„Mindenkiben ott van a környezetvédő, csak ki kell hozni az emberekből” – Interjú

A fenntarthatóság mint tantárgy idén már második éve választható a gimnáziumokban, jövőre pedig már érettségizni is lehet belőle. Az Alapértékek Nonprofit Kft. által kidolgozott Zöld Föld című tananyag, illetve az ennek alapkövét jelentő tankönyv eddig több mint 200 iskolába jutott el. A könyv szakmai lektora Varga Attila környezeti nevelő, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézetének docense, akivel az új tantárgy mellett a környezeti nevelés fontosságáról és kihívásairól beszélgettem.

Kevés kérdés volt annyira fontos az emberiség történetében, mint az, hogy vajon meg lehet-e tanítani az embereket a fenntarthatóságra, lehet-e fenntarthatóságra nevelni.

A kérdésnek nagyon sok vetülete van, ráadásul a szakemberek sem képviselnek egységes álláspontot. Az egyik oldal szerint csakis a belső motiváció működik: csak azokat lehet fenntarthatóságra nevelni, akik maguk is akarják a változást. Ha kizárólag külső hatásokra támaszkodunk, akkor ezek hiányában a motiváció, és a cselekvés is eltűnik. Felmerül viszont a kérdés: miért kellene megszűnnie a kívülről érkező motiválásnak? A társadalmi szabályok, a társadalmi elvárások annak fényében változnak, ahogyan változik a tudásunk a világról. Néhány száz éve még elfogadott volt, hogy az ablakon borogatták ki az éjjeliedényeket. Ha ezt most csinálnánk, igen furcsa reakciókat kapnánk a szomszédainktól. Remélhetőleg eljön az az idő, amikor ugyanúgy teljesen egyértelmű normává válnak a környezetkímélő szokások az életvitelben, a fogyasztásban, mint a mellékhelyiség használatában. 

Ehhez azonban szükséges, hogy a környezettudatos szokások környezeti feltételei éppúgy jelen legyenek a környezetünkben, mint a mellékhelyiségek. Amíg a közösségi közlekedéssel nem tud valaki a lakhelyéről a munkahelyére jutni, addig autót fog használni akkor is, ha egyébként szeretne környezettudatosan élni. Ha nincsenek csomagolásmentes boltok, termelői piacok valakinek a lakóhelyétől elérhető távolságban, akkor kénytelen csomagolt és nem helyi termelőktől származó élelmiszereket vásárolni akár a legjobb meggyőződése ellenére is.  

A másik oldalról a belső motivációk is sokszor külső hatásokból táplálkoznak. Ez az úgynevezett internalizáció, amely során egy külső szabályozó tényezőt elfogadunk, magunkba olvasztunk, belsővé teszünk. A Zöld Föld tankönyv és a fenntarthatóság tantárgy is ebből az irányból közelít: egyrészt információkat ad, másrészt megmutatja, mik a lehetőségeink, cselekvésre buzdít.

Feltételezem, hogy valamennyi nyitottság is kell a külső motivációk befogadásához. Vajon mennyire nyitottak a diákok a fenntarthatóság, illetve a környezetvédelem iránt?

Nemrég jelent meg egy reprezentatív felmérésen alapuló kutatásunk, mely a teljes felnőtt lakosság körében vizsgálta, hogy mennyire tudunk és akarunk hozzájárulni a környezeti–éghajlati válság mérsékléséhez. Az eredmények szerint az emberek közel 95%-a szeretné környezettudatosabbá tenni az életét a következő egy évben. Egy másik vizsgálatunkban, amit a Fenntarthatósági Témahéttel kapcsolatban diákok körében végeztünk, azt találtuk, hogy a diákok több mint 99%-a, vagyis szinte minden diák legalább egy környezetvédő cselekedetet megjelölt a felkínált 11-féle lehetőség közül, amikor azt kérdeztük tőlük, hogy milyen környezetvédő tevékenységeket végeznek. 

Bár ezekből a kérdőíves kutatásokból csak korlátozottan lehet következtetések levonni az emberek valós viselkedésével kapcsolatban, annyit talán elmondhatunk, hogy az eredményeink szerint gyakorlatilag mindenkiben ott van a környezetvédő, igazából csak ki kell hozni az emberekből. Én ezt mindenképp nevelési, illetve szemléletformálási kérdésnek tartom. Csak rajtunk múlik, hogy mi az, amit erősíteni akarunk az emberekben. Erősítjük-e bennük a meglévő pozitív szándékot, vagy inkább a hiányosságokra, tökéletlenségekre mutatunk rá, és azt a hitet erősítjük, hogy az emberek nem képesek környezettudatosan élni.

Ha jól tudom, a tantárgy és a kapcsolódó tankönyv jelenleg a gimnáziumok számára elérhető. Vajon nem késő a középiskolában kezdeni a fenntarthatósággal való ismerkedést?

A Zöld Föld tankönyv valóban még csak a gimnazisták számára érhető el, de a fenntarthatósággal való foglalkozás már ma sem itt kezdődik. Mióta van Nemzeti Alaptanterv, mindig megjelent benne a fenntarthatóság mint alapérték. Tehát mondhatjuk, hogy a fenntarthatóságot külön tárgy nélkül is tanítják. Sőt, az óvodai alapprogramnak is vannak ilyen elemei, és már zöld bölcsődék is vannak. Tehát ez a történet a legkisebb korban elkezdődik, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy sokan az anyasággal, a szülővé válással kezdenek el zöldülni. Tervben van a tankönyv általános iskolai változata is, és folyamatban a szakiskolák számára történő átdolgozása is. 

Rátérve magára a tankönyvre, melyet szakmai lektorként nyilván kívül-belül ismer: ha egyetlen erényét kellene kiemelni, mi lenne az?

