Veszprémben folytatódott az Országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozat
Veszprémben folytatódott az Országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozat

A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kezdeményezésének célja az állatvédelmi eljárások hatékonyságának, és gördülékenységének növelése Magyarországon.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával 2024 őszén országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozatot indított „A hatékony és eredményes állatvédelmi eljárásokért, mert közös ügyünk az állatvédelem!” címmel. A programsorozat célja az állatvédelmi jogalkalmazók és szakemberek szakmai támogatása, valamint egy egységes és jól működő állatvédelmi rendszer kialakítása Magyarországon. A szakmai napok térítésmentesek, és lehetőséget biztosítanak az érintettek közötti kapcsolatok erősítésére is.

Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az eseményt megnyitó sajtótájékoztatón kiemelte, hogy négy évvel ezelőtt, a munka kezdetén világossá vált: a kormányzati fókusznak három fő területre kell irányulnia az állatvédelem eredményessége érdekében. Ezek a civil szervezetek támogatása, a jogszabályi környezet felülvizsgálata és az edukáció erősítése. Az állatvédelem akkor lehet sikeres, ha mindenki együttműködik. 2021-ben az Országgyűlés egyhangúlag szavazta meg az állatvédelem büntetőjogi környezetének szigorítását, ami ritkaság a döntéshozatalban, de jól tükrözi a téma jelentőségét.

Fotó: Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az Alapítvány törvény által jött létre, közfeladatokat lát el, és nem csupán az információátadás a céljuk, hanem a szakmai párbeszéd megteremtése is. Az Alapítvány által szervezett állatvédelmi szakmai országjárás októberben Szegeden indult, Veszprém után pedig Debrecenben folytatódik a jövő héten. Azt az ambiciózus célt tűzték maguk elé, hogy a következő hónapokban sorra kerüljön a többi vármegye is.

Suszter Tamás r. ezredes, a Veszprém VMRFK bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese megnyitó beszédében méltatta a rendvédelmi szervek és a civil szféra együttműködését az állatvédelem terén, emlékeztetve, hogy vármegyei szinten évente 30-40 állatkínzással kapcsolatos ügyet derítenek fel. 

Nagy Csilla, a Magyar Birtokvédelmi Szövetség főtitkára a közigazgatás képviseletében elmondta: az állatvédelem elsősorban helyi szinten, a kisebb közösségekben dől el, ezért különösen fontos az elsőfokú hatóságok szerepe és a gyors és hatékony jogalkalmazás kialakítása.

Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség Szolgálati kutyás és állatvédelmi tagozatának elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy Magyarországon 67 ezer polgárőr végez önkéntes munkát, melynek során most már kiemelt figyelmet fordítanak az állatvédelemre is, amely tevékenységhez az Alapítványtól kapnak támogatást.

(Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány)

Kiemelt fotó: Canva

search icon