Mára a kihalás szélére sodródtak az orángutánok, melyekből még most is évi 2-3000 ezer példányt ölnek meg. Becslések szerint vadon élő populációjuk 50-65 ezer közötti, azonban baljós árnyékot vet rájuk, hogy csak az elmúlt 20 évben élőhelyük 80%-át elveszítették.
A Greendexen rendszeresen foglalkozunk az orángutánokkal, mint az egyik leginkább veszélyben lévő főemlősfajjal. Az orángután az ember egyik legközelebbi rokona, DNS-ük 97%-ban egyezik a miénkkel, így talán nem véletlen, hogy nevük malájul azt jelenti: erdei ember.
Az Indonéziában és Malajziában honos faj több alfajra oszlik, melyek számában igen nagy különbségek vannak. A Szumátrán élő, csak 2017-ben külön alfajnak nyilvánított a tapanulik száma például már a 800 egyedet sem éri él, míg például a Borneó szigetén élő alfajok száma jóval kiegyensúlyozottabb.
A mai világnap fő célja, hogy felhívja a figyelmet ezekre a csodálatos állatokra és a rájuk leselkedő veszélyekre. Ahogy korábban többször írtunk róla, az egyik legnagyobb veszélyt az erdőirtás, illetve az ezzel párhuzamosan, gombamód szaporodó olajpálma-ültetvények jelentik, de az erdőtüzek és az útépítések is az élőhelyük zsugorodását eredményezik.
Bár az orángutánok megmentéséért több nemzetközi szervezet is dolgozik, a sokszor korrupt helyi hatóságok, az orvvadászok és a gazdasági érdekek megnehezítik a természetvédők dolgát. Figyelembe véve a rájuk leselkedő veszélyeket, sok kutató úgy becsüli, hogy az orángutánok 50 éven belül végleg eltűnhetnek.
Az orángutánok védelmében a hétköznapokban is sokat tehetünk. Próbáljuk tudatosan elkerülni azokat a termékeket, melyek pálmaolajat tartalmaznak (még akkor is, ha az a címke szerint felelős gazdálkodásból származik), és ha van rá lehetőségünk, támogassunk olyan szervezeteket, melyek a vörösesbarna rokonaink megvédésével foglalkoznak! Éljenek az orángutánok!