Ben Loewith kanadai tejtermelő gazda jövő tavasszal születendő borjai lesznek az első olyan szarvasmarhák, amelyeket kifejezetten azzal a céllal tenyésztenek, hogy kevesebb metánt bocsájtsanak ki magukból.
Az ontariói Lydenben élő Loewith, akinek a családja már generációk óta farmerként tevékenykedik, idén júniusban kezdte el a mesterséges megtermékenyítést 107 tehenénél és üszőjénél egy újonnan forgalomba hozott, alacsony metántartalmú genetikai tulajdonságokkal rendelkező szarvasmarha-spermával.
Az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás érdekében történő szelektív tenyésztés, amíg az nem megy más tulajdonságok kárára, könnyű győzelemnek tűnik
– mondta Loewith.
A kevesebb metánt kibocsátó tejelő szarvasmarhák tenyésztése segíthet csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok egyik legnagyobb forrását – állítják a tudósok és a szarvasmarha-ipari szakértők.
A szarvasmarhák metánkibocsátásának legfőbb forrása a böfögés. A Semex, a Loewith spermát értékesítő genetikai cég szerint ezzel az új tenyésztési módszerrel évente 1,5%-kal, 2050-re pedig 20-30%-kal csökkenthető a kanadai tejelő állomány metánkibocsátása.
A vállalat idén tavasszal kezdte meg a kevesebb metán tulajdonságú sperma forgalmazását 80 országban. Az első értékesítések között egy nagy-britanniai farm, valamint szlovák és amerikai tejüzemek szerepeltek – mondta Drew Sloan alelnök.
„Amennyiben az új módszert széles körben alkalmazzák, az alacsony metántartalmú tenyésztés igen jelentős hatással lehet a szarvasmarha-kibocsátásra világszerte” – mondta Frank Mitloehner, a Kaliforniai Davis Egyetem állattudományi professzora.
Egyes tejipari szakemberek azonban továbbra sincsenek meggyőződve az alacsony metántartalmú tenyésztés előnyös hatásairól, szerintük ugyanis ez akár emésztési problémákhoz vezethet az állatoknál.
(forrás: Reuters)
Nyitókép: Canva