Megváltozott az amerikai folyók színe
Megváltozott az amerikai folyók színe

Az Egyesült Államokban lévő nagy folyók nagyjából egyharmadának változott a színe az elmúlt csaknem három évtizedben – állapították meg amerikai kutatók, akik a Geophysical Research Letters című folyóiratban ismertették eredményeiket.

A Coloradói Állami Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill-i campusának szakemberei az Egyesült Államokról 1984 és 2018 között készült 235 ezer műholdfelvételt tanulmányozva nézték meg, hogy miként változott a nagy, legalább 60 méter széles folyók többségének a színe az érintett időszakban.

A kutatók megállapították, hogy a vizsgált folyók nagyjából egyharmadának megváltozott a domináns színe az eltelt 34 évben. A megfigyelések 56 százalékában a domináns szín a sárga volt, ami nagy mennyiségű üledékre, homokos hordalékra utal, és 38 százalékban többnyire zöld, ami az algák megszaporodását jelzi. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy egy folyó színe nem feltétlenül függ össze az egészségi állapotával. Az üledékmennyiség növekedését eredményezheti például a szokásosnál több eső.

A zöld színért gyakran a mezőgazdasági területekről a folyókba kerülő trágya a felelős. Korábbi kutatások szerint az amerikai folyókban lévő mezőgazdasági anyagok bekerülnek az óceánba, algavirágzást és oxigénben szegény halálzónák kialakulását eredményezve.

A kutatók szerint a folyók többségénél a színváltozás fokozatos volt, évek alatt ment végbe. Egy részük kevésbé természetes színekre váltott, aminek nagy valószínűséggel szennyezés vagy valamilyen szerves anyag áll a hátterében. A szakemberek azt is megállapították, hogy az Egyesült Államok nyugati és északi részén lévő folyók kékről zöldre, míg a keleten lévők inkább sárgára változtak.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon