A Green Policy Center múlt heti „Klímasemlegesség 2050” konferenciájának résztvevői arra keresték a választ, hogy milyen utak vihetik sikerre a (hazai) zöldátállást, egyben arra tettek kísérletet, hogy a klímasemlegesség fogalmát feltöltsék tartalommal, és kézzelfoghatóvá tegyék bárki számára. Ahogy Huszár András, a Green Policy Center igazgatója nyitóbeszédében elmondta, az immár 4. alkalommal megrendezett konferencia másik fő célkitűzése, hogy emlékeztesse a döntéshozókat a magyar klímasemlegességi vállalásra.

A klímasemlegesség közös ügyünk

A Mesterek és Módszertanok Házának dísztermében lezajlott műhelykonferencia két részből állt. A megnyitón beszédet mondott dr. Botos Barbara, klímaügyekért és klímadiplomáciáért felelős utazó nagykövet, illetve dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára is. Bartus – utalva a délután egyik fő témájára – az éghajlatváltozási politikán belüli rendszerszemlélet fontosságát hangsúlyozta. Egyben arról is beszélt, hogy bár az alkalmazkodás és a mitigáció egyaránt fontos, a korlátozott erőforrások miatt néha mérlegelnünk kell, ezt viszont csak integráló szemlélettel lehet megtenni.

A bevezetőket követően a résztvevők kiscsoportos kerekasztal-beszélgetések keretében osztották meg gondolataikat a klímasemleges átállás társadalmi, gazdasági és természeti vetületeivel kapcsolatban, egyben kérdéseket is megfogalmaztak a panelbeszélgetések résztvevői számára.

Az idei konferencia kiemelt témái az alábbiak voltak:

• a mitigáció és az adaptáció egymáshoz való viszonya;
• a társadalmi igazságosság szerepe és jelentősége a klímasemleges átállásban;
• az átállásból fakadó gyakorlati előnyök azonosítása és az egyes szereplők motivációinak keresése.

A délután második felében a kerekasztalok során összegyűjtött gondolatok mentén folytak a panelbeszélgetések, melyekben gyakorlati szakemberek és a tudományos világ képviselői mellett a lelkiség képviselői is megjelentek. A beszélgetések tanulsága az lett, hogy a három témakör mindegyikét komolyan kell vennünk ahhoz, hogy hazánk elérje a 2020. évi XLIV. törvény célkitűzését, vagyis a 2050-es klímasemlegességet.

Kibocsátáscsökkentés vagy alkalmazkodás?

Az első panelbeszélgetés résztvevői a mérséklés és/vagy adaptáció kérdéskörét tárgyalták. A két törekvésnek központi szerepe van a klímaváltozás kezelésében, ám a nézőpontok időről időre szembekerülnek egymással. Pedig, ahogy ezt a panel résztvevői is megállapították, a kettőt együtt kell kezelni: ha szabadjára engedjük a kibocsátásokat és ezzel együtt a klímaváltozást, nagyon nehéz lesz alkalmazkodni a gyorsan változó szélsőséges körülményekhez. Ahogy Takács-Sánta András mondta, a kettő egyformán fontos, és nagyon bosszantó, ha megpróbálják kijátszani őket egymás ellen. Szerencsére a legtöbb helyen kezdik felismerni a két megközelítés integrált szerepének fontosságát, és ahogy azt Selmeczi János Pál, Nemzeti Alkalmazkodási Központ munkatársa elmondta, a magyar Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia is már az integrált megközelítés szellemében született.

