A Holnapután aktuális adásában azt próbáljuk megtudni, hogy csak városi legenda vagy kézzelfogható valóság a tervezett elavulásnak nevezett jelenség. Ezen tulajdonképpen azt értjük, hogy különböző használati tárgyaink, jellemzően az elektronikus eszközeink idő előtt „bemondják az unalmast”, felmondják a szolgálatot. Vendégünk, Fidrich Róbert, „Fidusz” a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa, a szervezet „Gazdasági igazságosság” programjának vezetője.
Az adásban többek között szó lesz a tervezett elavulás eredetéről, ami a villanykörtegyártás, illetve az autóipar hajnalán vette kezdetét, de igazán csak az elmúlt évtizedekben pörgött fel. Megtudjuk azt is, hogy telefonjaink belassulása is ennek a szándékos beavatkozásnak köszönhető, de azt is, hogy ez ellen egyre többen és egyre hangosabban felszólalnak.
Vendégünktől megtudjuk, hogy a fenntarthatóságért akkor tehetünk a legtöbbet, ha meglévő eszközeinket (legyen ez autó, háztartási gép vagy épp telefon) addig használjuk, ameddig csak tudjuk, vagy ameddig gazdaságosan javíthatók. Ezzel nemcsak egy új termék életciklusának korai fázisaiban megvalósuló környezetkárosítást és kibocsátást tudjuk megelőzni, hanem az életciklus meghosszabbításával azt is el tudjuk kerülni, hogy nagy mennyiségű (elektronikai) hulladékot termeljünk, amely jó eséllyel valahol a fejlődő világban végezné.
Ahogy ez az adásból is kiderül majd, ma már egy-egy termék javítása sem egyszerű feladat. Az elmúlt évtizedekben elterjedt az a gyakorlat, hogy a gyártók, ahol csak tudják, megakadályozzák, hogy az eszközöket a használóik vagy akár a hozzáértő szerelők megjavítsák. Míg egykor még mindent meg lehetett bütykölni, ma már gyakran a márkaszervíz az egyetlen járható út. Sokszor ott sem valódi javítás történik, csupán kicserélik a kérdéses alkatrészeket.
Ha szeretnéd megtudni, hogy mit tehetsz a tervezett elavulás ellen, hol és milyen eszközöket érdemes beszerezni, és mit érdemes tudnod a javításhoz fűződő jogaidról, akkor tarts velünk!
Tavasszal indult a Greendex új rádióműsora, a Holnapután a 98.6 Manna FM-en. Az adás minden vasárnap 11 órától hallható a rádióban. Ha lemaradnál róla, akkor sem kell kétségbe esned: a Puskás-Dallos Peti és Novák Zsombor műsorvezetésével megvalósuló adásainkat visszahallgathatod a Greendex podkasztcsatornáján!