A víz sokkal több, mint érték. Ezt főképp az tudja megerősíteni, aki látja és érzékeli a hiányát. A vízválság elkezdődött, mindezt szemmel láthatóan érzékelhetjük az aszályos vagy épp árvizes időszakok során. A Homokhátságon különösen problémás a helyzet, hiszen a térséget sokkal nagyobb mértékben súlytja az aszály, mint a Kárpát-medence többi részét. Ezért is kell felkapni a fejünket az olyan kezdeményezésekre, mint a Vizet a tájba! gondolata Kiskunmajsa határában.

Nagyapáti Oszkárral egy baráti összejövetelen kezdtünk beszélgetni egy projektről, és az este végére biztossá vált, hogy ennek a történetnek hangot kell adnunk, amilyen formában csak lehetséges. Egy olyan megmozdulást hoztak létre az aszályok által nehezített homokhátsági területen, amely a „kisember” szintjéről válik egyre nagyobbá, és mutatja meg, mi mindenre képes az, ha egy mikroközösség összefog és valóban tesz egy probléma megoldásáért. Számomra mindez visszaadja a reményt, hogy egyre többen akarnak és tudnak is cselekedni, hogy hajlandóak végig járni a bürokratikus lépéseket egy nagyobb jó érdekében, és képesek mozgósítani a környezetüket azért, hogy valami rendhagyót alkossanak. A vízőrzésről, a vízmegtartásról és a közösség erejéről beszélgettem Nagyapáti Oszkárral, önkéntes vízőrzővel.

Vízőrzés az Alföldön: fontosabb, mint gondolnád

Aki a bőrén érzi, tudja, hogy a víz megtartása elengedhetetlen, különösképpen az aszályos területeken. Ez történt Kiskunmajsa határában is, ahol egyre nagyobb problémát okozott az aszály. Oszkár ezt az önkéntes vaditatások során érzékelte leginkább: Marispuszta környékén tavasztól őszig kéthetente szállít ki 1800 liter vizet a vadak számára. Miért van erre szükség? Természetes víz hiányában a környéken élő vadállomány szomjan pusztulna, ezért az itatás elengedhetetlen. A munka során azonban már májusban teljesen kiszáradt vaditatók várták Oszkárt, ezen szeretett volna változtatni.

A vízvisszatartás jó gondolatnak tűnt, hiszen 1200 méterre húzódott a területtől egy csatorna, ami alkalmasnak bizonyult a duzzasztásra. Elsődlegesen az volt a cél, hogy a vaditatás kezdetét kitolhassa, de ugyanúgy fontosnak gondolta az ökoszisztéma helyreállítását és a víz visszahelyezését a tájba. A projektbe egyedül nem vághatott bele, így a környékbeli gazdák segítségét kérte, akik szinte kivétel nélkül segítették a munkáját.

Kapcsolódó bejegyzések

Kiszárítjuk a földjeinket, elsivatagosodik az Alföld, de van megoldás

Szuperaszályok, fogyó vízkészlet, elsivatagosodás: mindez aggodalomra ad okot, ám a szemléletváltás és egy korszakalkotó új rendszer helyrebillentheti a hazai vízhelyzetet.

A fő cél tehát a vízvisszatartás lett. Ezt először a marispusztai csatornaszakaszon meglépett vízduzzasztással kezdték. Ennek során a csatorna felső szintjéig tartották a vizet, majd megvizsgálták, hol önt ki a víz, és hogyan haladhatnak tovább. A duzzasztást egy műtárgy és pallók segítségével kezdték el, amit vízügyi szakemberek is támogattak. A víz hamar utat tört magának, és a csatorna legfelső szintjéig emelkedett. Ezt a folyamatot a csatorna egész szintjén végig vitték, majd, ahol lehetett, ott megtervezték a kijelölt terület elárasztását.

