A dzsungel csúcsragadozójának lenni sem fenékig tejfel

A Disney természetfilmekre specializálódott részlege, a Disneynature az elmúlt évek folyamán sorra szállította a lenyűgözően szép és igényes felvételeken keresztül elbeszélt mozgóképes történeteket a világ állatairól. A legújabb Disneynature-mozi középpontjában az indiai dzsungel csúcsragadozója, a tigris áll.

Korábban egy-egy ilyen Disney-film erejéig betekintést nyerhettünk már a flamingók, a pandák, a delfinek, a csimpánzok, a jegesmedvék, az elefántok és az oroszlánok életébe. Az egyébként egymástól függetlenül létező alkotásokban a családi tematika volt az összefogó kapocs, ami nem olyan meglepő az anyastúdió főprofiljából kiindulva. Az India tigrisei című film is erre épít, így megbízhatóan nyújt minőségi élményt az egész családnak.

A korábban egyebek mellett az elefántos és a csimpánzos filmért felelő rendező, Mark Linfield ezúttal is roppant igényes munkát végzett. Alkotása egyszerre szól az anyaságról és a felnőtté válásról. A történet egy anyatigrisre, Ambarra fókuszál, valamint négy csemetéjére, akiket a kezdő képsorokon csupán néhány hetes kistigrisekként ismerünk meg. Bár a kölykök még teljesen az anyjukra vannak utalva, személyiségjegyeik már markánsan megmutatkoznak, ez pedig előrevetíti sorsuk későbbi alakulását. Miközben ők a felnövés elkerülhetetlen állomásaival és akadályaival küzdenek, anyjuk határokat nem ismerő önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot. Ambar viselkedése tökéletesen megvilágítja, miért is szoktuk azt mondani, hogy az édesanyák védelmező ereje egy tigriséhez hasonló.

Az India tigrisei tehát alapvetően női nézőpontú mozi, így amellett, hogy érdekfeszítő információkkal látja el nézőjét a messzi dzsungelek élővilágáról, ügyesen szerkesztett története az emberi anyáknak és lányaiknak kifejezetten motiváló lehet. Fokozatosan rájövünk ugyanis, hogy Ambar, az anyatigris élete annak ellenére sem fenékig tejfel, hogy az indiai erdők csúcsragadozója. Mivel gyermekei apját még a film kezdete előtt elűzte egy rivális hím a területről, kénytelen egyedül védelmezni gyermekeit, a védtelen kicsinyek óvása pedig sokszor nehezen összeegyeztethető az élelemszerzéssel, illetve azzal, hogy a terület ügyeletes urának, az új hímnek is meg kellene felelnie.

Ambar viszont ügyesen állja a sarat: vadászik, vadászni tanít, annak függvényében segíti kölykeit, hogy azok milyen fejlettségi szinten állnak. Közben pedig csalafinta trükkök révén sikerül elhitetnie az új hímmel, hogy nincsenek kicsinyei, ha ugyanis kitudódna a titka, a hím vélhetően elpusztítaná a kistigriseket. Elképesztően erős és intelligens nőként van tehát ábrázolva Ambar, akinek a drámai pillanatok mellett azért az anyai örömökből is jócskán kijut. Érdekes megfigyelni, hogyan cseperedik a négy teljesen különböző habitusú tigriskölyök: akad közöttük, aki a kezdetektől fogva életrevaló, van olyan, aki ilyenné edződik, és sajnos olyan is, akinek mindez nem sikerül.

A sztorit látványos tálalásban kapjuk, sokszor olyan felvételekkel az indiai vadonról, amelyek szépségétől eláll a lélegzetünk. Lenyűgöző például a pihenő tigrisek hátát vadászterületként használó apró békák hadát figyelni, illetve a kis kétéltűek párosodás előtti küzdelmét a monszun idején. De India más őshonos állatfajaival is megismerkedhetünk egy-egy mellékszál erejéig, például a lajhármedvékkel, akik fontosabb szerephez jutnak a film fináléjában. Ám mivel Disney-produkcióról van szó, az India tigrisei című film egy kicsit talán túlzottan is szép akar lenni. Rendszeresen sejteti ugyan a természet vadságát és kegyetlenségét, de érezhető megfontoltsággal kerüli el ennek részletekbe bocsátkozó képi ábrázolását. Vélhetően azért, hogy megmaradjon a gyerekbarát kategória keretei között.

Hogy bizonyos történések ilyen szintű elkenése jó-e vagy sem, azt mindenki ítélje meg maga, ha viszont el tudjuk ezt fogadni, garantáltan szórakoztató, informatív, nem utolsósorban pedig motiváló filmélményben lehet részünk.