Az ismert ambiciózus klímacélok ellenére úgy tűnhet, hogy valós előrehaladás eddig alig-alig történt: jelenleg is növekednek a kibocsátások, lassan minden hónapról kiderül, hogy az volt a valaha legmelegebb, és bár a társadalmi igazságosságnak az átmenet kulcselemének kellene lennie, a társadalmi olló rohamos tempóban nyílik. Ennek nyomán akár úgy is érezhetnénk, hogy bizonyos területeken a hajó már elment. Egyre többen beszélnek például arról, hogy a mitigációt akár el is felejthetjük, minden energiánkkal az alkalmazkodásra kellene törekednünk. A beszélgetés során szó esett a manapság egyre népszerűbb, immár mozgalommá kiszélesedő mélyalkalmazkodásról is, mely „mozgalom” egyik fő mondanivalója épp erről szól. A beszélgetőpartnerek ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedtek, hogy bármilyen megoldás, amely a kibocsátáscsökkentést elveti, nemcsak káros, de veszélyes is.

Ez egyfelől felmentést ad a mindennapi életben megvalósítható, kibocsátáscsökkentést szolgáló cselekvések alól, másrészt olyan éghajlati spirálra tehet rá minket, mely egészen biztosan katasztrófához vezet. Nem mellesleg megakadályozhatja, hogy valós változások induljanak meg. Ezzel együtt bizonyos változások ma már elkerülhetetlenek, ezekhez muszáj alkalmazkodnunk. Ahogy ez a beszélgetések során is elhangzott, nagyon nem mindegy, hogy milyen változásokhoz kell adaptálódnunk. A kibocsátáscsökkentés elengedhetetlen, sőt a két megközelítésnek valójában kéz a kézben kellene járnia.

A beszélgetés másik fókuszát a közösségek szerepének tisztázása jelentette. Ahogy elhangzott, ideje túllépnünk az egyéni megoldások sulykolásán, mert ezek fontosak ugyan, de rendszerszintű változást kizárólag a közösségi szintű törekvések hozhatnak. Ennek egyik feltétele az, hogy a helyi kérdésekben helyben születhessenek válaszok, ahogy ezt az Európai Unió egyik fundamentuma, a szubszidiaritás elve is kimondja. Persze, ehhez közösségekre is szükség van, melyeket például hazánkban, ahol a társadalom erősen atomizált, újra létre kell hozni: ahogy elhangzott, ehhez közösségszervezők, helyi hősök kellenek.

Igazságos átmenetre van szükség

A klímaváltozás mindannyiónkat érint, de nem egyformán. A hatásoknak leginkább az alacsony jövedelmű, egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek vannak leginkább kitéve. A zöldátmenet viszont – amellett, hogy az ökológiai és klímaválság megoldásában segíthet – egyben eszköz és szövetséges is lehet abban, hogy ezt a társadalmi problémát megoldjuk. Erről szólt a második beszélgetés, amelynek konklúziója, hogy egy igazságosabb társadalmi rendszert kell létrehoznunk. Ahogy az egyik résztvevő, Köves Alexandra közgazdász elmondta, az átállás kapcsán olyan közös minimumokról kell beszélnünk, melyek mindenkire vonatkozva biztosítják, hogy a változások semmiképp ne lehessenek negatív irányúak, azaz – ahogy mondani szokás – senkit ne hagyjunk az út szélén.

A társadalmi rendszer újragombolása mellett (azt kiegészítve) a gazdasággal is dolgunk van, nem kezelhetjük úgy, ahogy eddig. Székely János katolikus püspök szerint a gazdaság célja nem lehet önmagában a haszonszerzés. Feladata az emberhez méltó élet szolgálata, és csak akkor jó a gazdasági élet, ha erre törekszik. Ugyanitt az is elhangzott, hogy a magántulajdon kevesek kezében történő túlzott koncentrációja rendkívül káros. Köves szerint ma még szitokszónak számítanak olyan fogalmak, mint például a jövedelmi plafon, de amikor társadalmi igazságosságról beszélünk, akkor nem csak az alsó, hanem, igenis, a felső rétegekről is beszélnünk kell. Arról, hogy az ő fogyasztásuk miként járul hozzá a kibocsátásokhoz, ezt hogyan lehetne visszafogni, vagy például arról, hogy ők miként tehetnének többet a marginalizált csoportok felzárkóztatásáért.

