Japán halászok tiltakoznak a sugárszennyezett víz óceánba engedése ellen
Japán halászok tiltakoznak a sugárszennyezett víz óceánba engedése ellen

A 2011. március 11-i szökőár következményeként megrongálódott fukusimai atomerőmű területén már több, mint egy millió tonna sugárszennyezett hűtővizét gyűjtöttek tartályokba.

Meg nem erősített hírek szerint a japán kormány úgy határozott, hogy a felgyűlt radioaktív, ám zömmel sugármentesített vizet az óceánba öntik. Ehhez képest Kato Kacunobu a kormány főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a kabinet még nem hozott döntést a kérdésben, azonban a probléma megoldását nem lehet a végtelenségig halogatni.

Az erőmű területén már nem sok hely maradt további tartályok számára, friss számítások szerint, jövő nyárra kimerülhet a tárolókapacitás. Ennek figyelembevételével még az év elején egy szakértői bizottság azt a javaslatot tette a kormánynak, hogy eresszék a felgyülemlett radioaktív vizet a Csendes-óceánba.

A japán halászok azonnal tiltakozásukat fejezték ki a tervel kapcsolatban, és országos érdekvédelmi szervezetük vezetője levélben szólította fel a kormányt a terv elvetésére.

Forrás: Portfolio/MTI

search icon