
KörnyezetvĂ©delem, Ă©ghajlat-politika, fenntarthatĂłság: olyan tĂ©mák, amelyek mellett egyetlen állam sem mehet már el szĂł nĂ©lkĂĽl. Az EurĂłpai UniĂł támogatási keretei egyre inkább szorgalmazzák ezeket a feladatokat, ám a magyar uniĂłs támogatások lehĂvásának aránya továbbra is alacsony. Az MFOI, azaz a Magyar FejlesztĂ©sösztönzĹ‘ Iroda többek között azĂ©rt jött lĂ©tre, hogy ebben is támogassa a magyar gazdasági szereplĹ‘ket, valamint segĂtĹ‘ kezet nyĂşjtson a felzárkĂłzásban Ă©s az uniĂłs támogatások kiaknázásában.
Az MFOI tevĂ©kenysĂ©ge igen sokrĂ©tű, Ă©ppen Ăşgy, ahogyan a megpályázhatĂł uniĂłs források is. Az iroda a pályázatĂrás mellett stratĂ©giai tanácsadással Ă©s szakpolitikai felkĂ©szĂtĂ©ssel is segĂti többek között a vállalkozásokat, az önkormányzatokat, de minden más magyar szereplĹ‘t is lehetĹ‘sĂ©geik kiaknázásában.
Dr. Petri Bernadett, a közvetlen uniĂłs források felhasználásának koordinálásáért felelĹ‘s miniszteri biztos (Közigazgatási Ă©s TerĂĽletfejlesztĂ©si MinisztĂ©rium), valamint a Magyar FejlesztĂ©sösztönzĹ‘ Iroda (MFOI) ĂĽgyvezetĹ‘je elmondta, hogy az MFOI alapvetĹ‘en azĂ©rt jött lĂ©tre, mert Magyarországon a közvetlen uniĂłs forrásokbĂłl származĂł pályázatok lehĂvási aránya alacsony, nem arányos a lakosság mĂ©retĂ©vel. Az iroda feladata az, hogy feltárja a miĂ©rteket, Ă©s megállapĂtsa a lehĂvások stagnálásának okait. A cĂ©l az, hogy növeljĂ©k a pályázatok számát, Ă©s segĂtsĂ©k a pályázĂłkat a folyamat során.
Kép: MFOI
Magyarországon rendszerszintű problĂ©mával állunk szemben: az uniĂłs pályázatok kis száma az egĂ©sz közĂ©p-kelet-eurĂłpai rĂ©giĂłra jellemzĹ‘, Ă©ppen ezĂ©rt van szĂĽksĂ©g egy olyan szakmai csapatra, amelyik vĂ©gigkĂsĂ©ri a folyamatot, feltárja a lehetĹ‘sĂ©geket, segĂti konzorciumok lĂ©trehozását (cĂ©gek, vállalkozĂłk, bankok vagy egyĂ©b befektetĹ‘k ideiglenes egyĂĽttműködĂ©se valamilyen nagyszabásĂş pĂ©nzĂĽgyi művelet kivitelezĂ©sĂ©hez, azaz lĂ©nyegĂ©ben tĹ‘keösszevonás valamilyen nagyobb gazdasági beruházás cĂ©ljábĂłl – a szerk.), a pályázati felhĂváshoz jĂłl illeszkedĹ‘ projekt kidolgozását, valamint a pályázat beadását is.
ElsĹ‘sorban cĂ©geket, egyetemeket, kutatĂłintĂ©zeteket, társadalmi szervezeteket segĂtenek, tehát voltakĂ©ppen minden jogi intĂ©zmĂ©nyt Magyarországon Ă©s KözĂ©p-Kelet EurĂłpában egyaránt. Feladatuk egĂ©szen addig terjed, amĂg az EurĂłpai Bizottság el nem bĂrálja a beadott pályázatot, de igĂ©ny esetĂ©n akár az ezt követĹ‘ szakaszban is segĂtsĂ©get nyĂşjtanak. Maga a folyamat tehát hosszĂş, akár több Ă©ven átĂvelĹ‘. Ebben nagy elĹ‘ny, hogy az MFOI betekintĂ©st nyer az uniĂłs döntĂ©shozatali folyamatokba is, ugyanis brĂĽsszeli irodát is működtet.
