A Tokaji borvidék felkészült a klíma és a piac változásaiból fakadó kihívásokra – erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, ifjabb Szepsy István mádi borásszal a Kék Bolygó című podcast legújabb adásában.
Áder János a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a Földön a felmelegedés átlépte a kritikusnak tartott 1,5 Celsius-fokot, s felvetette: mit jelent ez a Tokaji borvidék számára.
Ifjabb Szepsy István elmondta: a melegebb klíma kedvez a száraz fehér borok, például a Furmint, és a Hárslevelű termesztésének. Ezek a borfajták 20-25 éve honosodtak meg a környéken. Már a termés harmadát ez adja, s ez a legversenyképesebb. Ugyanakkor az aszú marad a „borok kaviárja”, ennek a borvidéknek ez marad az exkluzív terméke.
A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a tokaji aszú szakmai körökben az Egyesült Államoktól Kínáig világhírű, az általános borfogyasztók körében azonban már csak mennyiségi okokból sem. Az egész magyar bortermelés 60 ezer hektáron zajlik, ugyanakkor csak a Bordeaux-i borvidék 130 ezer hektár. A Tokaji borvidék egész éves termelése pedig New York és agglomerációja egyhavi borfogyasztásának felel meg.
Áder János felvetette, hogy általában, és különösen a fiatalok körében csökken a borfogyasztás, pedig a magyar borok egyre jobb minőségűek, ezért érdemes népszerűsíteni a kulturált borfogyasztást.
A borász elmondta: egyre nagyobb a kínálat, és manapság inkább a minőségi borokat keresik. Sokat változott a technológia és nagy a termékfejlesztési verseny is.
A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:
(MTI)
Fotó: Canva