Van-e jogunk kételkedni a végítéletben? – avagy klímaszorongás egy más nézőpontból
Van-e jogunk kételkedni a végítéletben? – avagy klímaszorongás egy más nézőpontból

Amióta az IPCC kiadta jelentését, felbolydult a közélet – legalábbis annak klíma- és ökotudatos része. Milliónyi elemzés, reflexió és gondolat került napvilágra. Most egy olyan nézőpontot mutatunk be röviden, amely meglehetősen eltér a „fősodortól”, de éppen ezért nagy eséllyel vitára és gondolkodásra késztet.

Seres László libertariánus elveket valló publicista írásának tételgondolata, hogy „nem az a kérdés, hogy igaz-e a Éghajlatváltozási Kormányközi Testület friss jelentése, hanem az, hogy jogunkban áll kételkedni.”

Bár ezt a felvetését túlzóan ironikus példákkal illusztrálja (szerinte a tálibok is elkötelezték magukat a klímaváltozás elleni harcban) mégis némi joggal jelenti ki, hogy:

„Gyakorlatilag semmi új nem történt az IPCC legújabb, hatodik jelentésének megjelenésével: ahogy eddig is, most is „azonnal és drasztikusan” kell cselekednünk, csak a hangnem váltott át az eddigieknél is fenyegetőbbre.”

hozzátéve:

„A gond csak az, hogy az emberek túlnyomó többsége nem klímaszakértő, úgyhogy hajlanak kérdés nélkül elfogadni – nem a többezer oldalas jelentést, hanem annak politikusi és média-interpretációját, benne azzal az axiómával, hogy az éghajlat felmelegedésének, a megnövekedett CO2-kibocsátásnak az ember a fő oka, az egyetlen megoldás pedig az, hogy mielőbb ki kell iktatnunk az életükből mindent, ami fosszilis.”

Mindezek mellett és ellenére leszögezi, írása nem arról szól, hogy [a jelentés] ebben a formában igaz-e, hanem hogy alapvető jogunk van kérdezni és kételkedni. Jogunk van nem azonnal pánikolni.

A klímakérdés kizárólag világvégeként való tételezése, keretezése teljes mértékben kiiktatja a gondolkodás jogát és lehetőségét

mondja, és azt is hozzáfűzi:

A természetnek azonban nincsenek külön szempontjai, teljesen elvan nélkülünk, a természetben nincs partnerség, szemmagasság, a fő szempont mi vagyunk, az emberiség.
Semmi bizonyíték nincs arra, hogy ha a bűnös kapitalizmust kidobva átállunk valami ökoszocialista gazdaságra, és ezermilliárdokat költünk nem megbízható „fenntartható” energiaforrásokra, azzal egy centit is beljebb vagyunk.
Fontos a környezet védelme, de a természeti kincseket a saját céljainkra kell hasznosítanunk, hiszen minden más szempontot felülírva a jólétünkön, technológiai fejlettségünkön múlik, meg tudunk-e bírkózni a felmelegedés okozta kihívásokkal.

Ha az eddigiek felkeltették a kíváncsiságod, a szerző teljes írását itt olvashatod el.

A fent idézett írással, – amely a Greendex szerkesztőség véleményét nem tükrözi – Kardos Gábor is vitába szállt (szintén az Azonnali.hu-n).
Az ő véleménye itt olvasható „Miért közveszélyes a klímakatasztrófa mellett érvelni?” címmel.

(Forrás: azonnali.hu Kép: pexels.com)

search icon