10 éve történt a fukusimai baleset
10 éve történt a fukusimai baleset

A csernobili katasztrófa után a második legjelentősebb atomerőmű-baleset éppen 10 éve történt azt követően, hogy nagy erejű földrengés, majd szökőár pusztított Japán keleti partvidékén.

A szökőár és földrengés önmagában is hatalmas pusztítást végzett, következtében több mint 18 ezer ember halt meg. A természeti katasztrófa legsúlyosabb következménye az volt, hogy a Tokiótól 240 kilométerre található Fukusima Daiicsi atomerőmű veszélyesen megrongálódott.

A történtek után, részben emberi tévedések következtében egy láncreakció indult el, mely végül oda vezetett, hogy alig fél nappal később az erőmű hat blokkja közül háromban a reaktor leolvadt, a folyékonnyá vált fűtőanyag pedig a reaktor tartályába folyt.

A tartályok hűtését tengervízzel próbálták megoldani, ami ettől radioaktívvá vált. Az erőműből kijutó radioaktív szennyezés jelentős része a hűtővízzel távozott és részben még ma is távozik az erőműből.

A szennyezés súlyosságát mutatja, hogy a baleset a Nemzetközi Nukleáris Eseményskálán a legsúlyosabb, 7-es fokozatba lett sorolva. Ilyen minősítést korábban kizárólag a csernobili baleset kapott. A szakértők szerint a szennyeződés elérte a csernobili 20-30%-át, egyesek szerint 40%-át is.

Az esemény nyomán Japán ideiglenesen leállította összes atomerőművét, illetve világszerte kiújultak az aggályok az atomenergia használatával kapcsolatban. A helyreállítási és kármentesítési munkálatok összköltsége eddig 180 milliárd dollárba került, és becslések szerint akár 40 évbe is telhet, mire a katasztrófa helyszínét teljesen megtisztítják.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

A borítókép illusztráció!

search icon