Madarat taváról – vizes élőhelyek és vízimadarak tulajdonságai
Madarat taváról – vizes élőhelyek és vízimadarak tulajdonságai

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének (ÖK VÖI) kutatói Boros Emil tudományos főmunkatárs vezetésével nagy térbeli léptékű kutatásban vizsgálták a sós, szikes tavak és az ott élő vízimadarak kölcsönhatását. Az eredmények szerint az egyes madárcsoportok előfordulása szoros összefüggést mutat a sós tavak jellemzőivel, amelyek közül a vízborítás és a sótartalom jelzi leginkább, hogy milyen madárcsoport fordul elő az adott környezetben. Az eredményeket bemutató publikáció a rangos Science of The Total Environment tudományos folyóiratban jelent meg.

Eurázsiában területarányosan a legnagyobb számban a Kárpát-medencében találhatók szikes tavak, amelyek az északon költő és délen telelő vándorló madarak kiemelten fontos pihenő- és táplálkozóhelyei az eurázsiai-afrikai madárvonulási folyosón. Kutatások sora bizonyítja, hogy globálisan a vizes élőhelyek és a vízimadárpopulációk rohamosan pusztulnak az elmúlt évtizedek tájátalakító tevékenysége ‒ lecsapolás, vízelvezetés ‒, a hőmérséklet emelkedése és a csapadékrendszerek átalakulása miatt.

Az ÖK és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársai a Duna-Tisza köze szikes tavainak vizsgálata során megállapították, hogy a vízimadarak ürülékükkel óriási mennyiségű foszfort (P) visznek be a szikes tavak vizébe, vagyis a madarak a külső foszforforrások biotikus közvetítőiként viselkednek. A tápanyag madarak okozta feldúsulását guanotrofizációnak nevezik. A kutatók kimutatták, hogy a szikes tó vizének extrém magas foszfortartalmáért 64 százalékban a vízimadarak, köztük a nagy testű növényevők – liba- és kacsafajok ‒ és a közepes testű mindenevők, például a sirályok felelősek.

A sós, szikes tavak és a vízimadarak kölcsönhatásának további vizsgálatában a kutatók arra keresték a választ, milyen módszerrel lehetne megmutatni, hogy a vízimadarak különböző csoportjai alapján megjósolható-e a víztestek ökológiai/trofikus állapota.

Boros Emil és munkatársai a közelmúltban szintén a Science of The Total Environmentben publikált, a korábbinál jóval nagyobb térbeli léptékű kutatásukban Kazahsztán sztyepp- és félsivatagi régiójában óriási területet vontak vizsgálataikba több mint ezer kilométeres kelet-nyugati irányú tengely mentén. Az itt kiválasztott 63 mintaterületen előforduló közel 100 vízimadárfajt Boros Emil módszere alapján a tápanyagforgalomban betöltött szerepük szerint három csoportba sorolták.

A nettó importőrök közé tartoznak a nagy testű növényevők, például a lúdfélék és a darvak, az importőr-exportőrök közé a mindenevő kacsák és sirályok, a nettó exportőrök közé pedig elsősorban a mindenevő és halevő fajok. A kutatók e madárcsoportok gyakoriságát, össztömegét és diverzitását vetették össze a tavak több térbeli skálán mért ökológiai jellemzőivel, köztük a vízmélységgel és a klorofilltartalommal, nagyobb térbeli skálán pedig a tavak 1 és 10 kilométeres környezetében talált felszínborítással (például füves terület vagy mezőgazdasági terület kiterjedése).

(Szöveg és képek: elkh.org)

search icon