Aktuális adásunk vendége Rácz Lajos, a Szegedi Tudományegyetem professzora, környezet- és klímatörténész. A tudományterület viszonylag újnak mondható, csak a 20. század 70-es éveiben jött létre. Történettudósként elsősorban a múlttal foglalkozik, ám megállapításai és a régi ismeretek újra felfedezése a jövőre vonatkozólag is értékes tudást hordoznak.
A modernizációt megelőzően az emberek túlnyomó többsége benne élt a természeti környezetben, így az, hogy mi történt a környezetben, alapvetően meghatározta az életlehetőségeket. A különféle történeti feljegyzések összevetésével viszonylag pontos képet kaphatunk a központilag vezetett statisztikákat megelőző korokból. Ezek segítségével a kutatók olyan éghajlati eseményeket tudnak rekonstruálni, melyek a történelmi eseményekre is jelentős hatással voltak. Ilyen például a „kis jégkorszak” időszaka a 13–19. század között, mely igen jelentős lehűlést hozott a kontinensen. Ennek egyik következménye például az alpesi gleccserek jelentős növekedése.
Az ember természete kettős: egyfelől kultúrahordozó, másfelől viszont állat, a szó biológiai értelmében. Ennek megfelelően ugyanazok a szükségletei, igényei és korlátai vannak, mint minden más létezőnek
– mondja Rácz Lajos.
A jégkorszakok egyik fontos indikátora, hogy a sarkokon eljegesedés figyelhető meg. A földtörténet nagy részében a sarkokat nem borította jégtakaró, ez inkább a jégkorszakok idején volt jellemző, így bizonyos tekintetben azt mondhatjuk, jelenleg is egy jégkorszakban élünk.
Fotó: Fortepan/Vargha Zsuzsa
Ahogy Rácz Lajos elmondja, a klímatörténésznek nem feladata a jövőre vonatkozó jóslatok gyártása, azonban másféle, hosszú távú perspektívát adhat azzal, hogy bepillantást nyújt a múltba. Ez egyben a jövőbeni adaptációt is segítheti, hiszen felvillantja azokat a megoldásokat, amelyek segítségével a régebbi korok emberei meg tudtak küzdeni a természet viszontagságaival. Számos ilyen tudást a modern világban is tudunk alkalmazni, például az építészetben vagy épp a mezőgazdaságban.
Idáig az emberiség története a sikeres alkalmazkodások története
– fogalmaz optimistán a szegedi professzor.
Ugyanígy számos tanulságos példát is kaphatunk a múltból abban a tekintetben, hogy mi várhat egy káoszba forduló civilizációra. Ilyen például a maják igen fejlett civilizációjának esete. Népük végül nem tudott megbirkózni a változó éghajlat miatt lecsökkent csapadékmennyiség okozta kihívásokkal, polgárháborúba süllyedt, majd szinte nyomtalanul eltűnt.
Vannak azonban pozitív példák is, még csak túlságosan messzire sem kell mennünk értük. A 14. században, amikor Európa éppen kilépni készült a globális színpadra, megérkezett a kis jégkorszak, ez pedig jelentős csökkenést eredményezett a mezőgazdasági termelésben. Ha ez nem lett volna elég, a kontinensre megérkezett a fekete halál néven is ismert pestis. Néhány évtized leforgása alatt Európában minden harmadik ember meghalt. Itt akár vége is lehetne a történetnek, azonban a kontinens országaiban olyan jellegű politikai, társadalmi és gazdasági változások indultak be, melyek kihúzták Európát a gödörből, és megalapozták azt a prosperitást, amely a következő évszázadokra a világ vezető hatalmi centrumává tette a régiót.
Az éghajlatváltozással foglalkozó szakemberek régóta hangoztatják, hogy az egyik legfontosabb teendőnk a kibocsátás drasztikus csökkentése mellett a megváltozó körülményekhez való alkalmazkodás. Rácz Lajos egy amerikai kollégáját idézi, aki szerint két nagy alkalmazkodási stratégia van: a patkány- és a cápastratégia. Jelenleg a nyugati világ egyértelműen az utóbbi szerint működik, ám nem biztos, hogy ez a leginkább célravezető. Hogy miért, azt a Holnapután friss adásában megtudhatod!
