Drasztikusan csökkenthető a szarvasmarhák gázkibocsátása hínárral dúsított takarmánnyal
Drasztikusan csökkenthető a szarvasmarhák gázkibocsátása hínárral dúsított takarmánnyal

82%-kal kevesebb metánt bocsátottak ki azok a szarvasmarhák, amelyek kis mennyiségű hínárral dúsított takarmányt kaptak öt hónapon át. A felfedezés a hústermelés klímabarátabbá tételének egyik kulcsa lehet.

A Plos One című folyóiratban publikált eredmények egy korábbi kutatásra épülnek, amely azt mutatta, hogy a hínár képes csökkenteni a tehenek metánkibocsátását rövid távon. Metán az állatok emésztése közben termelődik, a gyomrukban lévő mikrobák révén. Az Asparagopsis taxiformis nevű hínárfaj képes részben semlegesíteni a szarvasmarhák gázkibocsátást.

A metán ugyan a szén-dioxidnál rövidebb ideig marad meg a légkörben, ám több mint 30-szor hatékonyabban fogja fel a hőt, azaz ennyivel erősebb üvegházhatással bír, mint a szén-dioxid.

Az Egyesült Államok emissziójának 10 százalékáért a mezőgazdaság a felelős, döntően a szarvasmarhák böfögése és – kisebb részben – bélgáza révén felszabaduló metán miatt. A klímavédelmi aktivisták egy része éppen ezért kampányol a húsfogyasztás visszaszorításáért, ám a UC Davis kutatói szerint a jelenlegi hústermelést klímabarátabbá lehet tenni pusztán azzal, hogy hínárral keverik a szarvasmarhák takarmányát.

Most szilárd bizonyítékunk van arra, hogy a hínárral etetés hatékony módszer az üvegházhatású gázok csökkentésére, és hogy ez a jótékony hatás hosszú távon megmarad.

– mondta Ermias Kebreab, a Kaliforniai Egyetem davisi campusának (UC Davis) kutatója

Kebreab és kollégái két évvel ezelőtt megállapították, hogy a hínárral etetés nincs hatással a tehenek tejének ízére. A mostani, húsmarhákon végzett vizsgálat szerint a hínár nem befolyásolja az állatok húsának ízét sem. A szakemberek szerint a következő kihívás az lesz, hogy biztosítani kell a gazdák számára a megfelelő mennyiségű Asparagopsis taxiformist.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI/Guardian)

search icon