Innen tudják azt, hogy a lehetĹ‘ legkorábbi beavatkozás szĂĽksĂ©ges ahhoz, hogy eredmĂ©nyt tudjanak elĂ©rni egy-egy pályázás során. Ennek a folyamatnak pedig az a vĂ©gkifejlete, hogy vĂ©gĂĽl több nyertes projektet indĂtanak, kĂ©pesek befolyásolni a szakpolitika-alkotást, vagy akár olyan folyamatokat is, amelyek jelenleg relevánsak az EurĂłpai UniĂł költsĂ©gvetĂ©sĂ©nek Ă©s jövĹ‘jĂ©nek szempontjábĂłl.
CĂ©lkeresztben a klĂma-, a termĂ©szet- Ă©s a környezetvĂ©delem
Az MFOI, az uniĂłs irányokat figyelve, kiemelt helyen kezeli a fenntarthatĂłságot, a klĂmavĂ©delmet Ă©s a környezetvĂ©delmi lĂ©pĂ©seket.
Zsámba Judit, az MFOI projektmenedzsere (brĂĽsszeli iroda), valamint a LIFE KapacitásĂ©pĂtĂ©s projekt vezetĹ‘je olyan közvetlen uniĂłs programokkal, alapokkal foglalkozik, amelyek klĂmavĂ©delmi, környezetvĂ©delmi Ă©s energetikai projektek megvalĂłsĂtásához biztosĂtanak forrást. Ennek egyik fĹ‘ terĂĽlete a LIFE Program, amely az egyetlen alap a közvetlen uniĂłs források között, amely kifejezetten klĂmavĂ©delmi, tiszta energiával kapcsolatos, illetve környezet- Ă©s termĂ©szetvĂ©delmi cĂ©lkitűzĂ©sek elĂ©rĂ©sĂ©t támogatja.
Kép: MFOI
De mit is Ă©rtĂĽnk ezen? A fenntarthatĂł, körforgásos, klĂmasemleges, az Ă©ghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállĂł gazdaság megteremtĂ©sĂ©t, aminek keretösszege 5,4 milliárd eurĂł 2021-2027 között. EbbĹ‘l az összegbĹ‘l, az idei Ă©vben 571 milliĂł eurĂłt Ărtak ki pályázhatĂł cĂ©lokra.
A LIFE Program esetĂ©ben jellemzĹ‘ az idĹ‘szakosság: a felhĂvások jellemzĹ‘en a tavaszi hĂłnapokban jelennek meg, az Ĺ‘szi idĹ‘szakra esik a beadási határidĹ‘, tehát a pályázĂłknak 4–5 hĂłnap áll rendelkezĂ©sre egy projekt elĹ‘kĂ©szĂtĂ©sĂ©re.
A környezet- és éghajlatpolitika lehetőségei
A LIFE Program két fő területen és négy alprogramon keresztül támogat projekteket. Ez a két fő terület a környezet, valamint az éghajlatpolitika.
A környezeti terĂĽleten belĂĽl elĂ©rhetĹ‘ a TermĂ©szet Ă©s biolĂłgiai sokfĂ©lesĂ©g alprogram, amely EurĂłpa termĂ©szetĂ©nek vĂ©delmĂ©t, helyreállĂtását, a biolĂłgiai sokfĂ©lesĂ©g csökkenĂ©sĂ©nek megállĂtását Ă©s a diverzitás helyreállĂtását cĂ©lozza.
A környezeti terĂĽleten belĂĽli másik alprogram tĂ©mája a Körforgásos gazdaság Ă©s Ă©letminĹ‘sĂ©g. Ez az alprogram a mĂ©rgezĹ‘ anyagoktĂłl mentes, fenntarthatĂł környezet helyreállĂtását, visszaállĂtását támogatja. Itt a környezet minĹ‘sĂ©gĂ©nek javĂtása a cĂ©l akár erĹ‘források Ăşjrafelhasználásával. Ezek olyan erĹ‘források lehetnek, mint pl. a hulladĂ©k, a vĂz, a levegĹ‘, a talaj Ă©s a vegyi anyagok.
