A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén egy különleges rovarfajjal, az európai nyelesszemű léggyel is találkozhatunk. Ezek az apró ízeltlábúak előszeretettel napoznak a Maros homokpadjain.
A Maros a Tisza mellékfolyói közül a legnagyobb esésű, legnagyobb vízhozamú és a legnagyobb hordalék-szállítású. Hazai szakaszát folyamatosan vándorló homokzátonyok, szigetek, meredek, leszakadt partfalak és rejtélyes erdőségek jellemzik. Az Alföld egyik legvadregényesebb táját találjuk itt. Természeti kincsekben bővelkedik a térség, minden évszakban találhatnak valami érdekességet a természetet kedvelő szemlélődők.
Kapcsolódó bejegyzések
Ritka tengerparti madarak az Alföldön
Hazánkban csak kis számban és ritkán előforduló kacagócsérek bukkantak fel a Körös-Maros Nemzeti Park területén.
Talán a legegyedibb, legmegkapóbb látványt akkor nyújtja a folyó, amikor nyári, kisvizes állapotában megannyi homokzátony kerül szárazra a medrében. A víz által folyamatosan formált, szabálytalan alakú, időleges szárazföldek különleges látványt nyújtanak. Vannak a parttal közvetlenül kapcsolódó, de teljesen szigetszerű, mederközepi zátonyok is. Évről-évre más alakban, különböző területi terjedéssel, néhány méteres vándorlással kerülnek szárazra a homokpadok, amiket a helyiek csak „porondként” emlegetnek.
A településekhez közeli porondok kedvelt fürdőzési helyei az embereknek, de nemcsak számukra biztosítanak ideális helyszínt. A nedves talajfelszínen, sekély vízben táplálékot szerző, úgynevezett partimadarak is megtalálják itt számításaikat. A pusztai vízállásokon nagyon sok fajukkal találkozhatunk. Az erdőkkel körülzárt, folyami zátonyokra rendszerint a bíbicek, billegetőcankók és kis lilék húzódnak le táplálkozni, inni, fürdeni, ők kedvelik leginkább ezt a környezetet.
A homokpadok körüli, tiszta, sekély vízbe előszeretettel húzódnak ki a kishalak. Ezt a kiváló zsákmányszerzési lehetőséget nem szalasztják el a környék szürke gémei. Mozdulatlanul állva, feszülten várják, hogy a közelükbe ússzon a halraj. A zátonyok másik jellemző gémféléje a kis kócsag. Ezek a kisebb testű, tollbóbitás, hófehér madarak sokszor a sekély vízben gázolva, lábaikkal a medret kotorászva igyekeznek felzavarni az apró ivadékokat, puhatestűeket, rákokat, hogy a menekülni próbáló zsákmányt aztán ügyesen felkapkodják hegyes csőrükkel. Az ártéri gyepeken táplálkozó fehér gólyák is előszeretettel járnak napközben a folyóra inni, a biztonságos, vízzel körülvett szárazulatokon sokszor népes gólyacsapatokat láthatunk pihenni.
A Maros porondjainak legkülönlegesebb „fellépője” azonban egy szabad szemmel alig látható, apró ízeltlábú, az európai nyelesszemű légy. Ez az alig 3-4 mm hosszúságú, leginkább muslicára emlékeztető légyfaj nevét a jellegzetes alakú fejéről kapta, ami a szemek irányába pörölyszerűen kiszélesedik. Az európai nyelesszemű légy hazai és egyben európai előfordulása azért számít igazi szenzációnak, mert rokonai nagyrészt a trópusi égövön találhatók, a tudomány számára is csupán 1996-ban fedezték fel és írták le.
Jelenlegi tudásunk szerint az egész világon csak Magyarországon és Szerbiában került elő eddig ez a faj. Viselkedésére jellemző, hogy a kifejlett egyedek soha nem távolodnak el néhány méternél messzebbre a folyó vizétől, általában közvetlen a víz szélén, a nedves talajon mászkálnak, napoznak. Így a porondok szélét körbenézve van a legnagyobb esélyünk találkozni ezekkel a különleges teremtményekkel. Augusztus végén és szeptemberben olykor tömeges gyülekezésük is jellemző. Ha szerencsénk van, a makói közúti híd lábán akár több ezres egyedszámban is találkozhatunk ott napozó nyelesszemű-legyekkel.
(forrás: kmnp.hu)
Kiemelt kép forrása: izeltluak.hu, Szerző: cserto, Licenc: CC BY 4.0