Aki mostanában erdős területeken vagy akár parkokban jár, szinte biztosan találkozik majd egy fekete, fehéren pettyezett szárnyú, 3–4 centiméter hosszú lepkével. Sokan csüngőlepkének hívják, pedig valójában álcsüngőlepke.
Éjszakai álcsüngőlepke, de nappal repül – gyengén
A fehérpettyes álcsüngőlepke (Amata phegea) a hétköznapi nappali lepkéknek – például a fecskefarkú lepkének, a boglárkalepkéknek, a nappali pávaszemnek – csak távoli rokona. Az „éjszakai lepkék” közé tartozik, de nappal aktív. Leginkább erdős területeken találkozhatunk vele, gyakran tömegesen. Egy-egy túra alkalmával akár százával is megjelenhetnek, amint erdei utakon gyalogolnak, virágokon szívogatnak, a növényzeten üldögélnek vagy alacsonyan repülnek. Reptük gyenge, sűrű verdeséssel lassan, hullámozva repülnek.
Miért „álcsüngőlepke”?
Az álcsüngőlepke elnevezésből sejthető, hogy létezik valódi csüngőlepke is. És tényleg: hazánkban közel 30 faj sorolható a csüngőlepkék családjába (Zygaenidae), melyek közül egyetlenegy valóban megtévesztésig hasonlít a fehérpettyes álcsüngőlepkére. A hasonló faj a változékony csüngőlepke (Zygaena ephialtes). Sokkal ritkábban kerül szem elé, és kis gyakorlattal észre lehet venni a különbségeket. A változékony csüngőlepkén csak egyetlen sárga gyűrű látható, míg az álcsüngőlepkén jellemzően kettő (egy a tor környékén, a szárnyak között, egy pedig a potrohon). Utóbbi faj szárnyán a pettyek mindegyike fehér, míg a valódi csüngőlepke fejhez közeli szárnyfoltjai gyakran sárgásak.
Közös személyazonosság
A hasonlóság nem a puszta véletlen műve. Mindkét faj nyer azzal, hogy hasonlítanak egymásra. Mindkét lepke ehetetlen (rossz ízű, mérgező), és szinte azonos külsejüknek köszönhetően bármelyikkel is próbálkozik egy ragadozó, legközelebb már a másik fajt is elkerüli. Ez az úgynevezett Müller-féle mimikri. (A méheket, darazsakat utánzó ártalmatlan zengőlegyek esete pedig a Bates-féle mimikri.)
A fehérpettyes álcsüngőlepkéhez némileg hasonlítanak egyes medvelepkefajok is, melyekkel azonos családba, a kvadrifid bagolylepkék (Erebidae) csoportjába soroljuk.
Ne féltsük tőle a fákat!
Ha ilyen gyakori az erdőkben, lehet, hogy van, akiben felmerül, nem okoz-e károkat. Aggodalomra nincs ok! Hernyójának tápnövényei többek között útifűfajok, galajfajok, lóromfajok, valamint árvacsalánok és gyermekláncfű, tehát a fákban nem fog kárt tenni. Nemrég foglalkoztunk a kérdéssel, hogy a „kártevőség” – ellentétben az álcsüngőlepke szárnyaival – közel sem fekete vagy fehér.
Képek: Pribéli Levente