Kép: canva
A másik fĹ‘ terĂĽlet az Ă©ghajlatpolitika, itt szintĂ©n kĂ©t alprogram Ă©rhetĹ‘ el a pályázĂłk számára. Az egyik az Éghajlatváltozás mĂ©rsĂ©klĂ©se Ă©s alkalmazkodás alprogram, amely energiahatĂ©konysági projekteket támogat. Ahogy az alprogram neve is mutatja, itt a fĹ‘ cĂ©l az, hogy a projektekkel mĂ©rsĂ©keljĂ©k az Ă©ghajlatváltozás hatásait. Ezen tĂşl a városi infrastruktĂşrát, a városi ivĂłvĂzhálĂłzatot, a mezĹ‘gazdaságot, az erdĂ©szetet, a turisztikát is segĂtik abban, hogy alkalmazkodni tudjanak az Ă©ghajlatváltozás okozta kihĂvásokhoz.
A program kĂ©t fĹ‘ cĂ©lja tehát a kedvezĹ‘tlen hatások mĂ©rsĂ©klĂ©se, valamint a meglĂ©vĹ‘ infrastruktĂşra, a meglĂ©vĹ‘ Ă©pĂĽletek Ă©ghajlati változásokhoz valĂł alkalmazkodásának elĹ‘segĂtĂ©se.
És vĂ©gĂĽl a negyedik alprogram a Tiszta energiára valĂł átállást szorgalmazza, ami ebben a költsĂ©gvetĂ©si idĹ‘szakban Ăşj alprogramkĂ©nt mutatkozik be. Itt pedig a megĂşjulĂł energia használata, a klĂmasemlegessĂ©g elĂ©rĂ©sĂ©t segĂtĹ‘ projekteket támogatják. Az alprogram cĂ©lja a tiszta energiára valĂł átállásban lemaradt ágazatok Ă©s rĂ©giĂłk projektjeinek támogatása.
Változó, de nagy intenzitású támogatások
A legtöbb ĂĽgyfelet elsĹ‘sorban az Ă©rdekli, hogy milyen támogatási intenzitással valĂłsĂthatja meg projektjĂ©t, tehát milyen mĂ©rtĂ©kű támogatásra számĂthat. A LIFE esetĂ©ben ez mindig a projekt tĂpusátĂłl fĂĽgg. SokfĂ©le projekttĂpust kĂĽlönböztetĂĽnk meg, ezek támogatási intenzitása jellemzĹ‘en 60% Ă©s 95% között van, de a nagy átlagot tekintve ez leginkább 60%. Van lehetĹ‘sĂ©g a 95%-os intenzitás elĂ©rĂ©sĂ©re is, ami nagyon kedvezĹ‘, hiszen csak 5% önerĹ‘t szĂĽksĂ©ges hozzátennie a pályázĂłnak. A verseny EurĂłpa-szintű, sĹ‘t a támogatás nem csak uniĂłs tagországokbĂłl pályázhatĂł. Ahol 95% a lehetsĂ©ges támogatási intenzitás, ott nyilvánvalĂłan mĂ©g nagyobb lesz a verseny, hiszen Ă©rtelemszerűen erre sokkal többen pályáznak.
Pályázatokat bármely jogi szemĂ©ly benyĂşjthat. Egyes felhĂvások tartalmazhatnak nĂ©hány korlátozĂł rĂ©szletszabályt, de Zsámba Judit azt mondja, hogy a LIFE általánosságban – sok más programhoz hasonlĂłan – elĂ©rhetĹ‘ a legtöbb jogi entitás számára. PĂ©ldául a nemzeti parkok nagyon sikeres pályázĂłk a TermĂ©szet Ă©s biolĂłgiai sokfĂ©lesĂ©g alprogram keretein belĂĽl, de pályázhatnak a LIFE-ban pl. kkv-k, nagyvállalatok, startupok, önkormányzatok, egyetemek, civil szervezetek, állami intĂ©zmĂ©nyek is. Ráadásul ebben az esetben opciĂł lehet – szemben sok más közvetlen uniĂłs alappal – az önállĂłan vagy tisztán magyar konzorciummal törtĂ©nĹ‘ pályázás, mĂg nĂ©hány esetben az az általános feltĂ©tel az irányadĂł, miszerint három kĂĽlönbözĹ‘ országbĂłl három kĂĽlönbözĹ‘ szervezetnek kell pályáznia.