Személyesen azért szerettem dolgozni a tankönyvvel, mert olyan témakörök jöttek elő, melyekkel viszonylag ritkán találkozni iskolai keretek között, viszont érdemes rajtuk gondolkodni. Nagyon-nagyon fontos például foglalkozni a jövővel, mert bár mindig emlegetjük a jövő nemzedékét, és hogy a jövőnek tanítunk, pedig – ha alaposabban megnézzük, láthatjuk – a tananyagok, illetve más tankönyvek gyakran a múltról szólnak. Úgyhogy én azt tartom a legfontosabbnak, hogy a témákon túl ez a fajta szemléletmód is bekerült a könyvbe. 

Már középiskolai tantárgy a fenntarthatóság

2022 szeptemberétől több mint 200 középiskolában indult el a fenntarthatóság mint választható tantárgy oktatása. Ennek alapköve a Kék Bolygó Alapítvány gondozásában megjelent Zöld Föld című tankönyv és a hozzá kapcsolódó munkafüzet, melyek a 9–10. és a 11–12. évfolyam számára érhetők el.

Ahogy mondta is, a tantárgyak jelentős részében eddig is előkerült a fenntarthatóság, vagy pedig foglalkoznak olyan kérdésekkel, melyek ide is kapcsolódnak. Ez önmagában nem volt elég?

A könyv és a tantárgy egyik célja épp az, hogy a már meglévő darabkákat egy nagy egésszé gyúrja össze. A környezeti nevelők évtizedek óta küzdenek azzal, hogy ez az összeállás nem megy magától: hiába tanítjuk meg a gyerekeknek a biológia órán a biológiát, a földrajz órán a földrajzot, a történelem órán meg a történelmet, a puzzle darabjai nem állnak össze egy képpé. És persze a diákok agya általában „ergonomikusan” működik, tehát nem töltenek azzal plusz órákat, hogy összekapcsolják magukban a tanultakat, és rájöjjenek, hogy annak, amit biológiából vagy épp fizikából tanultak, lehet köze egymáshoz, és hogy az összekötő kapocs épp a fenntarthatóság; hogy például amikor kémiából a H₂O-ról tanulnak, földrajzból a folyókról, biológiából pedig a vízi élővilágról, akkor nagyjából ugyanazt a kérdés járják körül több szemszögből. 

Kapcsolódó bejegyzések

Fenntarthatóság tantárgyra szóló továbbképzés indul pedagógusoknak

Idén ősszel lehet jelentkezni először a fenntarthatóság elvének komplex alkalmazására felkészítő pedagógus szakirányú továbbképzési szakra.

Nagyon foglalkoztat, hogy vajon a gyerekek azt, amit az iskolában a fenntarthatóságról megtanulnak, tovább adják-e, lesz-e a tárgynak továbbgyűrűző hatása.

Két irányból közelíthetjük meg a kérdést. A környezeti neveléssel kapcsolatban gyakran hallottam döntéshozóktól, hogy kicsi korban el kell kezdeni a gyerekek ilyen irányú oktatását, majd a gyerekek hazaviszik a tudást, és megnevelik a szülőket. Ez a hozzáállás néha még a pedagógusok körében is megjelenik. Másfelől a tudomány és az erre vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy a valóság ettől eltér, és a dolog ebben a formában ritkán működik, mivel általában nem a gyerekek befolyásolják a szülők viselkedését, hanem fordítva. Ez a családi nevelés a családi szocializáció normál iránya. Ahol mégis működik a gyerekek felől induló fordított nevelés, ott ehhez két dolog kell: az egyik az, hogy a szülők nyitottak legyenek az adott témára, a másik pedig az, hogy a gyerek aktívan tudja képviselni az ismereteit és a gondolatait. Vagyis a zöld gondolatokra egyébként is nyitott szülők természetesebben fogadják, ha gyermekük zöld ötleteket, gondolatokat visz haza az óvodából, iskolából. És ezzel eljutottunk a környezeti nevelés alapvető paradoxonához: mindig azokat tudjuk a legkönnyebben zöldíteni, akik egyébként is szívesen zöldülnek. 

Akkor nem érdemes arra építenünk, hogy az iskolában tanultak a szülők fenntarthatóbb életmódjában köszönnek majd vissza?

Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy nagyon-nagyon téves hozzáállás, ha csak az iskolán, vagyis a gyerekeken  keresztül próbáljuk a felnőttek szemléletét megváltoztatni. Ahogy az előbb említettem, a nevelési folyamat általában nem ebbe az irányba működik. Másrészt miért várjuk el a gyerekektől, hogy ők környezettudatosak legyenek, amikor a felnőtt társadalom nem az? Ebben a kérdésben kulcsszerepe van a médiának, a munkahelyeknek, a felnőttek szemléletváltozásának. Ez már csak azért is különösen fontos, mert ha a diákok azt látják, hogy a társadalom számára nem igazán fontos a környezetvédelem, akkor ők sem fognak ezzel érdemben foglalkozni. A könyv egyik fontos sajátossága épp erre reflektálva az, hogy az élet sok területéről villant föl megoldásokat és lehetőségeket. Ebből az látszik, hogy a környezetvédelmi kérdéseket egyre fontosabbnak tartjuk az élet minden területén. Ezekkel foglalkozva is lehet boldogulni, sikeres és örömteli életet élni, mert a fenntarthatóság egyre több területen lesz fontos a jövőben. A környezetvédelemmel, a fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteknek nagy szerepük lesz, bármely területen is szeretnénk sikereket elérni az életben. Ha erről meg tudjuk győzni a diákokat, akkor nyert ügyünk van.