Legalábbis az Amerikai Egyesült Államokban, de ott sem úgy, hogy a csövek bemasíroznak. Sőt, nem is úgy nyernek egyes jelöltek, hogy még a kukoricák is szavazhatnak levélben, ennél sokkal profánabb a dolog.
Mielőtt azonban rátérünk, vissza kell szaladnunk az időben egészen 1964-ig, amikor is elkezdték a kukoricaszirup ipari termelését. Majdnem pontosan 150 évvel azután, hogy a német származású Gottlieb Kirchhoff 1811-ben kitalálta, hogyan is lehet előállítani. Ekkor mégsem kellett még az emberiségnek, csak akkor, amikor később a cukornádtól és a cukorrépától való függőséget szerette volna csökkenteni a ’60-as évekre már bőven világhatalomként működő USA, hogy ezzel is önállósítsa és függetlenítse élelmiszeriparát.
Persze előtte is voltak már próbálkozások, hiszen a két világháború alatt a spórolás miatt már kampányoltak azért, hogy kevesebb cukrot használjon a lakosság, ezzel is segítve a fronton harcolókat.
Amerika földje cukorrépa és cukornád termesztésére jóval kevésbé alkalmas, mint a kukoricáéra. Az USA-n belül pedig Iowa állam az, ahol a legnagyobb a terméshozama a törökbúzának, olyannyira, hogy a lakosság java mezőgazdaságból és feldolgozóiparból él. Ezért amikor eljön a szenátor- vagy elnökválasztás ideje, az iowai kampányolónak fontos dolga van: biztosítani a helyieket arról, hogy a kukoricatermesztés zavartalanul fog működni. Volt, aki zöld oldalról megpróbált ágálni a nagy táblás monokultúrás mezőgazdasági berendezkedés ellen, sokat nem pisloghatott, a közösség azonnal kizárta.
Az iowaiakat sokáig nem érdekelte más, pusztán az, hogy ki milyen párthoz tartozik, csak fenntarthassák kukoricatermelésüket. Ezért úgynevezett „swing state” volt, ami azt jelenti, hogy nem volt sem stabilan demokrata, sem republikánus. Mára ez megváltozott, a legutóbbi választáson már színtiszta republikánus győzelem született: a jelölt sokat nem ígért, csak azt, hogy kukorica volt, van és lesz is.