



Holnapután című rádióműsorunk legutóbbi adásának vendége a Respray csapata, Réti Andor és Zámbó Gergely voltak, akikkel világinnovációnak számító termékükről beszélgettünk. Azaz nem is egyetlen termékről, hanem rögtön kettőről: az újratölthető dezodorospalackról, és az ezt hajtógázzal és illatokkal feltöltő automatáról. Azt is megtudtuk, hogy fejlesztésük iránt nem csak itthon, de külföldön is óriási az érdeklődés.
Ahogy a startupperek mondják, az aeroszolok körében korábban nem jelent meg a sok termék esetén már elérhető újratölthetőség. Ennek az az oka, hogy a gyártók jellemzően a költséghatékony, azonban potenciálisan robbanásveszélyes propán-bután gázzal töltik fel a palackokat. Utóbbi a normál, mindennapi használatban teljesen veszélytelen, ám az újratöltést, sőt az újrahasznosítást is szinte lehetetlenné teszi. Így hiába készülnek a palackok általában alumíniumból – mely kiválóan újrahasznosítható lenne –, még akkor sem reciklálják őket, ha történetesen a szelektív gyűjtőben kötnek ki.
A Respray megoldása három év alatt jutott el a gondolattól addig, hogy ma már bárki kipróbálhatja az újratölthető dezodorokat. A szolgáltatás egyelőre egyetlen ismert drogérialánc üzletében érhető el, de márciusban további helyszíneken is megtaláljuk a Respray automatáit.
Az adásból megtudjuk, hogy egyetlen aeroszolos palack szén-dioxid-lábnyoma nagyjából 400 gramm. Rögtön érthetővé válik a Respray újításának fenntarthatósági oldala, ha elkezdünk számolni: csak Európában nagyságrendileg 1,8 milliárd dezodor fogy évente. Ezzel párhuzamosan annyi alumínium megy egyenesen a szemétlerakókba és a szemétégetőkbe, amennyiből 6-szor meg lehetne építeni az Eiffel-tornyot.
A Respray dezodorának újdonsága, hogy a palackban használt hajtógáz nem az újrahasznosítást lehetetlenné tévő propán-bután, hanem egyszerű sűrített levegő. Ezáltal teljesen veszélytelen, sőt a palack újratöltését is biztonságosan meg lehet oldani.
Az újratöltés maga rendkívül egyszerű: a vásárló leveszi a kupakot és a szórófejet a palackról, utóbbit behelyezi az üzletben található gépbe, majd a megerősítés után elindul a folyamat. A gép nagyjából 40 másodperc alatt feltölti a palackot a választott illattal. Ezután a vásárló visszateszi a szórófejet és a kupakot, és már mehet is a kasszához kifizetni az újratöltést
– vázolja az egyik alapító az újratöltés menetét.
Jelenleg egy palackot 5-ször lehet feltölteni. A vásárlóknak nem kell aggódniuk, a gép a palackon található azonosítót beolvasva ellenőrzi, hányadik töltésnél járunk. Ezt a biztonsági limitet a beérkező tapasztalatok alapján tervezik majd növelni, hiszen az a fejlesztés során kiderült, hogy egy-egy palackot akár több százszor is biztonsággal fel lehet tölteni.

Ahogy mondani szokás, már csak hab a tortán, hogy a Respray dezodora tovább bírja, mint a hagyományos dezodorok: az egyik feltaláló szerint az 5 feltöltéssel közel egy évre elegendő dezodorhoz jutunk. Ráadásul, mivel az újratölthető csomagolás jóval olcsóbb, mint az egyszer használatos megoldás, maga a termék is olcsóbb lesz, tehát nemcsak a fenntarthatóság, de a pénztárcánk szempontjából is megfontolandó az Respray megoldását használni.
Ha kíváncsi vagy a kozmetikai termékek árának sötét titkaira, valamint arra, hogy mi a két alapító távlati célja a világinnovációval, és még sok minden másra, tarts velünk!
Fotók: facebook.com/respraysolutions