Egyrészről modern korunk áldása, másrészről átok. Bemutatjuk, milyen típusú gyógyszerek léteznek, és hogyan készülnek. Valamint a homeopátia létjogosultságát is körüljárjuk.

Modern világunkban a gyógyszerek már-már szerves részét képzik mindennapjainknak. Legyen szó immunerősítésről, szervezetünk karbantartásáról vagy akár életünk meghosszabbításáról, megmentéséről, a gyógyszerek mindenütt jelen vannak. Éppen ezért nem árt, ha tudjuk, hogy milyen formái léteznek, milyen módokon vihetjük be őket szervezetünkbe, és mit is értünk például homeopátián.

Gyógyszertörténelem

Már az emberiség hajnalán alkalmaztak különféle gyógymódokat a sérülések és a betegségek gyógyítására. Ekkoriban nagyrészt tapasztalataikra hagyatkozva jöttek rá az emberek az egyes anyagok (többek közt a bogyók, a növények, az állati eredetű anyagok) hatásaira. Az évezredek során ezekhez egyre több vallási, spirituális képzet is társult [1]. Az ókorban már rengeteg új gyógyszert, gyógymódot felfedeztek, többek között Kínában, az ókori Egyiptomban és a görögöknél. Ebből a korból már találhatunk feljegyzéseket állatkísérletekről is, amelyek az ókori Hellászban a gyógyszerek fejlődésével együtt jelentek meg [2].

A középkorban terjedt el Európában az allopátiás gyógykezelési módszer, amely lényegében abból állt, hogy a betegség tüneteit bármi áron elnyomják. Ez azonban sokszor rendkívül brutálisnak bizonyult, sok ember nem is a betegségbe, hanem a kezelésbe halt bele, például érvágás következtében [3].

A 19. században fektették le a modern orvoslás alapjait

Egészen sokáig alkalmazták ezt a módszert, mígnem a 19. században a homeopátia megjelenésével háttérbe szorult. Az 1850-es években végül Claude Bernard fektette le a mai formában ismert gyógyszerészet tudományos alapjait a nyílméreg (kuráre) hatását vizsgálva. Ennek a századnak a végére már számos vegyészeti gyár alapított gyógyszerészeti részleget is, például Németországban a Bayer gyógyszercég is ekkor alakult.

A gyógyszeripar fejlődéséhez részben a színezékek is hozzájárultak, mivel az 1900-as évek elején több színezékről is sikeresen kimutatták, hogy számos baktérium szaporodását képesek gátolni. Másrészről pedig továbbra is nagy szerepet játszottak a természetes anyagokból kinyert vegyületek, amelyek egyes gyógyszerek alapjául szolgáltak. Így izolálták például sikeresen az ópiumból a morfint, amely ma is erős fájdalomcsillapítóként funkcionál. Ekkorra már jelentősen felgyorsult a gyógyszeripar fejlődése, egyre több hatóanyagot fedeztek fel, így kiszélesedett a kezelhető betegségek köre is. Az új gyógyszerek felfedezése pedig napjainkra sem lassult le, sőt, a biotechnológia és más társtudományok bekapcsolódásával egyre fejlettebb, szélesebb körű alkalmazást lehetővé tevő készítményeket képesek előállítani [3].

Mi a helyzet a homeopátiával?

Napjainkban is sokszor találkozhatunk a gyógyszerek kapcsán a homeopátiával, amelyet a 19. században talált ki Samuel Hahnemann német orvos. Elgondolása szerint az az anyag, amely nagy dózisban ártalmas az emberi szervezetre, kis mennyiségben gyógyít. Ehhez kapcsolódóan pedig azt állította, hogy egy adott gyógyszerből elég csak minimális koncentráció a hatás kiváltásához. Egy homeopátiás gyógyszert nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egy hatóanyagcseppet felhígítanánk közel földgömbnyi mennyiségű vízzel, majd ezt az oldatot vinnénk be szervezetünkbe, vagy egy kis cukorgömbre permetezve lenyelnénk. Ez alapján tehát látható, hogy az ilyen gyógyszereknek gyakorlatilag nincs hatóanyag-tartalmuk, így tényleges hatásuk sem. Azonban pozitívuma is volt a homeopátia megjelenésének, mivel akkoriban sikeresen háttérbe szorította az allopátiás brutális gyógymódokat köszönhetően a sokkal kíméletesebb módszereinek [1].

