Miközben válságok sorozatával nézünk farkasszemet, a cégek, sokszor már más formában, de továbbra is alkalmazzák a 20. század első felében „feltalált” tervezett elavulást.
1924-ben a világ nagy villanykörtegyártói Genfben gyűltek össze, hogy megvitassák, miképp tehetnének szert nagyobb bevételre. A probléma az volt, hogy a korábban gyártott izzók olyan tartósak voltak, hogy az embereknek nem volt szükségük újak vásárlására, a gyártók pedig így csökkenő eladásokkal szembesültek. Ennek nyomán a titkos találkozón megegyeztek arról, hogy termékeik tartósságát különféle trükkökkel csökkentik.
Kiváló példa, hogy korábban milyen tartós termékeket gyártottak, az amerikai Livermore-ban 1901 óta szinte megszakítás nélkül égő villanykörte, a Centenial Light Bulb.
A tervezett elavulás ezzel sajnos nem merült feledésbe, a fogyasztói kultúra felfutását részben az tette lehetővé, hogy a néhány év alatt elromló eszközöket egy idő után már nem szervizbe vitték az emberek, hanem egyszerűen újakat vásároltak.
Napjainkra megjelent a tervezett elavulás egy jóval kifinomultabb formája is, az úgynevezett rendszer-elavaulás, mely során az eszközök nem szükségszerűen romlanak el. A gyártók szoftveresen teszik elavulttá őket, ezt pedig mindenki tapasztalta már, aki cserélte már le okostelefonját, számítógépét.
