Forgács Bálint, az ELTE Kognitív Pszichológiai Tanszékének adjunktusa írt lebilincselő és elgondolkodtató véleménycikket arról, hogy a nyelv miként befolyásolja hozzáállásunkat és cselekedeteinket a klímaválság kezelése kapcsán.
Az elmúlt években több próbálkozás is született a sajtóban a klímaváltozáshoz hasonló felvizezett kifejezések lecserélésére: ilyen a klímakatasztrófa, a krízis vagy az összeomlás. Azonban ezek az új kifejezések is passzívak, amivel azt a benyomást keltik, hogy természet vak erőivel szemben tehetetlenek vagyunk: sem felelősségünk, sem lehetőségünk nincs sok beavatkozni. – állapítja meg.
A globális hőmérséklet-emelkedést körülvevő aggodalmas viták és nemzetközi tárgyalások körüli felhajtás pedig kifejezetten nevetségesen hathatnak, de legalábbis értelmezhetetlenek lehetnek a nem szakértők számára: a napi hőingás ennek többszöröse, lakásainkban a termosztátokat ennél nagyobb mértékben is szoktuk állítgatni, 1-2 fok ide vagy oda egyszerűen nem hangzik veszélyesnek. – hoz egy hétköznapi példát.
A metaforikus kifejezések kulcsszerepet játszanak a tudományos nyelvben és kommunikációban, de a klímaváltozás metaforái egyáltalán nem voltak képesek beteljesíteni szemléletformáló szerepüket.
A tudományos metaforák félreértelmezésének egyik fő forrása a köznyelvben és a tudományban egyaránt az, hogy túlzottan szó szerint értelmezzük őket (például, hogy az elektronok ténylegesen a bolygókéhoz hasonló pályákon keringenének az atommag körül).
A szerző úgy látja, a klímaváltozás egyik legproblematikusabb kifejezése egyúttal az egyik leggyakrabban használt is: az üvegházhatás. Mindez a szó szerinti jelentésrétegéből táplálkozik: az igazi üvegházak törékeny finom szerkezetek, amiket egyrészt direkt úgy alakítottak ki, hogy csapdába ejtsék a hőt, másrészt, ha ablakaikat kinyitják, azonnal elveszítik melegítő hatásukat – szemben a CO2 okozta tartós felmelegedéssel –, ami jelentősen hozzájárulhatott az „ej, ráérünk arra még” hozzáálláshoz.
A nyelvi keretezés, a kifejezések pontossága, a hívószavak érzelmi tartalma tehát döntően befolyásolhatja a cselekvési hajlandóságot és ezen keresztül az emberi civilizáció túlélési esélyeit.
A következő, mindent eldöntő 5-10 év nagy kihívása, hogy az emberiség és vezetői hajlandók-e felhagyni a felelősség hárításával, és kelletlenkedés és tessék-lássék ötletek helyett a cselekvés mezejére lépnek-e.
A szerző szerint sokat segíthetne a klímabiztonság kialakításában, ha a nyelvezet lineáris átmenetek helyett kategóriákban beszélne, illetve maguk a modellek, az ígéretek és a cselekedetek is (beleértve a politikai döntéseket, a szabályozást, illetve az üzleti terveket) éles határok mentén lennének értékelve. Ez nem csupán a klímatudósokra, de minden, a klímáról kommunikáló szakértőre, újságíróra, politikusra és üzletemberre is igaz.
Egy olyan kategorikus nyelvezet, amely a biztonságról és túlélésről szól, érthetőbbé teheti, hogy nem lehet váltogatni a forgatókönyvek között, nem lehet bizonyos célokat nem elérni, majd alacsonyabbra tenni a lécet; nem lehet kompromisszumot kötni a klímatudósok ajánlásai és az üzleti érdekek és bevételi célok között.
Világossá kell váljon, hogy az emberiség túlélése nem képezheti alku tárgyát, még akkor sem, ha a költségek – az évtizedes tétlenség miatt – mostanra igencsak megnőttek.
(Forrás: qubit.hu Kép: pexels.com)
