A nyelv az egyik legfontosabb eszközünk a kapcsolatteremtésre és az együttműködésre. Az emberi kommunikáció különlegessége abban rejlik, hogy képesek vagyunk önkényes hangokat társítani absztrakt jelentésekhez – ez a fajta „hang–jelentés” kapcsolat ritka az állatvilágban. Bár egyre több kutatás mutatja, hogy madarak, csimpánzok, delfinek vagy elefántok is képesek hasonlóra, még mindig keveset tudunk arról, hogyan fejlődhetett ki ez a képesség.
A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent új tanulmány most egy különleges példát mutat be: olyan madárhangot, amely egyszerre hordoz ösztönös és tanult elemeket. Ez éppen úgy fest, mint ahogyan több mint 150 éve Charles Darwin vélekedett a nyelv eredetéről.
A kakukk mint közös ellenség
A kutatás középpontjában az úgynevezett fészekparaziták álltak, köztük a kakukkfélék, amelyek más fajok fészkébe rakják tojásaikat. A gazdamadarak mit sem sejtve kikeltik a tojásokat, majd saját utódaik rovására nevelik fel a betolakodó fiókákat. Ráadásul az elsőként kikelő kakukkfióka gyakran kidobja a többi tojást a fészekből, hogy egyedül élvezhesse a gondoskodást.
A kutatók által megfigyelt, Ausztráliában élő lazúr tündérmadár figyelmeztető hangot ad ki, ha kakukkot lát. Ezt meghallva a környéken lévő társai azonnal odarepülnek, és közösen támadják meg a betolakodót. A kutatók azt is észrevették, hogy más madárfajok is reagálnak erre a hangra, sőt, maguk is hasonló figyelmeztetést adnak ki.
Amikor a kutatócsoport tagjai Kínában, Indiában és Svédországban dolgozó kollégáikkal beszéltek, kiderült, hogy ott is léteznek a tündérmadarak figyelmeztető dallamához megtévesztően hasonló hangjelzések, és minden esetben fészekparazita madarak megjelenésekor hallatják őket a madarak.
Kapcsolódó bejegyzések
Dr. Bubó, rántotta és vadlúdvonulás – Mi mindent köszönhetünk a madaraknak?
A madarak ugyan gyakran felhívják magukra a figyelmet, de számos véletlen adományuk észrevétlen marad. Szerepük nemcsak az ökológiai rendszerekben, hanem a kultúránkban is sokrétű.
Egyetemes riasztóhang?
Az online adatbázisokat átvizsgálva a kutatók 21 olyan fajt azonosítottak, amelyek hasonló hangot adnak ki a fészekparaziták láttán. Ezek a fajok részben közeli rokonok, de akadtak köztük olyanok is, amelyek több mint 50 millió évnyi evolúciós távolságra állnak egymástól, mégis ugyanazt a riasztóhangot használják. Laboratóriumi és terepi kísérletekkel bizonyították, hogy a madarak kizárólag a kakukkokhoz hasonló veszélyekre figyelmeztetve adják ki ezt a hangot. Amikor kitömött kakukkokat mutattak nekik, a poszáták és a bozótposzáták azonnal támadó viselkedést mutattak, de más madár- vagy ragadozómintákra nem reagáltak így.
A kutatók ezután különböző országok madarainak játszották vissza egymás riasztóhangjait. Az eredmény meglepő volt: az ausztrál madarak ugyanúgy reagáltak a kínai hangokra, mint a saját fajtársaikéra, és fordítva. Ez arra utal, hogy a jelzés „jelentése” univerzális: mindenhol ugyanazt az információt közvetíti, a fészekparazita jelenlétét.
A nyelv evolúciójának hiányzó láncszeme
A kutatás különlegessége, hogy a riasztóhang kettős természetű. A reagálás – vagyis az, hogy a madár megtámadja a kakukkot – ösztönös. A hang előállítása azonban tanult: a fiatal madarak csak akkor sajátítják el, ha látják, hogy a fajtársaik miként reagálnak egy kakukk felbukkanására. Ez a kettősség – az ösztönös reakció és a tanult kifejezés – eddig ismeretlen volt az állatvilágban. A madarak tehát nemcsak saját fajuk tagjaival, hanem más fajokkal is képesek közös „nyelvet” használni egy közös ellenség ellen.
A kutatók szerint ez a felfedezés fontos lépcsőfokot jelenthet a nyelv evolúciójának megértésében: azt mutatja, hogyan alakulhatott ki a tanult, de ösztönös alapokra épülő kommunikáció, az a kombináció, amely végül az emberi nyelv kialakulásához is vezethetett. (The Conversation)