Kép: canva
Sikeres pályázatok, bĂztatĂł jövĹ‘
Magyarország nincs rossz pozĂciĂłban a LIFE Programban. Maga a program 1992 Ăłta lĂ©tezik, Ă©s 2001 Ăłta pályázhatĂł Magyarországon is. Ez a több mint kĂ©t Ă©vtized elĂ©g volt arra, hogy a lehetĹ‘sĂ©g beĂ©pĂĽlhessen a köztudatba. A TermĂ©szet Ă©s biolĂłgiai sokfĂ©lesĂ©g alprogramban nagyon bejáratott pályázĂłi közeg van, akik már nemzetközi szinten is megfelelĹ‘ kapcsolatokkal rendelkeznek. ĂŤgy ezen alprogram tekintetĂ©ben a LIFE-számok egĂ©szen jĂłk, azonban a többi alprogram vonatkozásában a lehĂvási arányok közel sem kielĂ©gĂtĹ‘k.
2019-ben indult az „A rákosi vipera termĂ©szetvĂ©delmi helyzetĂ©nek javĂtása a Pannon rĂ©giĂłban” cĂmű projekt. A megvalĂłsĂtás során a legfontosabb feladat a rákosi vipera potenciális hazai Ă©lĹ‘helyeinek Ă©s elterjedĂ©si terĂĽletĂ©nek mĂ©g pontosabb feltĂ©rkĂ©pezĂ©se, valamint a Rákosivipera-vĂ©delmi Központban tenyĂ©sztett viperák kibocsátása az arra alkalmasnak ĂtĂ©lt Ă©lĹ‘helyekre a Kiskunsági, a FertĹ‘-Hanság Ă©s a Duna-Ipoly Nemzeti Park IgazgatĂłságok terĂĽletein. A projekt cĂ©lja, hogy 2025-re a faj termĂ©szetvĂ©delmi státusza javulĂł tendenciát mutasson, a kibocsátásoknak Ă©s Ă©lĹ‘helykezelĂ©seknek köszönhetĹ‘en növekedjen a magyarországi rákosivipera-állomány.
Egy másik jĂł pĂ©lda nyertes magyar LIFE-projektre a 2020-ban indult, 9 Ă©ves integrált (illetĂ©kes hatĂłságok által vĂ©grehajtott projekt) „Útiterv Magyarország utolsĂł szĂ©nrĂ©giĂłjának biztonságos, hatĂ©kony Ă©s alacsony szĂ©ndioxid-kibocsátásĂş átalakĂtásához” cĂmű projekt. A projekt átfogĂł cĂ©lja a magyar Nemzeti Energia- Ă©s KlĂmaterv (NEKT) vĂ©grehajtásának elĹ‘segĂtĂ©se, kĂĽlönös tekintettel az MVM Mátra Energia Zrt.-nĂ©l megvalĂłsulĂł lignitkivezetĂ©s támogatására, valamint az erĹ‘mű Ă©s tĂ©rsĂ©ge fenntarthatĂł, igazságos átmenetĂ©nek biztosĂtására.
Az idĂ©n Ĺ‘sszel benyĂşjtott pályázatok eredmĂ©nyĂ©rĹ‘l csak 2025 márciusában lesz informáciĂł, amely jĂłl tĂĽkrözi azt az idĹ‘igĂ©nyessĂ©get, amely egy közvetlen uniĂłs projekt elĹ‘kĂ©szĂtĂ©sĂ©tĹ‘l a projekt megvalĂłsĂtásának kezdetĂ©ig tart.
Kép: canva
Hogyan lehetnek hatékonyabbak a pályázatok a jövőben?
Dr. Petri Bernadett pár hete BrĂĽsszelben tárgyalt az EurĂłpai Bizottság (European Commission) KörnyezetvĂ©delmi FĹ‘igazgatĂłság rĂ©szlegvezetĹ‘jĂ©vel (Directorate-General for Environment – DG ENV) Ă©s csapatával. Ennek jelentĹ‘sĂ©ge azĂ©rt is nagy, mert a jövĹ‘re vonatkozĂł finanszĂrozási terveket tárgyalták meg, amelyek a leendĹ‘ pályázĂłk számára kulcsfontosságĂş informáciĂłk. A jelen helyzetet, az elmĂşlt pályázati idĹ‘szakot is Ă©rtĂ©keltĂ©k, ami azĂ©rt is fontos, mert Ăgy sokkal Ă©lesebb kĂ©p rajzolĂłdik ki a jövĹ‘ pályázati lehetĹ‘sĂ©geit illetĹ‘en.