A táj megmutatja, hol kell a víz

Az Alföld több mint vízhiányos, ám vannak területek, ahol még nagyobb a baj. Ilyen Kiskunmajsa környéke is, ahol a víz Szeged irányába, a Fehér-tóba folyik, holott Kiskunmajsán is égető szükség lenne a jelenlétére. Ezért volt szükség a vízvisszatartásra, mivel így helyben is a talajba tudják áramoltatni a vizet. Kiskunmajsa környékén a talajvízszintje az elmúlt 20 évben 7-8 méter mélyre süllyedt, ez 2005-ben még 2-3 méter magasan volt. Ennek hiánya pedig szemmel látható a gazdálkodók, de akár csak a kiskertet művelők számára is. Egyszerűen kiszáradnak a kutak, nem tudnak öntözni, eltűnik a víz a tájból.

Habár egy ilyen kisléptékű projekt még kevés ahhoz, hogy az egész Homokhátságot megmentsék, néhány kilométeren belül már érezhető a hatás. A környékbeli aktív csatornákat folyamatosan ellenőrzik, és igyekeznek minél több vizet visszatartani, de ahogy közeledik a nyár, és fogytán a víz, ez egyre nehezebb lesz.

Kapcsolódó bejegyzések

Málna helyett banán? – Merre tart a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés?

Melyek azok a zöldségek és gyümölcsök, amelyeket hamarosan már nem fogyaszthatunk? Hogyan maradhat kiemelkedő Magyarország az élelmiszer-termelésben?

Oszkár szerint két dologra lenne szükség, hogy ez a kezdeményezés nagyobb mértéket öltsön. Az egyik, hogy azok a szakemberek, akik közel ülnek a megvalósítás lehetőségéhez, elindítsák a folyamatot, a másik pedig az eltökélt közösségi erő, ami esetükben is bevált. Azonban mindez idő és humán erőforrás hiányában nem tud tovább növekedni.

Sok az akadály, de a hozzáállás a döntő

Habár a közösség támogatta, rögös volt az út a célig. Az engedélyeztetések és a feladat bürokratikus része ugyanis számos akadályt gördített a megvalósítás elé. Azt, hogy a megfelelő kérelmek és dokumentumok az illetékes hatósághoz beküldésre kerüljenek, az Élhető Kiskunmajsa Egyesület vállalta magára, melynek Oszkár is tagja. Közreműködő szervezetként hozzájáruló nyilatkozatot küldött az ATIVIZIG, majd az OVF felé, illetve együttműködnek a Kiskunsági Nemzeti Parkkal és a Kormányhivatallal is. A bürokráciát kevésbé ismerő, külterületen élő lakosságtól nem elvárható, hogy ezt a hosszú eljárást segítség nélkül végig járja, ezért volt fontos az Élhető Kiskunmajsa Egyesület közreműködése.

Oszkár szerint nem a hatóság nehezítette meg a feladatot, sokkal inkább a rossz tapasztalatuk más engedélyeztetésekkel. Ugyanis sokan drasztikusan és minden kontroll nélkül engedik a vizet a tájba, a vízügyi hatóság bevonása nélkül. Ez azoknak is megnehezíti a lehetőségeit, akik törvényes keretek között szeretnék véghez vinni az elképzelésüket. Oszkár és a vízőrzők mindent törvényes keretek között csináltak, az első pillanattól bevonták a hatóságokat. Nyitottnak is bizonyultak, Oszkár szerint ez pedig a bizalomnak köszönhető, ami hamar kialakult közöttük. Azonban így is heteket kellett várni egy-egy döntésre, ami lassította a folyamatot.

