Vízminőségteszt – Idén is bátran csobbanhatunk?
Vízminőségteszt – Idén is bátran csobbanhatunk?

2022-ben is biztonságosan fürödhetünk az európai strandokon, derül ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség előző évi ellenőrzéséből, melynek keretében az EU közel 22 000 fürdőhelyét vizsgálták. Vegyük szemügyre, milyen problémákkal számolhatunk, és milyenek a hazai fürdőhelyek!

Miként működik a bevizsgálás?

Az unióban bárminemű fürdési alkalmatosság csak úgy lehet hivatalos strand, ha bejelentik az adott ország felügyeleti szervénél, amely folyamatosan ellenőrzi a fürdőhelyet biztonsági szempontból. Minden évben, májustól szeptemberig legalább 4 mintát kell venni a strand vizéből. Az elsőt közvetlenül a szezon kezdete előtt kell levenni, majd az egyes mintavételek közötti idő nem haladhatja meg az 1 hónapot.

Elsősorban a szennyvízben található fekáliás baktériumokat szűrik, melyek közé tartoznak az e.coli baktériumok is. A felmérés tehát jellemzően az EU sikeres szennyvízkezeléséről árulkodik.

Már 40 éve vizsgálják az uniós strandok minőségét. Megnyugtató, hogy immár több mint egy évtizede rendre remekül szerepelnek a vizek.

vízminőség strand
A Balaton strandjai különösen jól vizsgáztak.

A vizek minősége továbbra is igen jó

2021-ben az összes uniós országban – illetve Albániában és Svájcban is – összesen 21.859 helyet ellenőriztek. Ezek 95,2%-a teljesítette legalább a minimális vízminőségi előírást, a strandok 84,7%-a pedig kiváló volt.

Nem volt ám mindig ennyire jó a helyzet! A „legalább elégséges” szintet elérő fürdővizek aránya 1991-ben 74% volt. Az arány 2003-ra 90% fölé emelkedett, ami ma is érvényes, illetve tovább javul. 2021-ben a strandok vize csak a helyek 1,5%-ában volt fürdésre alkalmatlan, ez 0,5 %-os javulás 2013-hoz képest.

Bátran nyaralhatunk a horvát tengernél!

De nem csak a horvát partok teljesítenek ilyen jól! Ausztriában, Máltán, Görögországban, Cipruson, Dániában és Németországban is a fürdővizek legalább 90%-a ért el „kiváló” minősítést.

Az alapján, hogy mennyi veszélyes baktérium van a vízben, egy fürdőhely minősége négy osztályba sorolható: lehet „kiváló”, „jó”, „tűrhető” vagy „kifogásolható”. Ha egy strand a „kifogásolható” kategóriába kerül, az adott ország hatóságának intézkednie kell. Bezárathatják a fürdőhelyet, figyelmeztethetik az üzemeltetőt, de mindenképpen meg kell szüntetni a problémát.

A tengerek jó állapotban vannak, a horvát strandok pedig különösen tiszták.

Apró az eltérés a tengerpartok és a tavak vízminősége között

A 2015 és 2021 közötti időszakban a tengerparti fürdőhelyek között 85–88%-ban volt kiváló a vízminőség. Minimális eltérés csupán: ugyanezt a minőséget a belvízi fürdővizeknek csak 77–81%-a érte el. A tengerparti helyeken a magasabb öntisztuló-képesség miatt általában jobb a vízminőség, mint a szárazföldieken. Ezen túlmenően sok közép-európai fürdőhely viszonylag kis tavak, valamint alacsony hozamú folyók mentén található, melyek – különösen nyáron – jobban ki vannak téve az aszályoknak, így a víz pangásának is. A heves nyári záporok pedig kimoshatják a szennyvíztelepek tárolóit.

A 2021-es szezonban 14 471 tengerparti és 7 080 belvízi fürdőhely volt az EU-ban. A korábbi években a tengerparti és a belföldi helyek aránya a 2021-es arányhoz hasonló volt: kétharmad parti, egyharmad pedig belvízi fürdővíz.

A „Coastal” (tengerparti) és az „Inland” (szárazföldi) fürdőhelyek vízminőségében minimális eltérés mutatkozik.

Országok, ahol még lehetne mit javítani

6 EU-s országban bizonyult a fürdővizek legalább 3%-a rossznak. Észtországban (3,1%), Franciaországban (3%), Hollandiában (4,6%), Lettországban (3,6%), Szlovákiában (3,1%) és Svédországban (3,5%). Illetve Albániában a strandok 6,7%-a volt problémás. Utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nagy javulás történt, mert 2015-ben még az albán fürdőhelyek 39%-a volt kifogásolható.

Mi a helyzet a magyar strandokkal?

A magyar strandok vízminősége

Magyarországon összesen 274 bevizsgált fürdőhely található, ami kifejezetten magas szám a tengerparttal nem rendelkező országok között. 165 strandunk vize kiváló, 64 fürdőhelyé jó, 6-é elégséges, és mindössze 4 strand vizének rossz a minősége. (Előző évben 5 strand vize volt problémás.)

A magyar fürdőhelyek vízminőségének változása az elmúlt 20 évben

A rosszul teljesítő fürdők többnyire bányatavak. A Balatonon szinte kizárólag kiváló vízminőséggel találkozhatunk.

Összesen 4 olyan fürdőhely van az országban, ahol nem volt megfelelő a vízminőség, ezek pirossal vannak jelölve.
Forrás: www.eea.europa.eu

A városokba is visszatért a strandolás

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség külön kiemelte, hogy az európai fürdőhelyek közül 1800 található olyan városban, ahol több mint 100 000 ember él. Bár az urbanizáció nem kedvez a természetnek, van néhány olyan főváros is, ahol az ott élők élvezhetik a strandolást, ilyen például Budapest is. A Duna vizében még Bécsben is lehet fürödni, valamint Berlinben a Spree folyóban, de Amszterdam és Koppenhága kikötőiben is alakítottak ki strandot.

search icon