A főigazgatóság különböző politikákat javasol és hajt végre, amelyek elsősorban a környezetvédelemmel kapcsolatosak, de ugyanúgy hatáskörébe tartoznak az energetikai kérdések, illetve a körforgásos gazdaság is.
A fĹ‘igazgatĂłság kiemelte, hogy a 2014–2020-as ciklushoz kĂ©pest megduplázĂłdott a magyar nyertes LIFE-projektek száma, ami a jövĹ‘ szempontjábĂłl is ĂgĂ©retes.
A magyar szervezetek elsĹ‘sorban a TermĂ©szet Ă©s biolĂłgiai sokfĂ©lesĂ©g alprogramban sikeresek. A körforgásos gazdaság terĂ©n nagyon jĂł a szakpolitikai teljesĂtmĂ©ny, Ă©ppen ezĂ©rt fokozni kell a pályázatok mennyisĂ©gĂ©t.
A jövĹ‘ pályázati sikereinek az esĂ©lye több fronton is növelhetĹ‘. Nagyon fontos pĂ©ldául a nemzeti kapcsolattartĂł pontok hatĂ©konysága. Olaszországban, Spanyolországban ezek már jĂłl működnek, országosan lefedik a programmal kapcsolatos tevĂ©kenysĂ©geket, Ă©s ez nagyban segĂti azt, hogy bevonják a civil társadalmat is, illetve a privát befektetĂ©seket is ösztönzik.
A hatĂ©konyság növelĂ©sĂ©n tĂşl a jövĹ‘ kĂ©rdĂ©sei is lĂ©nyegesek. Jelenleg az Ăşj, hĂ©tĂ©ves pĂ©nzĂĽgyi keret tervezĂ©se zajlik az uniĂłs támogatásokat illetĹ‘en, Ă©s jĂłl látszik, hogy egy Ăşjfajta megközelĂtĂ©s várhatĂł az EurĂłpai Bizottság rĂ©szĂ©rĹ‘l, ami nem biztos, hogy elĹ‘nyös lesz Magyarország számára.
Ez azt jelenti, hogy egy meglehetĹ‘sen szĂ©les cĂ©lcsoport osztozik egy alacsony keretösszegen, ami a hazai viszonyokat nehezĂti.
Az is láthatĂł, hogy sokkal több szinergia lesz a kutatás-fejlesztĂ©s terĂĽletĂ©n. Hallani lehet arrĂłl is, hogy az EurĂłpai Bizottság számos programot egyetlen nagy alapba fogna össze. Ez egyfelĹ‘l jĂł, hiszen ez a lĂ©pĂ©s megszĂĽntetnĂ© vagy legalábbis csökkentenĂ© a töredezettsĂ©get, másfelĹ‘l viszont hátrányos lehet, mert nagyon centralizálttá válnának a programok, Ăgy elveszhet a LIFE Program közĂ©rthetĹ‘sĂ©ge.
Az is jĂłl látszik, hogy a Bizottság egyre inkább arra törekszik, hogy fokozza a versenykĂ©pessĂ©get, Ă©s megszĂĽntesse az Ăşgynevezett stratĂ©giai fĂĽggĹ‘sĂ©get. A zöldpolitika megjelenhet versenykĂ©pessĂ©gi finanszĂrozásban, a versenykĂ©pessĂ©g pedig megjelenhet zöldpolitikai finanszĂrozásban. Ez annyiban elĹ‘nyös lehet, hogy kicsit jobban bekapcsolhatja az ipari szereplĹ‘ket a programba, ami több olyan szektorközi projektet is eredmĂ©nyezhet, ahol nemcsak a civil szfĂ©ra kĂ©pviselteti magát, hanem akár ipari szereplĹ‘ is.
Ă–sszessĂ©gĂ©ben tehát a hatĂ©konyságnövelĂ©s Ă©s az információáramlás elĹ‘nyösen hathat a pályázásra, ebben pedig az MFOI is sokat segĂthet.
Kép: canva
Tájékoztatás és képzés: a sikeres pályázatok kapujában
Zsámba Judit arról is beszámolt, hogy egy átfogó projekt végrehajtása zajlik (LIFE – Enhanced Capacity Building in Hungary; LIFE HUNCAPBUILD22), amelynek célja minden jogosult magyar szereplő támogatása, hogy a jövőben sikeresen pályázhassanak LIFE-projektekre.
