutató egyre inkább elismeri, hogy a műanyagszennyezés problémája a műanyag életciklusán keresztül terjed, a nyersanyagok kitermelésétől a gyártáson, a fogyasztáson, a hulladékon és a szennyezésen keresztül.

A világjárvány világossá tette, hogy a műanyagválság kezeléséhez jogszabályokra és kötelező érvényű szabályozásokra van szükség. Viszont továbbra is meg kell kérdőjeleznünk azt az uralkodó feltevést, hogy a bolygón folyamatosan nőhet a műanyagok mennyisége. Ha ezt a meg lehetne dönteni, és összhangba lehetne hozni azzal a növekvő konszenzussal, hogy a világnak el kell távolodnia a fosszilis tüzelőanyagoktól, akkor ez jelenthetné az érdemi változás kiindulópontját.

Forrás (theguardian)