Amikor a világűr csodáiról és a legújabb felfedezésekről hallunk, egyre többször kerül elő az űrszemét fogalma is. Azt a legtöbbünk tudja, hogy ez alatt nem Darth Vadert vagy valamelyik másik galaktikus fenegyereket kell értenünk, sokkal inkább valami olyasmit, amit a Gravitáció című film elején láthattunk, amikor az űrben úszó törmelék másodpercek alatt szétszaggatta az űrállomást.
A kozmikus hulladék nem más, mint azon mesterséges tárgyak összessége, melyek jellemzően bolygónk körül keringenek, és sem irányítani, sem másképp hasznosítani nem tudjuk őket. A legelső űrszemetelésünk az 1957-ben a szovjetek által felbocsátott Szputnyik-1 volt, ez azonban hamar semlegesítésre került, méghozzá a légkör által: alig több mint három hónappal a felbocsátása után a legendás műhold túl alacsonyra süllyedt, és elégett a légkörben.
A Szputnyikot aztán követték a többiek, és mára már több mint 130 millió űrszemét lebeg felettünk. És ami igen komoly probléma, hogy akár egy apró darab is súlyos károkat tud okozni egyszerűen a sebességéből adódóan, amely akár a 10 000 m/s-ot is elérheti, ami nem kevesebb, mint 36 000 km óránként.
Az űrszemét legtöbbje az igen apró, 1 cm-nél kisebb kategóriába tartozik, viszont számontartunk ezeknél jóval nagyobb darabokat is. Majdnem 500 olyan tárgy sodródik irányítás nélkül felettünk melyek legalább 2, maximum 10 tonna tömeggel rendelkeznek. Az Európai Űrügynökség (ESA) több mint 900 ezer darabra becsüli az 1 cm-nél nagyobb űrszemét mennyiségét.
Miért probléma, ha van egy kis szemét odakinn?
Attól kevésbé kell tartani, hogy a katasztrófafilmekből ismert izzó meteorok formájában esnek a fejünkre az űrszemét darabkák. Az nem elképzelhetetlen, hogy vannak olyan darabok, melyek teljes egészében nem égnek el a légkörben, de jóval nagyobb az esély arra, hogy háromszor egymás után elvisszük a lottó főnyereményét, mint az, hogy ránk zuhan egy darab űrszemét.
Az igazi veszélyt sokkal inkább az jelenti, ha a nagysebességű törmelék ütközik űrhajóval vagy űrállomással, illetve hogy tönkretehet műholdakat. Ez pedig akár a mi életünkre is hatással lehet, hiszen a modern információáramlás és a navigációs rendszerek nagyban a műholdak működéséhez köthetőek.
Ilyen baleset történt például 2009-ben, amikor az akkor már 14 éve nem üzemelő Koszmosz-2251-es műhold az Iridium nevű cég szatellit adatátvitelen alapuló mobilszolgáltató műholdjával ütközött, utóbbi vállalat szolgáltatásában fennakadásokat okozva.
2011-ben emberéletet is veszélyeztetett az űrszemét, amikor egy amerikai távközlési műhold roncsai kerültek vészes közelségbe a Nemzetközi Űrállomással. Az ISS legénységét akkor evakuálni kellett, az állomáshoz csatlakozó Szojuz űrhajóban várták a fejleményeket, felkészülve arra, hogy ütközés esetén visszatérnek a Földre. Végül a roncs 250 méterre húzott el az ISS-től, így az űrhajósok megúszták a katasztrofális ütközést, de az incidens így is jelzésértékű volt.
A problémák egy része, ahogy a Szputnyik esetében is történt, magától is megoldódik idővel. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy mennyi ideig keringenek a hulladékká vált eszközök, ez pedig attól függ alapvetően, hogy milyen magas Föld körüli pályán helyezkednek el. Az 500 km-es magasságnál alacsonyabb pályán elhelyezkedő űrszemét viszonylag gyorsan lefékeződik, majd elég a légkörben, azonban az űreszközök jelentős része ennél magasabb pályán mozog, ezen területek öntisztulása pedig akár évezredekig is eltarthat.
Mi várható a jövőben?
Azt lehet sejteni, hogy az űrkutatás és a hozzá kapcsolódó tevékenységek a következő évtizedek egyik legnagyobb bizniszét jelenthetik majd, azonban vannak szakértők, akik a magántőke megjelenésével egyre inkább elszabaduló iparág szabályozását tartanák kívánatosnak. Míg korábban állami űrügynökségek bocsátottak fel műholdakat, űreszközöket és ezekért valamilyen fokig felelősséggel is tartoztak, illetve az államok befolyással bírtak rájuk, addig ma teljesen más a helyzet.
Elég ha az Elon Musk-féle Starlink hálózatra gondolunk, melynek keretében 2024-re közel 5000 ezer műholdat bocsátanak majd fel, miközben csillagászok szerint a hálózat nem csak az ő tevékenységüket fogja zavarni, de az éjszakai égbolt képét is örökre megváltoztatja majd, arról nem is beszélve, hogy a nagyszámú szatelit az űrszemét kitűnő forrásává válik majd. És a Starlink csak egy kezdeményezés azok közül, melyek a következő évtizedekben műholdak tízezreivel szórnák meg felettünk az eget.
Ahogy más űripari szegmensekben is, úgy az űrszemét kezelésének kérdésében is több kezdeményezés indult már. Ezek azonban egyelőre kevés figyelmet, és ami rosszabb, kevés pénzügyi támogatást kaptak. Vannak azért már kivitelezési szakaszban lévő projektek is, például az ESA által támogatott Clearspace-1, mely elvileg 2025-ben indulhat. Ez azonban még csak egy rendkívül költséges, de nagyon kis hatással bíró kísérleti projekt lesz, hiszen az űreszköz egyetlen űrszemét megragadására képes, mielőtt azzal együtt a légkör felé kormányozná magát, ahol mindketten elégnek.
Az igazi, hosszútávú megoldás az lehetne, ha a jövőben nem termelnénk űrszemetet. Erre több technológiai elképzelés is létezik, de a gyakorlatban még nem tesztelték őket. Mindenesetre a kérdéssel a szakértők szerint minél sürgősebben foglalkozni kellene, mert a műholdak segítségével működtetett civilizációnk a mostaninál is jobban megbénulna, ha néhány stratégiai fontosságú műhold az űrszemét martalékává válna.
