Tízszeresen túlhíztuk az állatvilágot
Tízszeresen túlhíztuk az állatvilágot

Vagy ha azt nem is, az emlősöket egészen biztosan. Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet tudósainak e hónapban közzétett tanulmánya szerint a Föld vadon élő szárazföldi emlőseinek összsúlya – az elefánttól a bölényig, a szarvastól a tigrisig – ma már kevesebb mint 10%-a a bolygón élő férfiak, nők és gyermekek együttes súlyának – számol be róla a Guardian.

A kalkuláció szerint a vadon élő szárazföldi emlősök össztömege 22 millió tonna, míg az emberiség nagyjából 390 millió tonnát nyomhat. Még ennél is döbbenetesebb azonban – és a mai étkezési szokásaink borzasztó hatásait jól mutatja – hogy mennyit nyomnak a háziasított fajok: nagyjából 630 millió ezen élőlények tömege. Utóbbiakhoz hozzászámolták a nem szándékosan háziasított, de végeredményben az emberekhez kötődő állatokat is, mint a városi rágcsálók.

Csak a sertések biomasszája közel kétszerese az összes vadon élő szárazföldi emlősének.

A tanulmány szerzői szerint egyértelmű, hogy azok a romantikus elképzelések, melyek szerint Földünkön még mindig találhatók vadállatoktól hemzsegő dzsungelekkel vagy épp szavannák, mára súlyosan eltérnek a valóságtól. A valóság azt mutatja, hogy a természeti világ és a vadon élő állatok eltűnnek, miközben az emberiség nyolcmilliárd fős népessége folyamatosan növekszik.

A kutatók szerint még ott is látszik az emberiség keze nyoma, ahol ez nem kellene, hogy megjelenjen: azok a vadon élő fajok boldogulnak a legjobban, melyek könnyebben alkalmazkodnak az emberi jelenléthez, mint például a vaddisznók.

A világ területének nagy részét óceánok borítják, de sajnos ott sem sokkal jobb a helyzet. A tengeri emlősök össztömegét mintegy 40 millió tonnára becsülték. A legnagyobb összbiomasszával az uszonyos bálnák rendelkeznek, a második és harmadik helyre pedig az ámbráscet és a púpos bálnák kerültek.

Ezzel szemben a csak kedvtelésből tartott kutyák össztömege 20 millió tonna: épp annyi, mint az összes vadon élő szárazföldi emlősé.

search icon