Ebben a kánikulában a legjobb a strandon hűsölni, de azt tudtátok, hogy a Balaton nem mindig jelentett egyet a strandolással? Gondoltátok, hogy kezdetekben még orvos írta fel a fürdőzést? És azt, hogy hétvégén a röplabdapályán talán te is egy régi gyógykúrát fogsz gyakorolni?

Szívet melengető régi képek segítségével áttekintjük, hogyan vált a turisták egyik fő célpontjává Közép-Európa legnagyobb tava.

Volt idő, amikor az embereknek esze ágában sem volt a Balatonban strandolni

Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársa egy korábbi interjúban elmondta, hogy a Sió-csatorna megépítése előtt a Balaton vízállása és a tó kiterjedése időszakosan nagymértékben változott. A helyiek a településeket nem a jelenlegi partvonal közelébe építették, és a fürdés gondolata sem vetődött fel. Talán nyaranta az aratás után lemosakodtak benne, vagy a legelő marhacsordát vezették inni a tóhoz.

A Sió-csatorna megépítésének a gondolata egybecseng a fürdés és a turizmus megjelenésével. Ennek kezdete a reformkorra tehető. 1811-ben már ásták a csatornát a tó szabályzására, de a Sió első, még fából készült vízleeresztő zsilipjét 1863-ban adták át, melyet a század végére továbbfejlesztettek. Az 1900-as évek elejére alakult ki a Balaton ember által szabályzott kiterjedése.

Amikor a strandolást és a labdázást az orvos írta elő

„A legendák szerint a kezdetben létrehozott fürdőket csak köszvényesek, bénák, sánták keresték fel, beteg asszony nem mehetett a fürdőre, csak meddő menyecskék mehettek oda, s azoknak mindig használt. És csak viruló hajadonok keresték fel vidám mamáikkal, akik az édes múlt emlékét újra átélték, vagy átérezték” – olvasható Eötvös Károly 1900-ben íródott, visszaemlékezések sorát tartalmazó Utazás a Balaton körül című legendás művében.

Az 1800-as évektől Nyugat-Európában kezdett elterjedni az üdülés és a nyaralás fogalma, amely a reformkorban a hazai nemesek révén hozzánk is elért. De kezdetben csak orvosi előírásra fürdőztek.

Jelenleg 57 olyan partszakasz van, ahol gondozott szabad strandot találunk, ám 1880-ban még csak 2 fürdőhelye volt a Balatonnak: Balatonfüred és Keszthely. Az 1970-es években jött létre – a turizmus kiszolgálása érdekében – a ma igen közkedvelt 2 fürdőváros, Balatonalmádi és Siófok. Jól jelzi az igények változását, hogy a tó 1912-ben már 25 fürdőhellyel büszkélkedhetett.

1899-ben az Almádi Fürdő Rt. hathatós munkája nyomán nyílt meg az első fürdőhely a településen, mely kifejezetten gyógyító céllal működött, és sokrétű gyógyprogramja volt.

Napozás a tüdővész és minden nyavalya ellen

A napkúra a kezelés része volt, ennek mai olvasata a napozás. 10-től délután 2-ig a víztükör feletti stégen napoztak és izzadtak a gyógyulni vágyók. Ezután pokrócokba bugyolálták és izzasztották őket, aztán ledörzsölték a bőrt, végül jöhetett egy kis mártózás a vízben. Mai ismereteink alapján kérdéses, hogy mennyire egészséges, ha megégünk a napon, de akkoriban úgy vélték, hogy ez fokozza az anyagcserét, és olyan gyógyíthatatlan idült betegségekre nyújt megoldást, mint az idegbaj, a köszvény, a tüdővész vagy a reuma.

Labdázás és tiszta levegő

A Balatonalmádiban is alkalmazott Rickli-féle légkúra abból állt, hogy a páciensek kisétáltak a környékbeli erdőbe, a túra során törölközőig vetkőztek, majd tornagyakorlatokat és fizikai munkát végeztek, olykor fát is aprítottak. Az 1899-es sajtóban ily módon hirdetik a módszert:

