Mesterséges levelekkel állítanak elő üzemanyagokat
Mesterséges levelekkel állítanak elő üzemanyagokat

A Cambridge-i Egyetem kutatói a fotoszintézis erejét kihasználva egyetlen lépésben alakítottak át a szén-dioxidot üzemanyaggá. A folyamat alkalmas arra, hogy etanolt és propánt állítsanak elő, ami azért előnyös, mert ezek az üzemanyagok nagy energiasűrűséggel rendelkeznek, ugyanakkor könnyen tárolhatók. A kutatók az eredményekről a Nature Energy című folyóiratban számoltak be.

A fosszilis üzemanyagokkal ellentétben ezek a napenergiával előállított üzemanyagok nettó nulla szén-dioxid-kibocsátással rendelkeznek, és teljesen megújulnak, valamint a legtöbb bioetanollal ellentétben nem vonnak el mezőgazdasági területeket az élelmiszertermelésből. Bár a technológia még csak laboratóriumi léptékben működik, a kutatók szerint a mostani eredmények fontos lépést jelentenek a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló gazdaságról való átállásban.

A bioetanolt a benzin tisztább alternatívájaként tartják számon, mivel fosszilis tüzelőanyagok helyett növényekből állítják elő. A legtöbb személygépkocsi és tehergépkocsi ma legfeljebb 10% etanol tartalmú benzinnel (E10 üzemanyag) üzemel.

Az etanolhoz hasonló bioüzemanyagok sokszor vita tárgyát képezik, például azért, mert az előállításához olyan mezőgazdasági területeket használnak, amelyek élelmezési célokat is szolgálhatnának

– mondta Erwin Reisner professzor, a kutatás vezetője.

Reisner kutatócsoportja több éve fejleszt fenntartható, szén-dioxid-mentes üzemanyagokat, amelyeket fotoszintézissel állítanak elő, méghozzá mesterséges levelek felhasználásával. Ezek a mesterséges levelek eddig csak egyszerű vegyi anyagokat tudtak előállítani, például olyan speciális keverékeket, amelyek hidrogénből és szén-monoxidból állnak. Ebből különböző üzemanyagokat, gyógyszereket és műtrágyákat lehetett gyártani. Ahhoz azonban, hogy a technológia hatékonyabbá váljon, képesnek kell lennie összetettebb vegyi anyagok előállítására is.

Most a mesterséges levél már közvetlenül képes tiszta etanolt és propánt előállítani, anélkül, hogy a köztes lépésekre lenne szükség. Korábban más tudósok már képesek voltak hasonló vegyi anyagokat elektromos energiával létrehozni, de ez az első alkalom, hogy ilyen igen összetett vegyi anyagokat kizárólag a napenergiáját felhasználva előállítani. Egy kérdés maradt csupán: mennyire környezetbarát a mesterséges levelek tömeges előállítása?

(Forrás: www.cam.ac.uk)

search icon