A közösség támogató ereje: a környezetvédelemben is számít

Számomra a legmotiválóbb Oszkárék történetében a közösségi összefogás. Lépten nyomon azt láthatjuk, hogy az emberek homokba dugják a fejüket és már meg sem próbálnak tenni, vagy a döntéshozóktól várják a lépéseket. Ezzel szemben itt egy csapat önkéntes, aki egy lokális problémára együtt reagál, összefog, időt és energiát áldoz arra, hogy ez a probléma megoldásra leljen. A közösség segítette eredményre ezt a vízmegtartást. Gépi és anyagi támogatással, közösen hoztak létre valamit, ami a duzzasztást követően egy mesterséges gátban nyilvánult meg. Egy önkormányzati utat emeltek meg, és hozták létre a gátat azért, hogy a kijelölt részre végül kiengedhessék a csatornában felduzzasztott vizet. Így jött létre egy tó, ami segíti a táj vízkészletének emelését. Ebben azonban szükség volt a gazdák segítségére is, akik gépeikkel hozzájárultak a projekt megvalósulásához.

Ahol víz van, ott az élet is megjelenik

Az élővilág hamar megneszelte a víz jelenlétét, és birtokba vette a területet. Bátran mondhatjuk, hogy ez is hatalmas előnye ennek a projektnek, hiszen már megjelentek a felszín felett a vízimadarak. Bíbic fészkek, helyi és költözőmadarak adják meg a visszacsatolást, hogy volt értelme belevágni ebbe a feladatba.

Az ökoszisztéma ugyanis szomjazza a vizet, és nem csak a föld felett, hanem alatta is megjelent a vízvisszatartás eredménye. Azokban az öntözőgödrökben ugyanis, amelyekben 3 éve nem volt víz, most 50 centiméteres vízfelület alakult ki. Sőt, a talajmunkát végző környékbeli gazdák is észrevették, hogy nedvesedik a talaj, ami szintén reménykeltő esemény.

A víz óriási kincs, ha hagyjuk

Oszkár szerint a projekt legfontosabb üzenete az, hogy lássuk, mekkora kincs a víz, és milyen értéket képvisel. De azt is látni kell, hogy ráfordítás nélkül nem lehet komolyabb projekteket megvalósítani, így ahhoz, hogy ez a vízőrzés nagyobb léptéket öltsön, több pénzre van szükség. Nem csak Kiskunmajsán, hanem az ország összes aszályos területén.

Ahhoz, hogy a döntéshozók is lássák, hol van szükség a beavatkozásra, összefogásra, szerveződésre van szükség, éppen úgy, ahogyan a kiskunmajsai vízőrzők esetében is történt. A hatóságok felkeresése, a szervezetekkel való kapcsolódás segíthet abban, hogy vizet tarthassunk a tájban, de ehhez kellenek azok az induló civil kezdeményezések, amelyek elindítják a folyamatokat.

A marispusztai tó egy jó lépés ahhoz, hogy a környék vízellátottsága javuljon. Nem csak 2022-ben volt szuperaszály, hanem már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a folyamat, amely az emlékezetes évben csúcsosodott ki. Bár minden évben hasonló mennyiségű csapadék hullik, a vízpárolgás jóval erősebb, így a víz talajban tartása mindennél fontosabb.

Oszkár szerint azok érzik ezt leginkább, akik a 40 fokos hőségben egy csupasz, kiszáradt tájat látnak. A fővárosban élők látják a Dunát, otthon letusolnak a vízzel, de azok, akik kézzel foghatóan tapasztalják meg a vízhiányt, teljesen tehetetlennek érzik magukat.

Ekkor pedig jön egy lelkes és kellőképpen motivált csapat, akik nem akarják ezt a tehetetlenséget érezni, és megpróbálnak tenni ellene, úgy tűnik, sikerrel.

A szárazság, az Alföld elsivatagosodása mindannyiunkat érint: az ebből fakadó élelmiszerhiány évek óta kézzelfogható. Azonban a közösség ereje csodákra képes: nem kell sok száz ember, hogy a változás elkezdődjön, elegendő csak egy tucat önkéntes, aki úgy érzi kiáll végre egy probléma mellett, és megteszi, ami tőle telik.

Kiemelt kép: Önkéntes Vízőrzők által elárasztott rét Marispusztán 2025.03.21. Fotó: Fehér Gábor