A gyógyszerek előállításának fázisai

Modern világunkban már nemcsak a gyógyszerek előállításába, hanem egyre szigorúbban szabályozott gyártásukba is nagy energiákat fektetnek a gyógyszercégek. Ennek eredményeként egy gyógyszer kifejlesztése manapság átlagosan 15–20 évbe telik, közben rendkívül szigorú vizsgálatoknak kell megfelelni.

Az első években általában az adott betegséget kiváltó kórokozót azonosítják, majd az erre ható molekulát fejlesztik ki: ezt nevezik a felfedezési szakasznak. Ez akár 5 évig is eltarthat. A következő szakaszban a gyógyszer előállítására alkalmas vegyületek közül különféle tesztek – „in vitro”, vagyis az élő szervezeten kívüli, illetve gyakran ma is állatokon végzett kísérletek során – kiválasztják azt, amelyiknek a legjobb fizikai és kémiai tulajdonságai vannak, a legerősebb a hatása, és a mellékhatások száma a lehető legkisebb. Ez a fázis a preklinikai fázis, és általában 1–2 évbe telik.

Ezután megkezdődhet a gyógyszer tesztelése embereken, ami nagyjából 6–8 évig tart, mivel nagyon pontosan meg kell felelni minden egyes előírásnak, amelyek a gyógyszer minőségére, tisztaságára és ártalmatlanságára vonatkoznak. Végül pedig a legutolsó fázisban történik az adott gyógyszer törzskönyvezése és engedélyeztetése. Magyarországon az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) dönt az engedélyezésről. Látható tehát, hogy a hatóanyag felfedezésétől kezdve még rengeteg vizsgálaton és lépésen kell átesnie egy gyógyszernek ahhoz, hogy elkezdhessék gyártani és forgalmazni. Természetesen a gyógyszer hatását a forgalomba kerülés után is követik, az információkat akár több évtizedig is gyűjthetik [3].

Milyen módokon lehet bejuttatni a gyógyszereket szervezetünkbe?

A gyógyszerekkel rendkívül sokféle formában találkozhatunk, típusaikat általában az emberi szervezetbe történő bejuttatás módja alapján határozzák meg, eszerint elég változatosak lehetnek. Két fő csoportot különböztetünk meg aszerint, hogy milyen hatást kell elérniük. Sok esetben az adott gyógyszernek lokálisan kell kifejtenie hatását például a szemen vagy a bőrön. Ilyenkor sokkal effektívebb, ha nem terjed szét szervezetünkben, mert így célzottan tud hatni. A másik csoportba a szisztematikus hatású gyógyszerek tartoznak, ezek a szervezet több részébe eljutva képesek hatást kialakítani. Ezt legegyszerűbben a tápcsatornában lehet megoldani (enterális adagolás révén), a gyógyszert a szájon át bejuttatva, ezt nevezzük per orális adagolásnak. A szóban forgó gyógyszerek általában a gyomorban vagy a bélrendszer egyes részein szívódnak fel. Ilyenkor azonban a hatóanyagnak a májon is keresztül kell jutnia, ahol egy része átalakulhat, minek révén összességében veszíthet hatásából. Léteznek azonban olyan készítmények is, amelyek a nyelv alá helyezve rögtön felszívódnak a száj nyálkahártyáin keresztül, ezek közé sorolhatunk egyes szívgyógyszereket. Ha pedig rossz ízfedésű, kellemetlen ízű gyógyszerrel van dolgunk, vagy esetleg nem adható be szájon át (például csecsemőknél), akkor a készítményt a végbélen keresztül juttatják be (per rectum) [3].

Természetesen a készítményt be lehet vinni a tápcsatorna kihagyásával is, ezt nevezzük parenterális beviteli módnak. Ez érvényes a különféle injekciókra (artériába, szívbe, bőrbe stb.), a tapaszokra, a krémekre és az inhalációs gyógyszerekre, amelyek a tüdő nagy fajlagos felülete miatt rendkívül gyorsan fel tudnak szívódni. Újabban pedig megjelentek a bőr alá beültethető készítmények is, amelyekkel elnyújtható és kontrollálható a hatás. Ilyeneket alkalmaznak például alkoholelvonó kúrák során is. Ezenfelül léteznek olyan gyógyszerek, amelyek különböző testüregekbe kerülve képesek lokális hatást kifejteni, például a hasüregben [3].

