Nehéz dolog a természetvédelemről beszélni, mert általában óhatatlanul rögtön a legrosszabbra asszociálunk: visszaszoruló élőhelyek, kihaló fajok, csökkenő biodiverzitás. Hiszen ha nem így lenne, akkor nem is kellene védeni! Amíg viszont a kérdéskör negatív részletein rágódunk, talán elsiklunk a természetvédelem sikerei felett. Ez persze valahol érthető: ha valamit sikerült megvédeni, akkor az már rendben van, nincs miről beszélni – gondolhatnánk. Mégis, ha a sikerekről nem ejtünk szót, akkor mi értelme az egésznek?

Hasonló gondolatok járhattak a múlt héten megjelent Természet_Védelem_Itthon című könyv szerzőinek a fejében, akik könyvükben a magyar természetvédelem néhány sikertörténetét mutatják be az érintett fajokon keresztül. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kiadásában megjelent, csodálatos képekkel és rajzokkal illusztrált könyv oldalain megelevenednek az hazai természetvédelem elmúlt évtizedeinek erőfeszítései nyomán elért eredmények.

Utóbbiak néha azért nem egészen megnyugtatóak. Olyan fajokkal is találkozunk a könyv lapjain, amelyek egyedszáma stagnál vagy épp csökkenőben van. A fehér gólyák populációja például az 1960-as évek mélypontja után lassú növekedésnek indult, a mezőgazdasági területek terjeszkedése és a gazdálkodási módszerek megváltozása miatt viszont egy ideje újra zsugorodik. Ahogy a többi hasonló helyzetben lévő faj, úgy a fehér gólya kapcsán is felvillantják a tendencia változásához fűzött reményeket. Kereplő kedvenceink számára épp az európai uniós agrártámogatási rendszer reformja hozhatja meg az áttörést.

Az ifj. Vitray Tamás szerkesztésében megvalósult könyv könnyed és szórakoztató hangvétele némileg eltér a műfajban megszokott sztenderdektől. Az i-re a pontot pedig Winkler Robi szellemes szösszenetei teszik fel. Az Aktív Magyarország webshopjában és a Libri könyváruház polcain fellelhető könyvben ilyen mondatokba is belefuthatunk:

„Igazi tőről metszett endemikus fajunk a lápi póc, csak a Kárpát-medencében honos, bár cirka 61 millió évvel ezelőtt az őspóc kitántorgott Amerikába, így ott számos egyéb pócféle él.”

Vagy:

„Egyszer szót fogadtam a Madártani Egyesületnek, és megmentettem egy… az ördög tudja, nagy volt, ronda, és a vízaknában ült, úgyhogy jó eséllyel barna varangyot.”

A fajokról szóló leírások révén úgy jutunk hozzá a lényeges információkhoz, hogy közben egy-egy izgalmas történet is elénk tárul. Együtt reménykedhetünk a ’80-as évek végén fekete bödöncsigák után nyomozó kutatóval, hogy a sok eredménytelen keresgélés után végre megtalálja az igazi ritkaságnak számító puhatestűt. De elcsodálkozhatunk azon is, hogy miért nem a legjobb ötlet sörösüveggel eltorlaszolni az éppen átköltöztetett ürgék új üregének lejáratát.

A gyerekeknek is jó szívvel, de a felnőtteknek talán még inkább ajánlható könyv akkor is megállná a helyét, ha a a nyomda kifelejtené belőle a betűket: a néhol vicces, néhol pedig művészi illusztrációk mellett megjelenő lenyűgöző természetfotók magukért beszélnek. A képek jelentős részét neves természetfotósok jegyzik, többek között Máté Bence és Vincze Bálint képeit is láthatjuk.

Visszakanyarodva a bevezetőhöz: napjaink természeti válságokkal terhelt időszakában néha igenis érdemes megállni egy percre és számot vetni azzal, mit értünk el idáig. Bár a természetvédelem ügye nem áll győzelemre minden fronton, igenis vannak kisebb-nagyobb sikerek. Ezekből meríthetünk erőt a további harchoz! A Természet_Védelem_Itthon erre az erőgyűjtésre kínál lehetőséget, és megajándékoz a reménnyel, melyet gyakran elhomályosít a mindennapok zord valósága.