Számos pozitív példa jelent meg a beszélgetésben, melyek egyszerre szolgálhatják a társadalmi igazságosságot és a zöldátmenetet is. Ilyen lehetne például egy átfogó épületszigetelési program, amelyből elsősorban nem a magasabb jövedelmi rétegekbe tartozók részesülhetnének, hanem a szegényebbek. Épp ilyen a Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműprogramja is, melyről a projekt egyik felelőse, Moravcsik László beszélt. Ennek keretében a napenergia segítségével a fűtési szegénység ellen dolgoznak: a programban részt vevők házaiban telente nagy hatásfokú elektromos fűtőtestek varázsolnak meleget.

Ne legyen elvont fogalom a klímasemlegesség!

Az utolsó panelbeszélgetésben a korábbi kerekasztal-beszélgetések során felmerült kérdések mentén a klímasemlegesség elérésének lehetséges útjairól, illetve a szereplők lehetséges motivációiról osztották meg gondolataikat a résztvevők. Az átállás szempontjából kulcsfontosságú a motivációk megértése, illetve új ösztönzők beépítése, beszéljünk akár egyénekről, akár gazdasági szereplőkről.

Ahogy arra a klímafinanszírozással foglalkozó gazdasági tanácsadó, Papp Dávid rámutatott, a gazdaság szerkezete komoly változáson megy majd keresztül a következő évtizedekben. Ennek az átmenetnek éppen úgy lesznek nyertesei, ahogy vesztesei, ezért lényeges, hogy ki milyen gyorsan és milyen hitelesen tudja majd megtenni a szükséges lépéseket. A gazdasági életben a motiváció forrása a szabályozás is lehet: olyan környezetet kell létrehozni, ahol a gazdasági racionalitás egyben a klímasemlegesség irányába mutat. Ezzel megoldódna az a gyakorlat, melyben a gazdasági szereplők ma még leginkább a profitérdek és a megtérülés lehetséges mértéke mentén hoznak döntéseket, miközben a klímaszempontok vagy épp a morális megfontolások alig nyernek teret.

A motiváció másik szelete a hitelességhez kapcsolódik: a gazdasági szereplők közt ma már kialakult egy reputációs verseny, ahol – bár néha még jelen vannak hátráltató tényezők, mint például a greenwashing – az összkép pozitív irányba mutat. Arról pedig szerencsére nincs szó, hogy a profitot teljesen figyelmen kívül kellene hagynia a szereplőknek: a mérséklés számos gazdasági lehetőséget is tartogat. Ezzel szemben az egyre szélsőségesebb körülményekhez való alkalmazkodás költségei riasztóan magasak is lehetnek.

És végül ott vannak az egyének és a közösségek, melyek számára szintén fontos a motiváció, elsődlegesek a kézzel fogható eredmények. Ilyen lehet például a zöldebb és egészségesebb környezet vagy épp a gyorsabb és tisztább közlekedés lehetősége. A beszélgetésen olyan fogalmak hangzottak el, mint a 15 perces város, az aktív közlekedés vagy a klíma- és ökológiai válságra adható spirituális válaszok. Ilyenekre már csak azért is szükség van, mert – ahogy ezt Huszár András a konferencia megnyitóján elmondta – szembe kell néznünk a realitással, miszerint nem lehet mindenkiből „környezetvédőt csinálni”. Különféle ösztönzőkkel viszont mindenkit rá lehet vezetni a helyes útra.

Bár a cél eléréséhez szükséges összes lépést ma még nem látjuk pontosan, olyan célról beszélünk, amit mindenképpen el kell, és el lehet érnünk. Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC alelnöke arról beszélt, hogy nem érdemes pesszimistának lennünk, mert máris olyan forgatókönyveket sikerült elkerülnünk, melyek akár 5–6 °C-os melegedéssel fenyegettek. Az ma a legégetőbb kihívás, hogy amennyire csak lehetséges, leszorítsuk a kibocsátásokat, mert minél többet tudunk mérsékelni, annál kevesebbet kell alkalmazkodni.

A cikkben használt fotók forrása: Green Policy Center