Ez egy konzorciumban megvalĂłsulĂł projekt, ahol az MFOI a konzorciumvezetĹ‘, illetve az EnergiaĂĽgyi MinisztĂ©rium Ă©s az AgrárminisztĂ©rium is konzorciumi tag. A háromĂ©ves projekt 2023. jĂşnius 1-jĂ©n indult el, Ă©s fĹ‘ cĂ©lja az, hogy a LIFE-projektekben valĂł rĂ©szvĂ©tellel kapcsolatos tájĂ©koztatást Ă©s kĂ©pzĂ©st nyĂşjtson minden jogosult magyar szereplĹ‘ számára. A cĂ©l az, hogy a már meglĂ©vĹ‘ kompetenciákat Ă©s ismereteket bĹ‘vĂtsĂ©k, valamint olyan fĂłrumokat hozzanak lĂ©tre, amelyek segĂtik LIFE-projektek indulását Ă©s ezekhez kapcsolĂłdĂł pályázatok benyĂşjtását. A sikeres pályázat benyĂşjtásokat tehát sikeres projektekkĂ© szeretnĂ©k fejleszteni.
De mi segĂtheti ezt a folyamatot?
Többek között a tavasszal megjelenĹ‘ felhĂvásokhoz kapcsolĂłdĂł országos InformáciĂłs Nap, amelyen a frissen megjelent felhĂvásokrĂłl adnak tájĂ©koztatást.
Emellett az MFOI külföldi tanulmányutakat is szervez a nemzeti kapcsolattartó kollégák (NCP) számára. Az utak keretében ellátogathatnak a LIFE-ban eredményes uniós országokba, és az ott használt jó gyakorlatokat megismerve növelni tudják a hazai sikerek esélyét.
EzenkĂvĂĽl lehetĹ‘sĂ©g nyĂlik egy, a teljes projektmenedzsment-ciklust bemutatĂł kĂ©pzĂ©ssorozat elvĂ©gzĂ©sĂ©re is, amely a projekt elĹ‘kĂ©szĂtĂ©sĂ©tĹ‘l a megvalĂłsĂtás vĂ©gĂ©ig felöleli a folyamatot.
A fiatal generáciĂł sem marad edukálás nĂ©lkĂĽl. Egy innovatĂv ötletverseny valĂłsul meg az MFOI szervezĂ©sĂ©ben idĂ©n Ĺ‘sszel, melynek keretĂ©ben felsĹ‘oktatási intĂ©zmĂ©nyek hallgatĂłi LIFE-kompatibilis ötleteket nyĂşjthatnak be, a nyertes pályamunkákat pedig projektekkĂ© fejleszthetik az MFOI segĂtsĂ©gĂ©vel, illetve hazai energia-, környezetvĂ©delmi, termĂ©szetvĂ©delmi szektorokban releváns szereplĹ‘kkel is összekötve Ĺ‘ket.
Így a már hazai szinten a LIFE Programban érdekelt szereplők mellett a fiatal generációt is egy élhetőbb, környezettudatosabb és energiahatékonyabb jövő felé terelhetik
KĂ©rjĂĽk, hogy a LIFE felhĂvásokra törtĂ©nĹ‘ pályázás esetĂ©n felmerĂĽlĹ‘ szakmai, jogi, pĂ©nzĂĽgyi Ă©s adminisztratĂv kĂ©rdĂ©seket a life@mfoi.org email cĂmre kĂĽldjĂ©k meg.
A cikk az EurĂłpai UniĂł társfinanszĂrozásával valĂłsult meg. A kifejtett nĂ©zetek Ă©s vĂ©lemĂ©nyek azonban kizárĂłlag a szerzĹ‘(k) sajátjai, Ă©s nem feltĂ©tlenĂĽl tĂĽkrözik az EurĂłpai UniĂł vagy a CINEA vĂ©lemĂ©nyĂ©t. EzekĂ©rt sem az EurĂłpai UniĂł, sem a támogatást nyĂşjtĂł hatĂłság nem tehetĹ‘ felelĹ‘ssĂ©.
LIFE HUNCAPBUILD22 projekt a LIFE Program 2021–2027 által, a 101101875 számĂş támogatási megállapodás keretĂ©ben rĂ©szesĂĽlt finanszĂrozásban.