„Az ember kedélyállapota egészen megváltozik, ha ezt használja. A legmogorvább ember is jókedvűvé, kedélyessé, életvidámmá válik. Örömét találja az életben és oly jól érzi magát, hogy alig fér a bőrébe. A legfőbb előnye pedig abban áll, hogy a legnagyobb fokban ellentállásra képessé, úgyszólván immunissá teszi az emberi testet a betegségekkel szemben. Aki csak kissé gondolkozik e felett, be fogja látni, hogy ez úgy van. Ott van az embernek az arca, ott vannak a kezei. Ezeket minden ember télen-nyáron kiteszi mindenféle időviszontagságnak anélkül, hogy ebből az emberre bármiféle ártalom következnék be. Vajjon miért van ez? Egyszerűen azért, mert az arc és a kezek folytonos mezítelenségük következtében annyira edzettek, hogy ellentállnak mindennemű káros külbefolyásnak. Immunisakká lettek a légen történt edzettségük folytán minden ártalommal szemben.” (Veszprémi Hírlap, 1899)

A légfürdőzés is gyakran alkalmazott orvosi módszer volt. Ez nem állt többől, minthogy jól szellőző sátrakat állítottak fel a szabadban, és a nyári éjszakákat ezekben töltötték. Továbbá a légkúra része volt a testmozgás, a torna és a labdázás a szabadban.

A teljes kezelés része volt a könnyű étrend és a változatos testmozgás. Ha ezeket „összeadjuk”, voltaképpen egy kímélő ételekkel és sportolással tarkított pár hetes balatoni nyaralás képe rajzolódik ki. Nyilvánvaló, hogy a nyaralásból visszatérő kipihent pácienseknek csökkentek az idült panaszaik.

A filoxéra és a turizmus fellendülése

Az 1800-as és az 1900-as évek elején tomboló filoxérajárvány is hozzájárult ahhoz, hogy az északi parton a turizmusé lett a főszerep. A gyökértetű miatt kipusztultak a korábban prosperáló szőlőültetvények, a borosgazdák tönkrementek, kénytelenek voltak eladni területeiket és pincéiket. Ekkor többnyire jómódú városi polgárság vásárolta fel a présházakat, amelyeket innen kedve már nem bortermelési, hanem nyaralási, pihenési célokra használtak.

Vasút is kellett, hogy felkapott pihenőhellyé váljon a Balaton

A 19. században lovaskocsival 1 napig is eltartott az út a fővárostól a Balatonig. Ezért kell kiemelni a 20. század elején megépített vasútvonalat, amely nagy fejlődést hozott a Balaton életébe. A vasútvonal először a déli partra ért el, amely ekkor még csak tranzitállomásként szolgált, hiszen innen indultak a kompok az északi partra. 1910-re a Budapest–Tapolca vasútvonal is elkészült. Egyre inkább elterjedt a villanyvilágítás, kezdtek kiépülni a vízvezetékek, a csatornahálózat. A Balaton presztízse folyamatosan nőtt. Előkelővé vált vonattal ellátogatni a magyar tengerre és ott tölteni a szabadságot. Az első világháború rombolása nem érintette a Balaton-partot, de a gazdasági válság hatása megmutatkozott. A 20-as, 30-as években ismét megindult a turizmus, Siófok a Horthy-korszakban kapta a „Balaton fővárosa” képzeletbeli rangot.

Az előző század fürdőházait egyre inkább felváltották a ma ismert modern fövenystrandok. 1926-ban adták át az 500 kabint számláló átépített, modern fövenystrandot Balatonalmádiban, mely akkor a tó legnagyobb strandja volt.

A Balaton végleg a középréteg pihenési helyévé vált

A nagy háború után, a 20-as években fokozatosan megváltoztak a fürdőruhák. A hölgyekről lekerült a kalap, a ruhák hosszú ujjait is elhagyták. A férfiak úszódresszét pedig felváltotta a fürdőnadrág. A tó 1945 és a 2. világháború konszolidációja után végképp a köznép szórakozási helyszínévé vált, amit a kommunista ideológia is erősített. Ekkor betonozták körbe a tó jelentős részét, és szinte kizárólag a turizmus lett a fő gazdasági forma. Vitatható, hogy ez az átalakulás ökológiai szempontból mennyire tekinthető elfogadhatónak. Ugyanez a változás jellemző sok más európai tóra, például a Comói-tóra vagy a Garda-tóra.

Ez a történelmi összegzés szemlélteti, hogy kultúránk szerves része a „balatonozás”. Azonban jó, ha tudjuk, hogy a klímaváltozás miatt reális eshetőség, hogy 1-2 évtizeden belül elveszítjük a Balatont. Erről egyik korábbi cikkünkben bővebben olvashatsz.

Fotók: fortepan.hu