LIFE program – Podcast
LIFE program – Podcast

A Holnapután podcast következő epizódjában vendégünk Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára volt, akivel a LIFE kapacitásépítési programról beszélgettünk. Ez a pályázat az Európai Unió egyik legfontosabb környezetvédelmi és klímavédelmi finanszírozási programjához kapcsolódik. A beszélgetés során nemcsak a LIFE program működését és lehetőségeit jártuk körül, hanem kitértünk arra is, hogyan tudnak a magyar pályázók sikeresebben élni ezzel a forrással, milyen jó példák születtek eddig, és mire érdemes figyelni egy pályázat megírása során.

Beszélgetésünk elején Daniella bemutatta a LIFE programot, amely immár több mint 30 éve az Európai Unió egyetlen kifejezetten környezetvédelmi, természetvédelmi és klímavédelmi célokra szánt pénzügyi alapja. A program négy alprogramra oszlik: Természet és biodiverzitás, Körforgásos gazdaság és életminőség, Az éghajlatváltozás mérséklése és alkalmazkodás, valamint a Tiszta energiára való átállás. Vendégünk kiemelte, hogy a LIFE pályázatok között a rövidebb időtartamú, kevesebb partnerrel megvalósuló „hagyományos” projektek mellett léteznek hosszabb, sokszereplős „integrált” projektek is, ezek közül Magyarországon például a Mátrai Erőmű dekarbonizációját célzó program folyik jelenleg.

Ezután érintettük a LIFE nemzeti kapacitásépítési projektet, amely 2023-ban indult, és hároméves időtartamú. Ennek célja, hogy segítse a magyar pályázókat abban, hogy sikeresebben tudjanak részt venni a LIFE pályázatokon. A projekt keretében a pályázók célzott tájékoztatást, képzéseket, valamint közvetlen segítséget kapnak – például a létrehozott helpdesken (life@mf.hu) keresztül. A minisztériumokban dolgozó nemzeti kapcsolattartók pedig személyre szabott szakmai támogatást nyújtanak a pályázóknak.

A beszélgetés során érintettük azt is, hogy milyen kihívásokkal járhat egy LIFE pályázat benyújtása. A program sokszor bürokratikusnak tűnhet, ezért a kapacitásépítési projekt célja éppen az, hogy segítse a pályázókat eligazodni a folyamatban. Fontos, hogy a pályázatok valódi problémákra adjanak innovatív megoldásokat, és lehetőleg olyan jó gyakorlatokat teremtsenek, amelyeket más országokban is alkalmazni lehet. Daniella azt is hangsúlyozta, hogy a siker kulcsa a széles körű partnerség: az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyetemek és a közigazgatási szereplők közös munkája jelentős előnyt jelent. Emellett praktikus tanácsként elhangzott, hogy érdemes külön pénzügyi szakembert is bevonni a projektekbe a bonyolult elszámolások elvégzésére. Aki pedig még többet szeretne hallani a LIFE programról, a nemzeti kapacitásépítési projektről, mindenképpen hallgassa végig a beszélgetésünket!

search icon