A készítmények típusai, összetétele

Gyógyszerformák között megkülönböztetünk szilárdakat (porok, tabletták), folyékonyakat (oldatok, szuszpenziók), félszilárdakat (kenőcsök, krémek), injekciókat és gázokat. A szilárd formák közül a porkészítmények a legegyszerűbbek, ezeket vízben feloldva vagy szuszpendáltatva tudjuk szervezetünkbe bevinni. Sokszor a porokat kis granulátumokká formálják a könnyebb kezelhetőség miatt. Másik, legelterjedtebb gyógyszerforma a tabletta, az összes előállított készítmény közel fele ilyen formában kapható.

Drazséról akkor beszélünk, ha a tablettát ízjavítás céljából valamilyen cukorbevonattal látják el. Filmtablettának nevezzük a gyomor- és bélnedvben oldódó bevonattal ellátott készítményeket. Ezek esetében a hatóanyag csak szétesésük után tud feloldódni, majd felszívódni, így nem képes azonnali hatóanyag-leadásra. A por formában kapható gyógyszereket oldatként, szuszpenzióként vagy emulzióként alkalmazva viszont elérhetjük a gyorsabb felszívódást. Injekciós adagoláskor is sokkal korábban ki tud alakulni a hatás. Azonban míg ezt tabletták esetében el lehet nyújtani (például egyes fájdalomcsillapítóknál), addig injekciók beadásakor a hatóanyag gyorsabban bomlik, így viszonylag gyorsan elmúlik a hatása.

Kenőcsök, krémek használatakor a bőrre felvitt anyagból szívódik fel a hatóanyag lokális hatást kialakítva. Azonban az elszarusodott, megkeményedett bőrön keresztül a készítmény sokkal lassabban képes felszívódni, így fontos a bőr megfelelő vízellátása, rugalmassága. A bőrünk felületére elhelyezett különféle tapaszok is hasonló célt szolgálnak. Mára pedig ezek fejlesztése eljutott arra a szintre, hogy kontrolláltan is képesek a hatóanyag leadására, ezeket nevezzük transzdermális terápiás rendszereknek (TTS-gyógyszereknek). Főleg akkor előnyösek, amikor rendszeres kezelésnek kell alávetni a szervezetet mintegy kúraszerűen alkalmazva a gyógyszert, például reumás megbetegedések esetén [3].

Gyógyszeren azonban természetesen nem csak magát a hatóanyagot értjük, mivel eredeti formájában egyáltalán nem lenne hatása, vagy csak sokkal kisebb hatása lenne. Így a legtöbb gyógyszerhez adni kell stabilizátorokat, tabletták esetében szétesést segítő és hígító anyagokat, bevonatokat és még sok más vegyületet, amelyek mind segítik a gyógyszer megfelelő helyen és időben történő feloldódását és a szervezet biológiai membránjain történő áthaladását [3].

Összegzés

A fentiek alapján látható, hogy az ősi, teljesen a természetet alapul vevő gyógykezelési módoktól eljutottunk a legmodernebb, legszélesebb körű kezelésre alkalmas gyógyszerekig, a fejlődés pedig napjainkban is tart. Ezen készítményeknek pedig pozitív hatásuk lehet életünkre, azonban egyáltalán nem szabad megfeledkezni a gyógyszerek árnyoldaláról sem. Ugyanis az előállított gyógyszermennyiség környezetünkre nagyon negatívan hathat, ami pedig szintén befolyásolja az életünket, az esetlegesen hosszú távú káros mellékhatásokról nem is beszélve. Cikkünk folytatásában ezekről a hatásokról lesz szó.

[1]      K. Kempler, A gyógyszerek története. Gondolat, 1964.

[2]      V. Baumans, “Use of animals in experimental research: an ethical dilemma?” Gene Ther, Vol. 11, No. 1. 2004: pp. S64–S66. doi: 10.1038/sj.gt.3302371.

[3]      Faigl Ferenc, Szeghy Lajos, Kovács Ervin, Mátravölgyi Béla, Gyógyszerek (Egyetemi jegyzet). 2017.